Vér és arany (Kádár Gábor-Vági Zoltán: Aranyvonat)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Könyvs a vagyon kézen-közön történő eltüntetése - ennek fontos állomásait mutatja be ez a munka. Akönyv, miután felvázolja a honi zsidóság két világháború közti demográfiai-társadalmi helyzetét s a zsidótörvények gazdasági-szociális hatását, több országra kiterjedő kutatómunka alapján gondosan elemzi a német megszállást követő zsidóüldözés gazdasági, vagyoni vonatkozásait.

Az antiszemitizmus nyílt,

leplezetlen

"nemzetgazdasági" motivációit

manapság többen is emlegetik (lásd: Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd, Beszélő, 2001/6), ezek szerint számos hazai közgazdasági szaktekintély már a harmincas-negyvenes évek fordulóján számolt azzal, hogy a gazdaság meglódításához s a társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez szükséges tőkeakkumuláció a zsidók javainak elkobzásával teremthető elő (a nyilas Matolcsy Mátyás a zsidók, míg barátja, a parasztpárti Kovács Imre a németek vonatkozásában veti fel: menjenek egy szál batyuval, ahogy jöttek).

Az 1944. március 19-ét követően a magyar hatóságok jóvoltából megszülető, mind durvább hangú és tartalmú zsidórendeletek egy szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy a "keresztény" többség magától értetődően sajátjának tekinti a zsidótörvényben érintettek vagyonát. A végső megoldásra ez esetben is deportálás kínált alkalmat: az áldozatoktól - számos esetben a legbrutálisabb kényszerítő eszközök, akár kínzás révén is - igyekeztek még itthon megszerezni minden értéket, a többi ugyanis útközben vagy a végállomáson (mely többnyire Auschwitz volt) óhatatlanul a németeké lett. A könyv lapjain valósággal sorjáznak a listák arany és ezüst ékszerek, csomózott perzsaszőnyegek, festmények, órák, étkészletek, tórapajzsok, menórák százairól és ezreiről: a magyar hatóságok hátborzongatóan precíz listákat készítettek az összerabolt vagyonról. A könyv részletesen bemutatja a zsidó aranyvonat (mely nem keverendő össze a zömmel a Nemzeti Bank nemesfémtartalékait szállító másik aranyvonattal - azt egyébként nagyrészt visszakaptuk) útját Budapestről Zirc-"bányán és Brennbergbányán át az ausztriai Böcksteinig és Werfenig, ahol a zöm végül amerikai kézbe került. Képet kaphatunk a szerelvényt irányító főtisztviselők, mindenekelőtt Toldy Árpád kormánybiztos (volt csendőrezredes és Fejér megyei főispán) privát haszonszerzési akcióiról, no meg arról, miként szolgált az aranyvonat tartalma (összértéke akkori áron 6,5 millió dollár) az egyéni menekülés biztosítékául - jelen esetben nem is sikertelenül. Jellemző tény, hogy a háborús bűnökkel és népirtásban való aktív közreműködéssel alaposan gyanúsítható

Toldy végül el tudott tűnni

szem elől: vesztegetés révén kiszabadult a francia fogságból, számos magyar, német, lengyel stb. kortársához hasonlóan valószínűleg beállt az Idegenlégióba, majd nyoma veszett.

Legalább ennyire tipikus a szövetségesek (jórészt az amerikaiak, kisebb részt a franciák) kezére került aranyvonat sorsa: a szerzőpáros precízen vázolja azt a nemzetközi jogi szerkezetet, melynek merőben önkényes értelmezése meghatározta a kincs további sorsát: e kérdésben, bár tehette volna, senki sem volt hajlandó a túlélők számára kedvező döntést hozni.

A vagyon azon (nagyobb) részét, mely nem került így-úgy a magánszorgalmú gyűjtögetők kezébe, az amerikai hatóságok ismeretlen eredetű zsidóvagyonként kezelték (dacára, hogy a korábbi tulajdonosok legalább egy kis részét azonosítani lehetett volna), és ennek megfelelően tartózkodtak visszajuttatásától: inkább kerüljön bárki - de lehetőleg valamely illetékes zsidó szervezet, például a Jewish Agency vagy a Joint - kezére a vagyon, mint vissza a szovjet zónába. Bármily tragikus, de ez a vélekedés nem volt teljesen alaptalan, mivel a szovjetek előszeretettel konfiskálták a kezükre került zsidó vagyont, s jellemző módon még az általuk frissen annektált Kárpátalja deportált s túlnyomórészt legyilkolt zsidó lakosságának elrabolt vagyontárgyaira (illetve azok ellenértékére) is igényt tartottak.

Még arcátlanabb volt a magyar kormány

álláspontja: kapva kaptak azon, hogy a hanyag francia értékkezelés miatt az 1948-ban visszakapott szállítmányban keveredtek a zsidó eredetű és a náci/nyilas értéktárgyak, így hatóságaink az egészre rátették a kezüket.

A könyv harmadik, igen tanulságos fejezetében megismerkedhetünk az Endlösung egyik aktív részese és haszonélvezője, Kurt Becher SS-Obersturmbannführer ellentmondásos történetével. A Kádár-Vági páros precíz kutatások után vázolja fel egy gátlástalan, ravasz s megállás nélkül saját önképét építő náci tiszt portréját. Becher, akinek harctéri működéséről vajmi keveset tudunk, eredetileg a Waffen-SS lószakértőjeként érkezik az országba, hogy azután ifj. Chorin Ferenc révén (az ismerős módszerrel: a tulajdonosok és rokonaik néhány tucat ember életéért cserébe) megszerezze az SS számára a Weiss Manfréd Művek többségi tulajdonát, majd az elvet saját hasznára működtetve megszervezi az ún. Kasztner-akciót, melynek révén (vagy két és fél millió dollár ellenében) mintegy 1700 magyar zsidó kerül Bergen-Belsenen keresztül a biztonságot jelentő Svájcba. Kádár és Vági tüzetesen végignézik Becher saját legendáriumának elemeit (önnön működésének tulajdonítja közvetve vagy közvetlenül a maradék zsidóság deportálásának leállítását, ezáltal a budapesti zsidóság megmentését, később a halálmenetek beszüntetését, valamint a zsidók tömeges megsemmisítésének leállítását, Birkenau leszerelését), s annak egyetlen pontját sem tudják megerősíteni, mi több, számosat határozottan cáfolnak. Egy azonban biztos: Becher a Kasztner-akcióval megalapozza saját háború utáni gazdasági egzisztenciáját, megússza a felelősségrevonást, s békében él egészen néhány évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig.

Az Aranyvonat - mely bízvást állítható: példa nélkül álló kutatómunka eredménye - egyben döbbenetes olvasmány mindazoknak, akik eddig nem voltak, mert nem lehettek tisztában az általában tökéletesen irracionálisként leírt holokauszt úgymond "racionális, gazdasági" mozgatórugóival.

Barotányi Zoltán

Osiris, 2001, 304 oldal, 1500 Ft

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...