Õk így öten persze nem akárkik. Maria legújabb szólóalbuma, a Bellow Poetry éppen a nemzetközi rádióslista ötödik helyén áll - ő a finn népdalok és a tangó keresztezéséből teremtette meg testreszabott, halál intim kamaramuzsikáját. A polkától a klezmerig mindenben jártas Klucevsek időnként lenyomott szólóban egy egész szimfonikus zenekart, amúgy meg mindenki harmonikása - Bill Friselltől Laurie Andersonig, John Zorntól Anthony Braxtonig. Otto Lechner a dzsessz és a blues határait feszegette, mielőtt a törzsbe olvadt, az egykor a progresszív rocktól ihletett Lars Hollmer az Andetag című albumával leakasztotta a svéd Grammy-díjat, a kelet-európai népzene, a dzsessz és a cirkuszi muzsika fúziójával kísérletező Bratko Bibic pedig a hetve-nes években legendás Begnagrad társulat után a Nimal zenekarban húzta-vonta a hangszerét, Tom Cora társaságában.
Az persze a legkevesebb, hogy nagyon tudnak harmonikázni - Klucevseknek azért kellettek, mert szerzőként is nyerők. Tegyük hozzá: amúgy meglehetősen kevés közös vonással.
A Lunghorn Twist legalábbis ezt tanúsítja: ahhoz képest, hogy lényegében csak harmonikát hallunk rajta, ez egy meglehetősen beskatulyázhatatlan album. A kettesben, hármasban, illetve - többségében - ötösben előadott darabok között ugyanakkor mégiscsak kitűnik valami szemléletbéli párhuzam, s számomra ettől válik egyszerre izgalmassá és élvezetessé az album. Az olyan szerzeményekben, mint a Waltz for Sandy (Klucevsek), a Pompen (Hollmer), a Zirkelreise (Lechner), a Fez Up (Klucevsek) és a Tuudittele (Kalaniemi), nemcsak a népzenei gyökerek letisztultsága fonódik össze a kortárs avantgárd muzsikák "körmönfontságával", de a - harmonikázás természetéből adódó - nosztalgikus hangvétel és a járatlan utakon való kalandozás is, egyszóval kettős az élmény: olyan hangokba simulhatunk bele, melyeket így még nem hallottunk, s valahogy mégis régi ismerőseink.
Intuition, 2006
