Egyszerre volt Vérrel Táplált Szörnyeteg és a Demokrácia Fegyveres Katonája

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2018. június 16.

A léghajózás aranykora

Bebizonyítjuk, hogy a Kis Kápláron túl is van élet!

Aktív és meglehetősen viharos működésének nagyjából negyed évszázada alatt Napóleon valósággal beragyogta az európai kontinens legrangosabb színpadait. Még a vidéki haknik világába száműzött, idősödő primadonnaként is lehetetlen volt nem észrevenni, munkássága pedig a legtöbb kortársában alighanem rendkívül mély nyomokat hagyott. Napóleonról egyszerűen mindenkinek volt valamilyen véleménye, és ezt örömest meg is osztották a nyilvánossággal.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy kevesen viseltek annyi változatos becenevet, gúnynevet, művésznevet, ragadványnevet, eposzi (vagy annak szánt) jelzőt és egyebet, mint ő. Mi legutóbb bukott romantikus hősként jellemeztük ezt a jeles hadvezért és vezető Goethe-rajongót, de hát ez nem igazán becenév, ráadásul így senki nem mutatkozna be jobb társaságokban, a rendszeres kreatív rohamokban fetrengő kortársak (és kisebb részben az utókor) ennél azért jóval szellemesebbeket találtak ki. Most végre bebizonyítjuk, hogy a Kis Kápláron túl is van élet!

A Napoléon

A Napoléon

 

A Rendbontó (Rabulione): A gyermek Napóleon még nem egész Európát dúlta fel, csupán a családi békét, ez a kedves becenév viszont előrevetíti a nagy császár későbbi szédületes felemelkedését és még szédületesebb bukását. Talán Letizia Ramolino, a későbbi anyacsászárné adta neki még két fenekelés között.

A Korzikai Bármi: ezt gyakorlatilag a végtelenségig lehet variálni, a korzikai egyszerűen minden jelzős szerkezetben pompásan mutat, de igazából önmagában is megállja a helyét, hisz úgysem ismer senki másik korzikait A Korzikain kívül. A kedvencünk ezek közül természetesen a zenekarnévnek is kiváló, ugyanakkor erős B-filmes asszociációkat keltő Korzikai Emberevő vagy Korzikai Ogre. Ahogy a mindig sziporkázó brit lapokban írták: „A Korzikai Ogre, a félafrikai, a féleurópai, mediterrán mulatt” (amúgy a Mediterrán Mulatt sem rossz). Napóleon egyik elhivatott gyűlölője, a Times-szerkesztő Sir John Stoddart a Korzikai Ördög névvel szállt be a versenybe, míg a mértéktartóbbak megmaradtak a Korzikai Generálisnál vagy a Kis Korzikainál.

Boney/Fleshy: A gúnynevek Napóleon súlygyarapodásával együtt változtak, de az igen magas színvonal hála istennek végig megmaradt, így lett a tetterős, fiatal Girnyóból pár évtized alatt a Szent Ilona szigetén levezető Dagi. Amúgy III. György dilis volt, IV. György meg szintén kövérkés, szóval ennyit erről.

Redingote Grise: Egy nem túl hivalkodó, de jó ízléssel megválasztott, sajátos ruhaviselet könnyen a személyiségünk elválaszthatatlan részévé válhat, és ha sokat hordjuk azt a bizonyos szürke nagykabátot, akkor ne csodálkozzunk, ha egy idő múlva már csak Szürke Kabátos Fickóként emlegetnek minket.

A Vérrel Táplált Szörnyeteg (un monstre nourri de sang humain): A pátoszra mindig hajlamos (gondoljunk csak Góngorára!) spanyolok leleménye, akik nyilván a Cthulhu hívása rajongóinak szerettek volna kedveskedni ezzel.

Ibolya Káplár: Ez magyarul meglehetősen viccesen hangzik, de hát mit tehetnénk, a Le Caporal La Violette-et nehéz máshogy fordítani, esetleg lehetne még Viola Tizedes, ami ugyancsak fantasztikusan hangzik. Napóleont és első feleségét, Joséphine-et mély és bensőséges viszony fűzte ezekhez az arisztokratikus megjelenésükről és jellegzetes illatukról egyaránt ismert virágokhoz, amelyek egy időben a bonapartizmus jelképévé nőtték ki magukat. Amikor a császár Elba szigetére vonult vissza jól megérdemelt pihenőjét tölteni, állítólag azzal búcsúzott hű embereitől, hogy „az ibolyavirágzásra visszatérek”, ami akár egy Máté Péter-szám refrénje is lehetne. Ebből a korszakból származik a Jeanne d’Arc mintájára született Jean d’Épée becenév is.

Jupiter Scapin: Ezt talán Trükkös Istenségnek lehetne fordítani, ha nagyon muszáj (és talán érdemes lenne bevezetni a sziauramozás, főkömözés és vezéremezés helyett). Pradt abbé, diplomata, egyházférfi, Napóleon titkára és gyóntatója nevezte így bizalmaskodva az uralkodót Molière Scapin furfangjai című művének címszereplője után. Nyilván mindenki ilyen beosztottról álmodozik!

A Demokrácia Fegyveres Katonája: Ezt állítólag személyesen Napóleon találta ki, és hát tényleg, olyan is.

A Felvilágosult Zsarnok: Akárcsak a punk keresztapja címre, erre is sokan hajtanak Mária Teréziától II. Frigyesen át Nagy Katalinig, de talán Napóleonhoz passzol a legjobban.

Byron: Ez nem egy becenév, hanem maga a mélabús és szenvedélyes angol költőóriás, Lord Byron, aki Napóleon mellszobrát magával hurcolászó hívőből vált csalódott, kiábrándult rajongóvá, és aki teljesen rá volt csavarodva a nála húsz évvel idősebb hadvezérre; tényleg annyit foglalkozott vele, mintha valami kvótát kellett volna teljesítenie. Szerencsére Byron fantáziája megeresztett kantárszárral vágtatott, ha kedvencéről volt szó (ellentétben Thackeray-ével, aki az egyébként csodálatos Hiúság vásárában is csak annyit bírt kitalálni, hogy a Végzet Embere): verseiben Napóleon volt Poristen, Sas, egy új, modern Egyiptomi Fáraó, hasonlította perzsa királyokhoz, Julius Caesarhoz, Hannibálhoz, a Don Juanban pedig talán csak a saját torkát elnyiszáló Castlereagh-t emlegeti többször.

Egy rab pápa felkente a fekete démont: Ez sem igazán becenév, de talán a legmenőbb mind közül. A Napoléon, Empereur des Français, azaz a Napóleon, a franciák császára anagrammája: Un pape serf a sacré le noir démon. Ehhez hasonló elmesziporkákat százszámra eregettek ekkoriban a művelt nyugaton, ami joggal vet fel egy csomó kérdést.

Figyelmébe ajánljuk