• MaNcs 9. évf. 33. sz. (1997. 08. 14.)

    "Egyfajta anti-Mohács" (Hans Beck, az Európai Bizottság budapesti képviselője)

    Az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való magyar csatlakozás történelmi esély, de a kétfajta integráció nem függ össze szorosan - állítja az a német ember, aki a nyugat-európai gazdasági és politikai közösség, az Európai Unió Bizottságának negyvenfős magyarországi külképviseletét irányítja. Hans Becknek meggyőződése: Magyarországnak és az Uniónak is elemi érdeke a keleti bővítés, és alaptalan dolog attól...

    1997 / 33
  • Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Túl a Tiszán)

    Kőrösi Csoma Sándor unokája vagyok én. Gondoltam, felkutatom a kárpátaljai rokonokat, ha már úgyis a határtól tízpercnyire, a Tiszán töltöm az időt. Felfedező út lesz, mondtam Attilának, a nem egészen tiszta paraméterek miatt, de nem látszott ijedtnek, neki mindegy, úgy nyilatkozott, hol teszteli meg a kéthetes kocsit.

  • Jaksity György: Tőzsde

    Meredek a tőzsdei bálványimádás eszközére, a monitorra (a képernyőre, amelyen az árfolyamok megjelennek), és figyelem, ahogy befektető embertársaim összessége pillanatról pillanatra milliárdokkal lesz gazdagabb, a részvényárfolyamok vágtázásának köszönhetően a Budapesti Értéktőzsdén.

  • Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground

    Néhány éve New Yorkban a szokásos Whitney Biennálé egyik fő látványossága egy amerikai képzőművész falnyi alkotása, a Tokyo Underground volt. Gigant fotósorozat, színes, tűpontos, fél méterszer méteres képek.

  • Id. Pásztor Ottó: Benn maradni

    Az volt, hogy leszakították megint azokat a zászlókat, és az ember ettől elszomorodott, mert azt hitte, hogy az 1996. novemberi választások után minden, de minden megváltozott. A román nép, a választási eredmények tanúsága szerint kis híján egy emberként mutatott ajtót a szélsőségeknek, az általuk létrehozott neobizantin állapotoknak nemkülönben, és bár az Európába vivő vonat ez alkalommal el is ment, többé-kevésbé kézzelfogható ígéret született, hogy a következőn már ott lesz Románia, meg se áll Brüsszelig.

  • A végzetes kézfogás

    A süldő lányokat és lányanyákat kéretik ismét kiengedni, elvonult a Forma-1-es cirkusz és derék közönsége, eltűntek a tudósítások szerint a nyomukban poroszkáló magyar alvilág sikerágazatai, a prostituáltak és a nyerészkedő árusok.

  • Tudósok

    Úgy látszik, mégiscsak közeledik a választási idény, a népképviseleti szakemberek adrenalinszintje felnövekvőben, amit mi sem látszik fényesebben igazolni, mint hogy újabban már Horn Gyula is érthető mondatokban beszél, még akkor is, ha a kiadott műsortervtől eltérően, rajtaütésszerűen mintegy, bizonyára meglepve őt magát is, egyórás interjút sugároz vele a rádió, amelyben a lélekben mintegy 38 és fél magyar miniszterelnöke óva int: ".

  • Politikai hírek

    Észak- és Dél-Korea: béketárgyalások

  • Kulturális hírek

    Díj, díj, díjMicrocosmi című regényéért Claudio Magris olasz írónak ítélték a Premio Strega-díjat.Adrienne Rich amerikai költőnő visszautasította az idei National Medal for the Arts kitüntetést: indoklása szerint nem fogadhat el elismerést egy olyan kormányzati rendszer alatt, ahol olyan sok hatalom összpontosul olyan kevés kézben, mint az USA-ban.

  • APEH-árverések: A helység kalapácsa

    Valószínű, hogy az ember jószántából csak akkor megy az APEH-be, ha árverés van. A kalapács alá kerülő tételek változatossága minden képzeletet felülmúl - öntöttvas fürdőkád éppúgy előfordulhat, mint tartalékizzó-készlet, briliánsgyűrű vagy esztergagép -, a szorgos végrehajtók behajtáskor a törvény által meghatározott ingóságok közül szinte mindent képesek lefoglalni, ami mozdítható vagy éppen ingatlan.

  • Igazságszolgáltatási reform: Szintráépítés, komfortosítás

    Senki ne gondolja, hogy az igazságszolgáltatás reformja megvalósult. Azzal, hogy a parlament júliusban elfogadta a fontosabb törvénymódosításokat, csak elkezdődött a nehézkesen mozgó gépezet átalakítása. Arra, hogy a jogérvényesítés valóban egyszerűbbé és hatékonyabbá válna, a kritikusok szerint a törvények alapján semmi nem utal; "a pozitív hatások kibontására" a reformot vezénylő igazságügy-miniszter, Vastagh Pál szerint is csak öt-hat év múlva van esély.

  • A Mosonyi utcai fiúk: Rambo kesztyűs kézzel

    Alig több, mint két hónapja számoltunk be arról, miként vert és rugdosott össze az első kerületi rendőrkapitányság egyik munkatársa egy előállított fiatal lányt (A Pauler utca ökle, MaNcs, 1997. június 5.). Az ügyben a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal vádindítványt nyújtott be július végén az I-XII.

  • Miskolc környéki benzin: Keleti kénelem

    Hétfőn a Mol-székházban válságstáb ült össze, hogy megvitassák a múlt hét botrányát, a Miskolc környékén - állítólag a rossz minőségű üzemanyag miatt - tönkrement AC-pumpák kérdését. Pál László nem véletlenül maradt vezérigazgatói székében, és mond le parlamenti mandátumáról, a Mol biztos lehet a dolgában: hiába működik tizenkét fajta benzinkúthálózat, azt még a legnagyobbak sem engedhetik meg maguknak, hogy külföldről lássák el töltőállomásaikat.

  • Holbrooke Boszniában: Egy amerikai pánikban

    Richard Holbrooke utolsó boszniai útját akár eredményesnek is nevezhetnénk - elvégre egységes nemzetközi telefonhívószáma lesz az országnak -, de egyelőre semmi sem valósult meg az előzetes várakozásokból, hisz a háborús bűnösök még szabadlábon vannak.

  • Német adóreform-fiaskó: Most épp´ semmi

    A legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt.

  • Hongkong: Kincstári nacionalizmus

    Úgy tűnik, mintha Hongkongban visszafelé vetítenének le egy filmet, amit valaha - de nem oly rég - még Kelet-Európában forgattak. A (volt) városállam, mely a brit uralom alatt viszonylagos szabadságot élvezett, és csak a "kínai nacionalizmus", illetve a "kommunista felforgatás" eszméit sújtotta cenzúrával az akkori hatalom, most furcsa feltételeit keresi-kutatja az alternatív szólásszabadságnak.

  • T´DOOR: Járását LÓ nem felejti

    M8, félreütés, múlás, akartam írni, fura, ez a múlás, ma már a "tegnapi gombás helyre se akarok menni". Aztán hazafele: jövök, várni kell kicsi, mondja Misics pultos, fizetek, megyek, ld. Kocsmáros Ernő. Kb. Megyek kicsit ázni, míg az olcsó, de - kiderül - jó gomba sül, plusz krumpli.

  • Videó: A hóhért akasztják (William A. Graham: Az ember, aki elfogta Adolf Eichmannt)

    1957 nyarán a Moszad arról értesült, hogy Buenos Airesben látni vélték Adolf Eichmannt. A cég nem jött izgalomba: ´45 óta ez lehetett a kétezer-huszadik felismerés, ráadásul egy vaktól származott, aki Auschwitzot megjárt magyar zsidó volt, és pusztán a hangja meg a kölnije alapján azonosította a keresett személyt.

  • Képzőművészet: Botrány sehol (Sic! - Humor a kortárs képzőművészetben)

    Csendes botrány kíséri a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tematikus kiállítását. Kezdődött azzal, hogy a Kiscelli Múzeum - amúgy kortárs művészettel foglalkozó - vezetője, akit szerződés kötelez az intézményétől független kiállítás helyszínének biztosítására, meg kívánta tiltani az egyik kiállító művész szereplését, kétségbe vonva művész voltát.

  • Kiállítás: Délutáni sakk (Pável Zoltán: Az idő titkos fiókjai)

    Az állampolgárok egy jelentős rétege nem lelkesedik a komoly játéknak még a gondolatáért sem. Inkább hős szeret lenni, aki csak a munkának, a családnak, az adócsalásnak, a kisebbel való packázásnak stb. él - ezt szereti tehát viszontlátni évszázadok óta.

  • Koncert: Korunk hülyéje hupi (Hupikék törpikék a Füredi Szabadtéri Színpadon)

    Úgy látszik, a hülyeség a végtelenben maximalizálódik. Csak döntögetik a rekordokat, de a reményt, hogy egyre többet érhetnek el, fájó szívvel kell közölnöm, sosem adják föl. Volt ez a lemez, ami két perc alatt elsöprő sikert aratott a világon, ez a techno-cincogós, elborzasztó szövegekkel, amire a kétévesek csápoltak a járókákban, meg néhány söprűarcú levehető tetejű, kertajtós autójából is ez az infernális baromság üvöltött.

  • Könyv: Kosáryné én vagyok! (Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala)

    Az idei Könyvhéten immáron könyv alakban is napvilágot látott Parti Nagy Lajos kultuszszagú kisremeke, a Sárbogárdi Jolán: A test angyala című. Sárbogárdi Jolán nem feltétlenül női alteregó, csupán egy jó bőr, melyet a születése óta eltelt nem egészen egy évtized alatt talán a kelleténél kicsit többször rángattak le szülőatyjáról.

  • "A szabadság béke nélkül" (Gil Scott Heron)

    Gil Scott Heron wieseni koncertjének felénél járhatunk. Mint a felvezetésből kiderül, a következő szám az apartheid-ellenes Johannesburg. Az énekes bejelenti, hogy énekelni fogunk, a refrénre mindenki egyszerre: Johannesburg.

  • Katona dolog (Tudósok: TisztAtiszt)

    Elkészült a Tudósok új hanghordozója, én már hallottam, mert a zenekar küldött egy demót. Tizennyolc szerzemény van rajta, ínyenceknek CD extra formátumban. Ezt nemcsak a CD-lejátszóba, de a számítógépbe is be lehet tenni, és ott vagy muzsikáltatjuk, vagy a képeket és a klipeket nézegetjük.

  • Új Afrika-ház az Állatkertben: Az oroszlánok baja

    A budapesti Állatkertben átadták az új "Afrika-házat", ami bizonyos értelemben a régi, hírhedt nagyragadozóházat váltja fel. Az iszonyú körülmények közt sínylődő nagymacskák élete valamelyest javult. A régi ketrec 1912-ben épült Kós Károly tervei alapján, aki tökéletesen tisztában volt a kor építészeti áramlataival, de a nagymacskákhoz nem sokat konyított.

  • Ûrkutatás: Reklámhordozó rakétamotor

    A Mir űrállomás balesete és az azt követő bénázás után a nagy tévétársaságok lelkesen közvetítették, ahogy a Szojuz zökkenőmentesen kapcsolódik az űrállomáshoz, hogy az általa szállított asztronauták leváltsák végre a megviselt legénységet.

  • Õsmagyar raveparty: Öxtázi

    A Magyar Narancs riportere ezúttal Szigligeten járt, ahol Szörényi Levente és Tolcsvay Béla alternatív programot ígért az ott nyaraló magyarságnak Táltosengesztelés, lélekidéző együttlét címmel. Õsmagyar révülés síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...