Videó: Ragacsos és finom (Az idő ujjai)

  • Orosz Ágnes
  • 1999. november 11.

Zene

Az időnek márpedig öt ujja van. A múlt, a jelen, a jövő, az, ami-lehetett-volna és az, ami-még-lehet. A kronológia bármikor felbontható, de ugyanazt a pillanatot megélni egyetlenegyszer lehet. Tucker (Terumi Matthews), az ultrastílusos ötvenes években élő és alkotó írónő a kilencvenes évekbe tett váratlan időutazása alatt tudja meg, hogy nem sokkal távozása után holtan találták még ott, az ötvenes években. Hogy hol ölték meg, más kérdés. Egy a sok közül, mondhatni. A válaszok, ha vannak is, sokkal kevésbé fontosak. Tucker új regényének a címe Az idő (ragacsos) ujjai. Mielőtt belekezd, egy borítékban két ujjat kap (a jelent és a jövőt). ´ még nem tudja, de már non-lineárissá vált, mert sugárfertőzést kapott, amikor az első atombomba-kísérletről tudósított. Kódja, a lélekért felelős tényező, széthullott az időben, így kerül ´97-be. A színhely marad az East Village (NYC), ahol rajta kívül hamarosan feltűnnek más időutazók is, mint volt szeretője, Isaac (James Urbaniak), a Sátán maga (ezúttal egy félvér hölgy, piros köntösben) és két kódkezelt bérgyilkosa. A lakásában most szintén egy író lakik (Nicole Zaray), egy tizessel fiatalabb, öngyilkosságra hajlamos, tengődő fajta, ám időutazásra ő is képes. (Ezen a ponton felmerülhet: ki nem?) A játékszabályokat egyikük sem ismeri teljesen.

Az időnek márpedig öt ujja van. A múlt, a jelen, a jövő, az, ami-lehetett-volna és az, ami-még-lehet. A kronológia bármikor felbontható, de ugyanazt a pillanatot megélni egyetlenegyszer lehet. Tucker (Terumi Matthews), az ultrastílusos ötvenes években élő és alkotó írónő a kilencvenes évekbe tett váratlan időutazása alatt tudja meg, hogy nem sokkal távozása után holtan találták még ott, az ötvenes években. Hogy hol ölték meg, más kérdés. Egy a sok közül, mondhatni. A válaszok, ha vannak is, sokkal kevésbé fontosak. Tucker új regényének a címe Az idő (ragacsos) ujjai. Mielőtt belekezd, egy borítékban két ujjat kap (a jelent és a jövőt). ´ még nem tudja, de már non-lineárissá vált, mert sugárfertőzést kapott, amikor az első atombomba-kísérletről tudósított. Kódja, a lélekért felelős tényező, széthullott az időben, így kerül ´97-be. A színhely marad az East Village (NYC), ahol rajta kívül hamarosan feltűnnek más időutazók is, mint volt szeretője, Isaac (James Urbaniak), a Sátán maga (ezúttal egy félvér hölgy, piros köntösben) és két kódkezelt bérgyilkosa. A lakásában most szintén egy író lakik (Nicole Zaray), egy tizessel fiatalabb, öngyilkosságra hajlamos, tengődő fajta, ám időutazásra ő is képes. (Ezen a ponton felmerülhet: ki nem?) A játékszabályokat egyikük sem ismeri teljesen.

Ennél sokkal kevésbé komplex sci-fik kiötlői is sokszor esnek abba a hibába, hogy a szereplőik mélysége nem sokkal múlja felül a díszletekét, a New York-i első filmes, Hilary Brougher történetében azonban az emberi tényező az elsődleges. A legnagyobb effektus, amit ez az indie elsüt, a szemek körül időutazáskor megjelenő ragacs meg a montázs. Ellenben nehéz lenne kettőt mondani a főbb szereplők közül, akik között nincs jó értelemben vett feszültség, nevezzük chemistrynek. Arcukra dokumentumfilmes hitelességgel vevő a kamera, így jelentések sokszorosát teszik hozzá a gondosan megkomponált, ám amúgy nem túl egyértelmű dialógusokhoz. Az átlagosnál is jelentőségteljesebben kimondott kulcsmondatok többször is elhangzanak, tovább lendítve a film kult-jellegén. Mindemellett ritkán látni a világot ennyire magától értetődően női szemszögből. Az, hogy a főbb szerepekben Isaac kivételével mindenki nő, csak a kezdet. Tucker egyszerre anyafigura és az emancipált nőtípus emblematikus alakja, lénye, úgy tűnik, az egész felhajtás katalizátora.

A film mindenképpen több szinten működik, és ez egyértelmű besorolását, úgy, ahogy van, lehetetlenné teszi. Ugyanúgy noir, mint sci-fi, ugyanakkor a világszinten lassan, de biztosan éledező női film követendő integritással kivitelezett példája is egyben. Emellett alig pár helyszínen hozza az autentikus East Village-hangulatot, függetlenségéből adódó minimalizmusa pedig nem létező, nincs. Brougher egyértelműen olyan nézőkkel kalkulál, akik, ha mindvégig nem is látják át teljesen, hogy mi folyik itt, egyre inkább szeretnék. Ebből a szempontból olyanok, mint Tucker alteregója, Drew. Az első képen csak az ujját látjuk a Del gombon. Ahogyan a gépén a szöveget, a megtörténteket egyedül ő képes kitörölni és újraírni. A médium határain belül így annyira interaktív, amennyire csak lehet. A valóságmanipulációs mozik felfutására legkésőbb a Titanicon akadt nem egy példa, külön blokk is járt nekik. Az idő ujjai azonban legtöbbjükkel szemben organikus. Nem kellenek ilyen-olyan masinák az utazáshoz (Mátrix, EXistenZ), vagy szerződés valamilyen újhullámos céggel (Játsz/ma), még csak egy álom se (Amenabar: Nyisd ki a szemed!). A nagy dolgok magában az agyban zajlanak, ahogy az lenni szokott. Csak az kell Ophelia (az ördög) szavaival élve, hogy valami stimulálja a tudatalattit. Tehát legyen fogalmunk róla, mivel akarjuk helyettesíteni, amit kitöröltünk. Ehhez viszont kell egyfajta kötődés, mivel csak mások életével tehetjük ezt meg, hiszen amit már mi megéltünk, nem élhetjük meg még egyszer. Legalább olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik, de jó játék.

Orosz Ágnes

Az idő ujjai (The sticky fingers of time), színes, amerikai, 81 perc, 1997; rendezte: Hilary Brougher; operatőr: Ethan Mass; vágó: Sabine Hoffman; zene: Miki Novazio; szereplők: Terumi Matthews, Nicole Zaray, James Urbaniak; videón forgalmazza az InterCom.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.