• MaNcs 9. évf. 45. sz. (1997. 11. 06.)

    Pánikeffektus (Járai Zsigmond, a Tőzsdetanács elnöke)

    Hongkongból indult, mégpedig robbanásszerűen, majd átterjedt New Yorkra; Magyarországra pedig, ahogy régen mondták, szépen begyűrűzött a nemzetközi pénzügyi válság: a fekete hét alatt több mint tíz százalékkal estek a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén. Interjúalanyunktól, aki két éve a magyar Tőzsdetanács elnöke, civilben meg a Magyar Hitelbankból alakult ABN-Amro Bank elnök-vezérigazgatója, leginkább...

    1997 / 45
  • Eörsi István: OptiPista (Jámbor óhaj)

    Olaszországi csavargás októberben: csak e cikk megírása szempontjából szükséges mértékben részletezem gyönyöreit, hogy ne fájdítsam olvasóim szívét. Nem írok Páduáról, Luccáról, Nápolyról, sem a nápolyi öböl fürdőhelyeiről -sorolhatnám oldalakon át, hogy mi mindent hallgatok el merő emberszeretetből.

  • Seres László: Dekóder

    Már megint olaj, illetve még mindig, újra és újra, hol régi, hol új ismerősökkel, cégekkel, fb- és it-tagokkal - olyan ez, mint egy véget nem érő tévés szappan-rémálom. A hatalom olyan olajozottan működik, hogy egy árva homokszem sem kerülhet a sok megkent szereplő közé.

  • Para

    Kovács Imre: Én

    Platina orrnyálkahártyára gyűjtök, gyömöszölöm a lét a cserépkrokodilba, amit Balatonarácson vettem egy szabadidő-shopban még a nyáron. Ilyen viccesre van véve a figura, magából kivetkőzőfélben lévő gyík frivolan visszanéz a válla fölött, közben teli szájjal nevet, már amennyire ez az aligátorszabásúaknál lehetséges, a tetején meg van egy nyílás, amin bele lehet dobni a pénzt, de az igazi truváj, hogy alul kerek lyukban végződik, ilyeténképpen ha megtelik, nem kell (ó barbarizmó) földhöz vágni, hogy kinyerjük belőle az összegyűjtött javakat, hanem elég kipattintani a gumiajtót, és máris számolatlanul hullik alá a pénz.

  • Bárd Károly: Jogalkalmazkodás (Az új büntető-eljárási törvényről)

    Az utóbbi hetekben a magyar közvéleményt a parlament elé kerülő új büntető-eljárási törvénnyel is riogatják. Nem elég, hogy a bűnöző bandák leszámolásainak most már a "civilek" is áldozatul esnek, jön az óvadék meg a vádalku.

  • Hagyják békiben a Mihályt dolgozni!

    A helyzet az, hogy Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke egy "hároméves középtávú terv feladatainak következetes végrehajtásán" fáradozik, és lássuk be, hogy középtávú tervvégrehajtás közben senki nem szereti, ha cseszegetik.

  • Ágyúval verebekre

    Helyesen tette-e a rendőrség, hogy feloszlatta a Metész hétfői budapesti tüntetését - amelyen földműves elvétve, ha akadt -, és nem engedte meg azt, hogy néhány tucat szélsőjobboldali, első reflexből zsidózó bajkeverő hülyeségeket kiabálhasson a főváros forgalmas részein, továbbá, hogy előállította Zacseket, a hangyászt, Pongráczot meg további két tucat személyt?

  • Politikai hírek

    Rádiócsatornák: privatizálva

  • Kulturális hírek

    Hangok, képek a LigetbenA Berlinben élő svájci Silvia Reichwein polaroid fotói, a szintén Berlinből érkezett ír Paul Mooney festményei, valamint a Svájcban élő brit Stephen Athanas nagybőgőre és elektronikára komponált installációja látható november 21-ig a Liget Galériában.

  • Tőzsde: Mindhalálig bessz

    A múlt héten kisebb földrengés rázta meg a világ tőzsdéit, az elmúlt évszázadok tőzsdei történetéből jól ismert pénzügyi-gazdasági, illetve szociálpszichológiai hatásokat produkálva. Mindez jó okot szolgáltat arra, hogy a jövőbe vetett hitünket is újraértékeljük.

  • Jelentés a Kalasnyikovokról: Sok maréknyi dollárért

    A Legfőbb Ügyészségen folytatódik a Kalasnyikov-ügy, miután az országgyűlés illetékes testülete befejezte a munkáját - mi több, kormánypárti és ellenzéki képviselők ugyanazokra a következtetésekre jutottak. A fegyverszállítási botrány kapcsán két kérdést kellett tisztáznia a testületnek.

  • Egészségügyi törvény félidőben : A TASZ jelenti

    A betegek jogainak védelme, esélyegyenlőség, emberközpontúság: ezek az alapelvei az egészségügyi törvény parlament elé került tervezetének. A javaslat 25 éves szabályozást vált majd fel: a legnagyobb elvi különbség a régi és az új törvény között az, hogy a beteg maga dönthet a gyógykezelését érintő kérdésekben, mivel joga van megkapnia az ehhez szükséges információkat.

  • A Funk-ügy: Műhiba

    A dr. Funk Sándor elleni eljárásban (lásd: Fogyasztóvédelem, MaNcs, 1997. október 30.) a tanúvallomások számával csak a kérdőjelek szaporodnak. Azt, hogy mindenki kiemelt fontosságúként kezeli az ügyet, az is jelzi, hogy a múlt héten Berta Attila, a főváros rendőrfőkapitánya vállalkozott arra, hogy összezavarja a közvéleményt.

  • Csiang Cö-min Amerikában: Õszi Mikulás a Potomac partján

    Kína gazdasági fejlődése túl gyorsnak, technológiai igénye túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy Washington továbbra is a partvonalról nézze a megrendeléseket lekaszáló nyugat-európai és japán cégek "aratását". A kínai elnök szemében olyan őszi Mikulás járt október végén Washingtonban, aki, ahelyett hogy hozott volna ajándékot (politikai engedményeket), gazdagon megrakott puttonnyal távozott a helyszínről.

  • Orosz-japán csúcs: Elszigetelve

    A Szovjetunió és Japán között, ha valaki nem tudná, a II. világháború még mindig nem ért véget, a szibériai cserjésekben úgyszólván hetente bukkannak elő ottfelejtett különítmények, ritkás ősz szakállú parancsnokuk tört oroszsággal érdeklődik a volokalamszki országút holléte felől, míg a tokiói kettes számú főpostán nemrég sikerült nyakon csípni egy KGB-ügynököt, aki családostul érkezett média-ösztöndíjasnak adta ki magát, ezzel szemben órákig fotózgatta a postapalota fűtési rendszerének tervvázlatát, majd faxot kísérelt meg feladni Tolbuhin marsallnak.

  • Crna Gora a vihar kapujában: Vadászjelenetek Alsó-Jugoszláviából

    Megkezdődött a vadászidény Szerbiában és Crna Gorában. Előbb bőrfejűek agyonvertek egy tizenhárom éves cigány gyereket Belgrádban, majd ugyanott fejbe lőtték Zoran Todorovic Kundakot, a nemzet szeme fényét. A hajtók ezután lehúzódtak Crna Gorába: az ottani elnökválasztások után szervezetten járják a városkákat, és egy a kettőhöz, hogy valaki agyon lesz lőve.

  • Menyből a hal

    "Olyan hideg volt, hogy a csula megfagyott a levegőben" -mesélte volna később Géza bácsi, öreg mesterünk, ha eljön velünk a rácalmási kőgátakra süllőzni. Géza bácsi azonban egyrészt olyan büdös, hogy senki sem engedné beülni az autójába, másrészt pár hete úgy berúgott, hogy arcra esett a bringájáról, és még mindig csak makogni tud, és plasztikai rehabilitációra jár.

  • Gyárlátogatás: Intelmek

    A londoni Heathrow vidéki vasútállomásnak tűnik a leixlipi Fab-10 félvezetőgyár után, pedig odafelé még lenyűgözött a repülőtér futurisztikus, holdbázisszerű labirintusa. Az Intel több tucat újságírót hívott meg szerte Európából, hogy írországi gyárában élőben is szemügyre vehessék a hirdetései főszerepében a szilíciumlapkát felváltó szkafandereseket, amint robotszerű mozdulatokkal, egy katasztrófaelhárító kommandó elszántságával tevékenykednek a steril narancssárga fényben úszó gyártósorok előtt.

  • Womanager: Mi szavatolja a lady biztonságát?

    Sokan úgy gondolják, hogy semmi baja nem lett volna az emberiségnek a nőkkel, főleg az üzletasszonyokkal, és a nők sem tartanának az ezredvégre az idegösszeomlás szélén, ha valaki idejében betereli egy célgömbbe Simon de Beauvoir-t a nadrágfilozófiájával meg Coco Chanelt az angyalian könnyednek álcázott, amazongerilloid divatjával együtt.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...