A közepén kezdem. Paul Simon 1986-ban megjelentetett egy Graceland című albumot, jórészt dél-afrikai közreműködőkkel. Ebből az albumból hétmillió felett ment el, s így az évtized egyik legsikeresebb lemeze lett; egyszersmind a dél-afrikai tradicionális és modern tánczenék is megmutatkozhattak, élen a Ladysmith Black Mambazóval. Más kérdés, hogy a politikai hozadéka pár hónapra beárnyékolta a sikersztorit.
Simont ugyanis feketelistára tették Dél-Afrikában és Nyugaton is az apartheidellenes szervezetek: "kulturális kizsákmányolóként", "a Dél-Afrika elleni gazdasági és kulturális bojkott árulójaként" ráütötték a stemplit. Mindez több mint enyhe túlzás, az persze tény, hogy a megjelenés szerencsétlen időre esett: két év sem telt el azóta, hogy P. W. Botha, a Dél-afrikai Köztársaság kormányfője az 1984-es új alkotmányban állandósította az apartheidet. A Ladysmith Black Mambazo mindazonáltal imába foglalhatta Simon nevét: 1988-ban az ő producerségével vették fel az USA-ban azt a Shaka Zulu albumot, melynek százezres eladott példányszáma és World Music-Grammyje univerzális sztárt "faragott" a zenekarból.
Éppen huszonnegyedik éve működtek abban az évben. A szoros előzményeket tekintve a Zulu Rádiót kell megemlíteni, mely a lemezcégek szerény érdeklődését ellensúlyozva, felvételeket rendelt a zulu a cappella zenekaroktól. (Maga a műfaj még a húszas évek iparosodása során szökkent szárba: hétvégeken a munkásszállók férfi lakói szórakoztatták magukat a cappella- versenyek szervezésével.) Ebből a körből nőtt ki a Joseph Shabalala vezette -- amúgy gyakran átszerveződő -- társulat, és így készült el 1973-ban a debütáló Amabutho, az égtáj első aranylemeze. Azóta közel negyvennél járnak, és bearanyozódott mind: legyen világi vagy gospel, pusztán a cappella vagy hangszeresekkel, ne adj´ isten Bonóval, Stevie Wonderrel, Dolly Partonnal... estébé, estébé, Paul Simonnal társult.
Ez a best of a kilencvenes évekre figyel, s bár a compiláló Shabalala bizonyára fontosnak tartotta megmutatni a Ladysmith Black Mambazo nyitottságát, a zulu a cappella hagyomány ismerői rácsodálkozhatnak a harmincas éveket meghatározó, s azóta megkerülhetetlen Solomon Linda ízére is. Legalábbis így tartja a szakirodalom, kiemelve a zulu nyelvben járatos hallgatók behozhatatlan előnyét. Magam nem tehetek mást, aláírom:
m. l. t.
Universal, 1999
