Tizenegy óra - Csajkovszkij-maraton (koncert)

szerző
Csernus János
publikálva
2008/6. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nekünk Marathón kellett, és most meg is kaptuk. Importáltunk is hozzá egy nagyszerű mestert, egyenesen a festői Oroszországból, akiben minden együtt van ahhoz, hogy ideális központi figurája legyen egy ilyen nagyszabású minifesztiválnak. Csajkovszkij közkedvelt, unalomig ismert témái nyugodtan nevezhetők örökzöld melódiáknak, amelyekből gond nélkül összeválogatható bármelyik kereskedelmi rádió hajnali komolyzenei blokkja, ha a szerkesztőt megszállná a kultúrmisszió ihlete, hogy néhány meghitt percet szerezzen a szépre és nemesre áhítozó kamionsofőröknek és az éjjel-nappali üzletek pénztárosainak.

Nekünk Marathón kellett, és most meg is kaptuk. Importáltunk is hozzá egy nagyszerű mestert, egyenesen a festői Oroszországból, akiben minden együtt van ahhoz, hogy ideális központi figurája legyen egy ilyen nagyszabású minifesztiválnak. Csajkovszkij közkedvelt, unalomig ismert témái nyugodtan nevezhetők örökzöld melódiáknak, amelyekből gond nélkül összeválogatható bármelyik kereskedelmi rádió hajnali komolyzenei blokkja, ha a szerkesztőt megszállná a kultúrmisszió ihlete, hogy néhány meghitt percet szerezzen a szépre és nemesre áhítozó kamionsofőröknek és az éjjel-nappali üzletek pénztárosainak. A komponista életműve emellett hemzseg a felfedezésre váró remekművektől, mint például az Aranyszájú Szent János liturgiája, amelynek magyarországi premierjét - bő 120 évvel a megírása után - éppen a Maratonra időzítette a Schola Cantorum Budapestiensis és a Szent Efrém Bizánci Férfikar. Minden adott tehát arra, hogy gazdag választékot ígérjen a tizenegy órányi műsorfolyamra az alkalmi kulturális multiplexszé átlényegülő Művészetek Palotájában. A rendezvény arra is alkalmat teremt, hogy felvonultassa a hazai zenei élet kiválóságait, Jandó Jenőtől és Fokanov Anatolijtól a Bartók Vonósnégyesig és a MÁV Szimfonikus Zenekarig.

Nagyszerű választásra vall, hogy a maraton a borongós VI. szimfóniával indul, és mire Hamar Zsolt együttesével, a Pannon Filharmonikusokkal nagyon belefeledkeznénk a világfájdalomba, már jönnek az újabb koncertek, jóval oldottabb hangulatú művekkel. Igazi felüdülés a Hegedűverseny Alekszander Markov és a Rokokó-variációsorozat Fenyő László csellószólójával, az V. szimfónia az Óbudai Danubia Zenekarral. Élményszámba megy a Budapesti Vonósok rendkívül muzikális és érzékeny Vonósszerenádja, az ember el sem hinné, hogy éppen egy agyonjátszott darabot hallgat. Telitalálat a Kovács János vezette Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Olasz capricciója. A hamisítatlan orosz zenébe oltott vérbő mediterrán fiesta mintegy megelőlegezi a maraton csúcspontjának szánt záróhangversenyt, amelyet a minifesztivál művészeti vezetője, Fischer Iván vezényletével ad a társrendező Budapesti Fesztiválzenekar. Az együttes nevéhez méltóan szólaltatja meg a mámoros ünnepi aktussá magasztosuló IV. szimfóniát. Itt nyoma sincs a darabra egyébként jellemző széttöredezettségnek, szó sincs arról, hogy a szimfónia lényegében az "Áll egy ifjú nyírfa a réten" kezdetű orosz népdal dekonstrukciója lenne. A Fesztiválzenekar előadásában az első és a második tétel felvezetés a dörgedelmes fináléhoz, ahol a rövid pizzicatós közjáték után kedvükre rezeghetnek a rezek és düböröghetnek az ütősök, sivíthatnak a fúvósok és visíthatnak a vonósok. Ennyi pompa és ceremónia után kijár a tomboló tapsvihar a zsúfolásig megtelt nagyteremben.

Nincs fesztivál közönség nélkül. Bár az egyik helyszín, a kisebb befogadóképességű Fesztivál Színház nézőterén gyakorlatilag sosincs szabad négyzetcentiméter, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem sorait megtizedelte az influenzajárvány, ám ahogy múlik az idő, lassan benépesülnek a foghíjak. Az estéhez közeledve szaporodnak az öltönyök és az alkalmi kosztümök, a farmeres és pulóveres humánértelmiséget, az unatkozó kékharisnyákat és matinézó családokat fokozatosan felváltja a burzsoázia. Miniatűr történelmi tabló egy napba sűrítve a magyar polgárosodásról. Csak semmi pajkos összekacsintás, semmi elitista gőg, fennhéjázó felsőbbrendűségi érzület, a nyitó hangverseny publikuma épp úgy bele tud tapsolni az előadásba a harmadik tétel után, mint ahogy jólnevelten végighallgatja a műsort a finálé hallgatósága. Tetszik, nem tetszik, nálunk egy és ugyanaz a kultúrszomjas bölcsész és a self made man vállalkozó, fogyassza bár békésen a bélszínt a szünetben a földszinti Bohém étterem asztalánál, vagy majszolja az otthonról hozott szendvicset az erkélyen, teát hörpintve hozzá a termoszból. De nincs sok idő a szemlélődésre, máris kezdődik az újabb hangverseny vagy operavetítés a különteremben, s mire vége az egésznek, tanácstalanul néznek körbe a maratonisták: nincs több? Még szerencse, hogy jövőre is lesz.

Művészetek Palotája, február 2., reggeltől estig

szerző
Csernus János
publikálva
2008/6. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Demokratikus ellenzék
A 2014-es összefogás kudarca és tanulságai
Kényszermegoldás
Nyári kórházi kapacitásátadás
Vígszínház az egész világ
Marton László életműinterjúja
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...