Történelem a háztetőn - Márton László: A nagyratörő (színház)

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/12. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ki tudja, milyen következtetések adódnak abból, hogy a történelmi dráma ismét "jól áll" a magyar színpadnak? Spiró György Árpádház című műve a Budapesti Kamarában látszik frissnek, amennyiben lenyűgözően ismerős a helyzetek és alakok ciklikus ismétlődése - Márton László A nagyratörő című darabja, egy trilógia első része pedig Egerben hitelesíti az író monumentális vállalkozását.

Ki tudja, milyen következtetések adódnak abból, hogy a történelmi dráma ismét "jól áll" a magyar színpadnak? Spiró György Árpádház című műve a Budapesti Kamarában látszik frissnek, amennyiben lenyűgözően ismerős a helyzetek és alakok ciklikus ismétlődése - Márton László A nagyratörő című darabja, egy trilógia első része pedig Egerben hitelesíti az író monumentális vállalkozását.

E vállalkozás amúgy megvan vagy tizenöt éves: a teljes drámatrilógia színpadra állítása még várat magára. Nehéz is elképzelni, hogy nekiáll egy színház, és három estén át eljátssza (Shakespeare kétrészes IV. Henrikjét egyszer még láttam életemben, a háromrészes VI. Henriket soha); nehéz, de elképzelni azért még sikerül nekemÉ

A dráma a 16. század végén játszódik; vészterhes korszak, kivált Erdélyben, ahol a fiatal Báthory Zsigmond próbál úrrá lenni a politikai turbulencián: egyik oldalról a török, a másikról a német-római császár (és egy harmadikról persze a magyar) tépi-cibálja. Elvárások és követelések, zsarolások és kényszerítések csapnak össze az ország és a fejedelem feje fölött. Nagyjából - és alaposan egyszerűsítve - a két szélső pólus közt kell választani: Rudolf császár vagy a török nagyvezír, Nyugat vagy Kelet.

Szavazás (a nép persze a főrendi urak), árulások, alkudozások húzzák ki az ifjú Báthory Zsigmond (Schruff Milán) lába alól a talajt; ő a haladó Nyugat felé venné az irányt (naná: Itália feliratú pólót visel, mutatván, legszívesebben arra kóborolna uralkodás helyett). Mindazonáltal békéltet is: beleegyezik, hogy unokatestvére, az energikus és Kelet- (vagyis török-)párti Báthory Boldizsár (Bányai Miklós), a fejedelemségre leplezetlenül aspiráló ifjú feleségül vegye a törökhív magyar főúr, Kendi Sándor (Blaskó Balázs) Sára leányát; Kendi másik lánya, Anna egyébként az ugyancsak törökpárti erdélyi kancellár, Kovacsóczy (Sata Árpád) felesége, mert a házasságok akkoriban politikai szimpátiák és érdekek szerint köttettek, fokozott figyelemmel a pr-hozamra.

Az érzékeny, értelmiségi beütésekkel és allűrökkel (úgymint okoskodás, mérlegelés, hosszú távú stratégia versus rövid távú taktika, felelősség, ilyesmik) alaposan megvert Báthory Zsigmond mély lelki és identitásválságba zuhan, amikor kénytelen megtapasztalni - a szavazáson -, hogy népe nem áll mellé a művelt Nyugat felé vezető úton. Egy zavart pillanatában önként adja át a hatalmat ellenlábasának, Boldizsárnak, aki persze csöppet sem habozik azt gyorsan átvenni. De - mert a tanácsadók, szövetségesek, intrikusok és árulók ugyancsak buzgón munkálkodnak - Zsigmond meggondolja magát, és immár egy pofás puccsal visszaveszi a fejedelemséget, erővel kényszeríti népére a jót, amennyiben nagy vendettával megszabadul ellenfeleitől, Boldizsárt is elfogatja és hagyja megölni (pontosabban későn küldi a kegyelmi üzenetet). Aztán a még véres vesztőhelyen maga is megköti a politikai érdekvezérelt házasságot, feleségül veszi a császári család Krisztiernáját. És máris nyakunkon a tizenöt éves háború - de erről már nem ez a dráma mesélÉ

Csizmadia Tibor precízen és higgadtan irányítja figyelmünket a történelem arche-arzenáljára: a helyzetek és figurák ismerősként köszönnek és visszaköszönnek nekünk és egymásnak. Csöppet sem aktualizál - hagyja működni a darabot, amely még így, meghúzva is (amióta világ a világ, minden drámát meghúznak) stabilan áll a lábán. A nyelve egyszerre archaikus és modern szellemességgel teli; megjáratja az agyat, ami kifejezetten jólesik. Amiként az is, hogy Márton drámájában a rendező szépen hagyja érvényesülni a Shakespeare-től származó nagyszabású bonyolítást és a Kleisttől ismerős egzisztencialista szólamot. A rendező semmit sem akart a drámától vagy a drámával - a drámát akarta. Nem sekélyesítette aktuálpolitikai üzenetté - így aztán alaposan belehasít a köztérbe.

Csizmadia Tibor rendezői kéznyomát, a gondos hatásosságot nemcsak a fegyelmezett színészvezetésben, hanem a díszletben, jelmezben, zenében is láthatni-hallhatni. Nagy Fruzsina joggingvariációkra varratott korhű díszeket, Melis László zenéje ide is, oda is húz, az edzőcipő viseletét pedig egyebek mellett Csanádi Judit ismét átfogó és súlyos díszlete is indokolja. A darab ugyanis egy háztetőn játszódik, melyen kis padlásablakok képeznek egy kis vízszintest, egyszersmind kiváló leselkedő-hallgatózó helyeket-zugokat. A díszlet ferdesége, meredeksége meghatározza ugyan a mozgást, de nem nyomja le a darabot: e furcsa idézőjel a drámával és a rendezéssel összehangzó asszociációknak nyit utat.

A színészek szépen hozzák öröknek látszó karaktereiket; Schruff Milán Báthory Zsigmondja pedig - nem kenvén el önnön korlátait sem - megmutatja: előfordul, hogy egy ország alkalmatlansága teszi alkalmatlanná az uralkodót.

A háztető peremén - nagyjából ott, ahol a háznak kellene kezdődnie - tömegsír húzódik. Ide - vagyis a színpad és a nézőtér közti keskeny árokba - hullik bele minden halott, jó sok.

Gárdonyi Géza Színház, Eger, február 23.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/12. (03. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Ember alatti állapotok
Állatkínzás Magyarországon
Interjúk
Ennio Morricone, Mathieu Kassovitz, Vajda Gergely
Természetjáró melléklet
Teljesítménytúrák, Zemplén
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...