World music: már

publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

majdnem féltem: úgy érek a lap aljára, hogy nem lesz mit megosztanom.

Trilok Gurtu: African Fantasy. Tiszta sor, előrébb a gyökerekkel, világzenét kell játszani. Épp eleget keringett a fúziós dzsessz zsákutcáiban, végül Trilok Gurtunak is rá kellett döbbennie. S ha már így alakult, nem aprózta el: míg az egyik szemét hazaküldte Indiába, a másikkal Afrikába kacsingatott. Csatlakozásra bírt három igazán menő énekesnőt: Oumou Sangarét, Angelique Kidjót és (az egykor Zap Mamá-s) Sabine Kabongót; idáig mondjuk ígéretesen hangzik a dolog.

Gurtu kiváló tablás, és technikailag az indiai és afrikai hangszerekkel sincs baj, de nekem mégiscsak félsiker e próbálkozás: a (vélhetően) német gitárok és szintetizátorok nem tudtak megszabadulni a dzsesszrock sablonjaitól, és szerzőként Gurtu is hajlamos közhelyekben gondolkodni, így spirituálisan súlytalan és otthontalan az anyag. Azt persze nem gondolom, hogy hiábavaló: jó hifi kell hozzá + egy kis sznobizmus, akkor biztos élvezhető.

(ESC Records/Zenesegély, 2000)

***

*

Zakir Hussain: Vanaprastham. India és a tabla, a Kelet-Nyugat átjáró és a dzsesszes-rockos fúzió Trilok Gurtu mellé rendeli Zakir Hussaint, aki egy world music-Grammyt is besöpört már a Mickey Harttel közös Planet Drum albumért. John McLaughlin és Billy Cobham, George Harrison és Tito Puente is szövetkezett vele, továbbá filmzenék szerzőjeként sem outsider, lásd a Kis Buddhát Bertoluccitól. Vitrinében egy halom díj, masszív sikersztori.

A Vanaprastham fogadtatását nehezebb belőni. Ez a negyven perc megúszta pupuláris klisék nélkül, szigorúan indiai fonalak szőtték, szóval alaposabb ráfordulást kíván. Kamini és Dark Melody című tételei már közelebb férkőztek hozzám, hanem a többin rendületlenül unatkozom - írnám, ha nem félnék: hiba lenne egy filmzenét a film ismerete nélkül ilyen rövidre zárni. Marad hát a "klasszikus" megoldás: a korongot a gyűjtők figyelmébe ajánlani. Gyors igénybejelentés esetén az enyémre is lehet számítani.

(Universal, 2000)

*** és fél

*

The Chieftains: Water from the Well. Seán " Riada, az ír népzenei mozgalom atyja 1971-ben halt meg, tőle vette át a Chieftains-főnök Paddy Moloney a lángot: tradicionális hangszerekkel tradicionális zenét játszani. Ez a közel negyven esztendő már önmagában is elég ahhoz, hogy a Chieftains és az ír folkzene egyet jelentsen, és ettől sem a Dubliners, sem az Altan, sem a most felkapott Corrs nincsen dehonesztálva. Másfelől arra is magyarázat, hogy robbantásért és friss vérért nem az ő portájukon ajánlott kopogtatni (más eset persze egy olyan jubileumi album, mint a ´95-ös The Long Black Veil - azon Sting, Tom Jones, Mick Jagger, Van Morrison, Sinead O´Connor, Marianne Faithfull).

A Water from the Well annyiban specifikus, hogy afféle útialbum: azokat a tájakat, azokat a muzsikusokat keresi fel újra, amelyek hatással voltak a zenekar hangvételére. Akik otthonosak ebben a világban, nyilván lelkesedni fognak a színfoltokért, akik kívül állnak, aligha perzselődnek meg, inkább a kifinomultságot, a könnyedséget díjazzák majd.

(RCA Victor/BMG, 2000)

**** alá

*

Simentera. A Zöld-foki-szigetek zenéje eddig Cesaria Evorával volt azonosítható; itt az ideje, hogy arra a feljövő társaságra is figyeljünk, amelynek a neve (és a lemeze): Simentera. A vetéshez és az eső iránti fohászhoz kötődik ez a fogalom: egy olyan szigeten járunk, ahol a munkanélküliség mellett a szárazság felel a lakosság szegénységéért. Így eshet meg, hogy a szomorúság és a remény ugyanabban a dalban ölthet testet - akár Evora mornáiban. Ám ezzel kimerül a párhuzam: ez a tíztagú csapat a maga útján jár. Az ismertebb stílusok - a morna, a funana és a coladeira -mellett a marginálisabb landuból, rabolóból és tabankából is ízelít, hol az afrikai, hol a portugál, alkalmasint a brazil befolyásnak engedvén több teret. S bár meglehet, e sok szín hajlamos egymás hatásának a közömbösítésére, egy vonzó és friss debütáció árnyalja zöld-foki képünket: kórusok, dobok gitárok és szaxofonok gazdagságával, s mi több, két-három kivédhetetlen szívtépővel.

(Piranha Records, 2000)

****

Marton László Távolodó

publikálva
2000/10. (03. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...