Színház: Kettő in egyben (Ilja próféta - Bárka Színház; Bástyasétány 77 - Radnóti Színház)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/11. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vannak színdarabok, amelyek kegyelmi pillanatban születtek. Nem a remekművekre gondolok, hanem azokra, amelyekről senki nem gondolná (én biztosan nem), hogy "pofás" produkció születhet belőlük - aztán mégis. Tadeusz Slobodzianek

Vannak színdarabok, amelyek kegyelmi pillanatban születtek. Nem a remekművekre gondolok, hanem azokra, amelyekről senki nem gondolná (én biztosan nem), hogy "pofás" produkció születhet belőlük - aztán mégis. Tadeusz Slobodzianek

Ilja próféta

című "hihetetlen története" ilyen: Bocsárdi László egészen zseniális előadást rendezett belőle a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. És most Czajlik József megcsinálta ezt a bizonyos "pofásat" a Bárka Színházban - muszáj tehát némi kreditet adni Slobodzianeknek, aki jó tíz éve írta ezt a darabot Lengyelországban, ahol, mint tudjuk, a hit és tágabb köre, a pravoszláv háttér és a huszadik századi történelem faramuci konstellációkat képes produkálni.

Ehhez képest a darabban semmi faramuci; színházilag föltétlenül szimpla (de jó és hálás) rugóra jár: az egyszerű nép és az ő erőt mutató hite, a fanatizálódás, a tévelygés, mely akár gyilkosságig is vihet.

A Bárka stúdiójának játéktere átlósan elhelyezett jókora kereszt (Gadus Erika munkája), hátul a színpad, annak hátulján pedig egy ajtó, amely a fénybe (Fénybe!) vezet. Nagyjából ezen a kereszten bóklászik az a néhány falusi ember, aki Iljához, a prófétának hitt szent emberhez szeretne eljutni, előbb azért, hogy megszabadítsa őket megannyi bajuktól, aztán azért - és ez a rugó -, hogy meggyőződjenek róla: tényleg próféta-e Ilja. A pudingpróba egyszerű: meg kell ölni. Ha föltámad, tényleg Jézus Krisztus ő, ha nem - hát nem kár érte.

Kedves, bájos, ötletes és hangulatos az előadás - a Bárka zilált csapatának kész terápia, rólunk nem is szólva. Gazsó György mezítlábas "prófétája" igazi hedonista - ezért "gyógyul ki" mellette bűneiből a rossz lány Olga (Szabó Márta) -, "na, mi van?", vágja csípőre a kezét, mikor szembefordul a keresztre feszítésre érkező parasztkaravánnal. E karaván útja, megannyi mulatságos, groteszk kalandja szórakoztató és (nem túl mélyen) elgondolkodtató. Találkoznak egy biciklis zsidóval (Gados Béla), aki vallási és bolsevik relikviákat árul, majd betagozódik közéjük, akárcsak a vak öregember (Kőmíves Sándor), aki szeme világát reméli visszakapni; közben szorgalmasan próbálják a keresztre feszítés ismert koreográfiáját. Az előadás kimagasló alakítása Takács Kataliné, aki parasztasszonyt játszik, és akár egy érzékeny barométer, jelzi a kis csapat hitét és hangulatát - "ó, szűzanyám", ennyi a szövege, ezzel mesél el mindent önmagáról és a társairól is. Intonáció és metanyelv - azazhogy színjátszás - kérdése az egész.

Ja, és a vég: mind a mennybe jutunk, ahol húslevest adnak. Finom.

H

Sírva-tombolva vett búcsút rajongó törzsközönsége a Radnóti Színház Anconai szerelmesek című produkciójától - hát kíváncsi vagyok, lesz-e valaha tombolás az utódelőadásért: Eisemann Mihály-Baróti Géza-Dalos László

Bástyasétány 77

című zenés darabjáért. Operett ez, abból a bizonyos színháziasított fajtából, melynek klasszikusai Kaposváron keresendők, és mai legnagyobb mestere, Mohácsi János jelenleg is ott dolgozik. Szóval jut itt valami - legfőképpen Kulka Jánostól a Vén budai hársfák - azoknak is, akik nosztalgiázni akarnak, és azoknak is, akik a csavarokért jönnek. Mindkét vonal lehetne erőteljesebb, amiként az egész is sokkal dinamikusabb, de azért nem lesz gond a jegyeladással.

Valló rendezésében tehát ledurrant a díszlet (Szlávik Istváné), és eléggé szocreál az atmoszféra. Szervét Tibor önkormányzati tisztviselője viszont már kortársi korrupt, amiként Szombathy Gyula minden hájjal megkent vállalkozója is szlávféle nyelven hadar a mobiljába. Ezek a glisszandók éppúgy nem zavaróak, ahogy a szöveg "megdolgozása" sem az: digitally yours, 2 in 1 (two in one) és keep walking - ki merné mondani, hogy ez nincs magyarul? Rendben van az ének és a tánc (utóbbiban ismét Schell Judit a legjobb), és a zene is, de arról én most egy szót sem, mert legutóbb is nagy marhaságot írtam a Víg hasonszőrű Eisemannjáról, melyben igenis tizenhat zenész húzza alulról, semmi play-back. "Talpas golyó", mondják itt egy kövérre - na, ezen hazáig röhögtünk.

Sok jó ötlet van Szakács Györgyi jelmezeiben - Szombathy öltönye, Schell építkezési védőhálós szoknyája, Szávai Viktória ruhája mind külön poén. A három lány és a három fiú - akiknek így együtt, "grupiban" utalták ki a romos házat - az operetdramaturgia szigorú szabályai szerint tart a happy ending felé; sem a korosodó művészettörténész, sem a szintén korosodó önkormányzati pasi nem képez igazi akadályt, hogy a padlástérbe befészkelt jósnőről már ne is beszéljünk. Épp oly zsúfolt és rendetlen az egész, mint egy építkezés, és még a tető is leszakad.

Kettő highlight van - egy ide, egy oda. Az egyik Kulka János már említett dala, melyhez a rendező előzékenyen kiüríti a színpadot, hadd élvezzünk; a másik pedig Szervét Tibor tényleg frenetikus rapparódiája, mely épp csak hajszálnyit lóg el egy igazi raptől, ettől viszont máris igazi színházi attrakció.

Van szappanbuborék, üvegxilofon, nő a virág ezerrel, miközben a szerelemről énekelnek. Ja, és ott a budai hársfa - szemi-élőben. A Schell meg elfér egy sportszatyorban. A poénokra kell figyelni.

Az Anconait megnéztem többször is, valahányszor tejszínhabot akartam enni nagykanállal, gyomorrontásig. Ebből azért ez az egy elég volt.

Csáki Judit

szerző
Csáki Judit
publikálva
2003/11. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...