Színház: "A kastély a három rajkónak marada..." (Rózsa és Ibolya - Stúdió K)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2001/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"A kisfiú szeretne barátságot kötni egy madárral. Szívesen választaná a feketerigót, aki azonban azt hiszi, hogy így, fekete gúnyában nem tetszik senkinek. Hogy felhívja magára a figyelmét, az öreg festő ecsetjével kipingálja magát. Először zöld küllő akar lenni..."

"A kisfiú szeretne barátságot kötni egy madárral. Szívesen választaná a feketerigót, aki azonban azt hiszi, hogy így, fekete gúnyában nem tetszik senkinek. Hogy felhívja magára a figyelmét, az öreg festő ecsetjével kipingálja magát. Először zöld küllő akar lenni..." Erre a tartalomismertetésre kellene egy vidéki város aprajának özönölni egy produkcióra, miután anya-apa elrángatta őket a pikacsutól(?), és elmagyarázta, mi az a zöld küllő, és hogyan lehetséges, hogy egy kisfiú Luke Skywalker helyett madarakat hajkurász barátnak. Mielőtt bárki élből visszavágná, hogy hasonló lehet a helyzet a törpékhez cselédnek álló Hófehérkével (ezt is adják színházban furtonfurt; és könyvben még az úgynevezett interaktív változat is létezik, melyben a kiskorú döntheti el, harap-e Hófehérke a mérgezett almába vagy sem, utóbbi esetben ugrik húsz oldalt, ahol a koporsóból egyenest a herceg karjaiba lehet omolni, és már készen is vagyunk), azzal védekezem, hogy amelyik családban a színház szót valaha definiálták - azaz leválasztották a televízióról -, ott Hófehérke rendszerint megvolt. A nyolcadik törpével, a bányában felejtett Lámpással együtt (ld. Padlás).

Ezúttal hagyjuk a

gagyi minden mennyiségben

kezdetű tirádát - nem mintha nem lenne igaz, hiszen majd minden második színházi bemutatóval a gyerekeknek "kedveskednek", hanem mert nincs monopolhelyzetben, és nem muszáj odamenni. Pici böngészés a műsorújságban, és szagról kiviláglik, merre ne tévedjünk. Akkor már inkább az ismét előkapott Petruska (rendezteszőnyikatóóóóó!!!!) a Bábszínházban - évtizedekkel ezelőtt ugyanezt az előadást láttam -, mert ott a bábok gyönyörűek (Koós Iván, persze), másrészt a bábszínészek profizmusban, odaadásban legalább tizenöt budapesti színház teljes társulatát "teszik le a polcról", és hát a zene is elég jó (Sztravinszkij).

Ha ezen túlvagyunk, irány egy pince, ahol a város (fő) legjobb gyerekelőadásait láthatni: a Stúdió K. A titok nyitjánál nincs egyszerűbb: ezek voltaképpen nem szokványos gyerekelőadások (ti. "a gyereknek ez is jó"), hanem egészen szokványos színielőadások, gyermeki befogadásra is alkalmas léptékkel.

Igaz, ez a Stúdió K-féle szokványosság maga is definícióra szorulna, amennyiben csak önmagán belül érvényes: itt szoktak a produkciók minden szempontból igényesek lenni, ebben a nagyobbacska nappali szoba méretű pincében. Most két költő szállt be a stábba: Arany János és Balla Zsófia. A Rózsa és Ibolya című népmesét Arany írta elbeszélő költeménnyé, Balla Zsófia pedig játszható drámává, méghozzá keretes történetté szerkesztette; az Arany-műben alig pár sorban felbukkanó "három cigány gyermeket" dramaturgiailag megemelte (ennyit a Fodor Tamás követte ideológiai trendről!), gyönyörű költői strófákat juttatott nekik is.

Szóval a három cigánypurdé... Tőlük lesz összetéveszthetetlenül "Stúdió K-s" az előadás: dupla fenekű. A mese szép, Rózsa nagy kalandok árán és tündérlány Ibolyája varázsos segítségével megszerzi a lányt - majd elfelejti. De a végén eszébe jut, és van happy ending, ahogy dukál. A felnőttek meg töprenghetnek még egy kicsit: ezzel a három varázslatos kis purdéval, akik alighanem álmodták az egészet, királyostul, palotástul, de ébredéskor fedél helyett ismét csak a csillagos ég borul rájuk - velük meg mi lesz? A gyerek erre csak annyit mond, hogy ő azt a kislánypurdét, mármint a bábot, szívesen hazavinné.

Azt, hogy báb, azt is csak jobb híján mondja az ember azokra a teremtményekre, akikkel a kalandok esnek. Németh Ilona ugyanis

jellemeket, sőt sorsokat "szobor",

mozgó (mozgatott) lényeket. Embereket, állatokat - és szoknyából tavat, a rajta úszkáló kacsával; de lény az az órák alatt termőre forduló szőlőtőke is, amelyik árnyjátékkal vetül valami vászonfélére, ami lehet, hogy üveg. Az ember vagy színházat néz, vagy a lények keletkezéstörténetét próbálja megfejteni - aki még emberszabású néző, ez utóbbit adja fel, úgysem sikerül. Németh Ilona ma a legnagyobb alkalmazott színházi képzőművész - szűkre szabott állandó kiállítása a pinceszínház összes termeinek falán látható, a többi mű nyilván valami félreeső raktárban pihen. Bátor alkotó, az anatómia szakavatott ismerője - így aztán parádés ló vágtat, hátán a bábbal, számolom a karokat, lábakat, mindig páratlan, valahogy...

Néha a bábok több példányban készülnek, kicsiben és nagyban. Van köztük marionett; van, amelyiknek a karjaiba a színész bújik bele, de közben egy kolléga egy bottal még a fejét is mozgatja, mármint a bábét. Rendre egynél több ember kell az ilyesmihez, legalább három végtag, ezért aztán az egyik színész a másik háta mögé áll, szabad kezét annak dereka köré fonja, a mozgás összehangolása végett, gondolom. És bár a színészek-színésznők nem rejtőznek különösképpen, egy idő után mégiscsak kivágják magukat a képből. Legalább a nevük álljon itt: Nádasi László, Bacskó Tünde, Eszes Fruzsina, Nyitrai Illés, Topor Rita, Hannus Zoltán, Homonnai Katalin, Szabó Domokos.

Oldalt Szőke Szabolcs ül és zenél - Spilák Lajossal -, hangszere egy hegedű és egy trombita liaisonjából született; az egyiktől a húrokat, a másiktól a trombita végét örökölte. A zenészek egy pillanatra sem lazsálhatnak - amúgy sem merül itt föl az ilyesmi -, mert zenéjük egyben effekt is, végigkíséri a játék egészét, egyenrangú alkotóelem.

Fodor Tamás a végtelenségig precíz rendezése nyomán - az ember szinte érzi az ezerszer elpróbált mozdulatokat és az újabb ismétlésekre szólító rendezői vezényszót, mert Fodor perfekcionista - az előadás egyszerre költőien lebegő és drámaian dinamikus, itt nincsenek színészi-rendezői hasalások, maszatolások, elkenések és megúszások, itt élesben megy minden, ezért

mégiscsak szomorú a vége,

mert arról szól, hogy álmodik a nyomor.

Ez a színház eléggé szegény, és csak azért nem mondja az ember, hogy azonnal cseréljen helyet teszem azt a Madáchcsal, mert tudja, Fodor úgysem menne oda, Kerényin meg egy pincébe szorított, elmélyült alkotómunka sem segítene. De több pénzt kaphatna azért a Stúdió K - jár neki, mert jó.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2001/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...