• VÉRNARANCS: Pedig ez meló (Narancs-illusztrációk a Stúdió Galériában)

    Vajon mi üt nagyobbat? A tégla vagy a képe? Révai azt mondja, és ezen itt és most a nagylexikont értem, az illusztráció tulajdonképen, így mondja, egy pével, "tulajdonképen értelmezés, magyarázás; újabban a könyveknek díszítése, a szövegnek értelmezése képekkel.

  • "Halba´ mit tud mutatni?" (Isaak Walton: A tökéletes horgász; Szily László: Etetés)

    Kezdetben az Úr csak lebegett a vizek fölött, de rögtön utána megteremtette a ragasztott csontit. Lehet persze, hogy ez túlzás, de az már korántsem, hogy Isaak Walton úr A tökéletes horgász című munkájában egészen Jézusig szalad vissza, hogy az Emberhalász példájával bizonyítsa a sporthorgászat fenségességét.

  • Kovács Éva: A hinta szédülete (A Glamour és közhelyei)

    Volt úgy, hogy az ember zsidó nagyapja vallásosnak nevelte volna fiait, ők azonban rettegtek a széderestén, és míg egyikük az "angyaloknak nyitott ajtót" (idézet a filmből), a másiknak látomása volt: elsötétült az ég, békák, bogarak potyogtak az égből, a kiömlő bor vagy vér (valami vörös folyadék) beszennyezte az asztalterítőt, és mennydörgött és villámlott.

  • Demszky

    Demszky Gábornak az elmúlt hónapban olyan széles konszenzust sikerült teremtenie a magyar politikai élet és az úgynevezett "közírás" hímes mezején, amilyet talán még az olyan magasztos eszmék sem bírtak, mint annak idején a NATO-tagság, esetleg a tej savtartalmára vonatkozó EU-szabvány elleni fegyveres felkelés gondolata.

  • Politikai hírek

    Olajbizottság: kész Pallag jelentése

  • Kulturális hírek

    OSCAR WILDE: 100 ÉVAz író halálának centenáriuma alkalmából megjelent tanulmányában a Dél-Afrikai Egyetem két tanára, dr. Ashley Robins és dr.

  • Cyber hírek

    Porton Down: emberkísérletekA New Scientist értesülése szerint angol politikusok és tudósok vizsgálatra szólították fel a védelmi minisztériumot, hogy valóban történtek-e embereken végzett vegyifegyver-kísérletek.

  • Globális felmelegedés: Ver a víz

    mint a kilencvenes években; száz év alatt a világtengerek szintje 15-25 centimétert emelkedett, és történjék bármi, biztos, hogy a vízszint száz év múlva legalább egy méterrel lesz magasabb.

  • Kudarc Hágában: Volt hozzá gesztusuk

    a klímaváltozás miatt aggódó politikusok jövő ősszel folytatják a tanácskozást

  • Terv a hazai atomhulladék tárolására: Paksi hapsik

    Bátaapáti a közvélemény-kutatók ideális terepe lehetne: mindenkinek van véleménye, és mindenki tudja, miről beszél. Legalábbis amikor a falu határába épülő atomhulladék-tárolóról van szó. Kisgyerekes anyuka, kocsmáros és helyi vállalkozó egyaránt úgy gondolja: a falunak a mű csak a hasznára válna, még a sugárzással kapcsolatos aggodalmak sem idegesítik túlzottan a település lakót.

  • Az MSZP tisztújítás után: Újratöltés előtt

    Az elmúlt hetek kavarásai, számtalan nyilatkozat és állásfoglalás után az MSZP hét végi kongresszusa rácsodálkozott egy évvel ezelőtti alapszabályára és megvilágosodott. A választásokra és a kormányzásra való felké-szülésről szóló határozatban rögzítette, hogy az országos elnökségnek és az országos választmánynak kell "az alapszabályban meghatározott keretek között" gondoskodnia a párt választási programját elfogadó, miniszterelnök-jelöltjét megválasztó és országos listáját jóváhagyó kongresszus, esetleg kongresszusok összehívásáról.

  • Választási összefogás Rapcsák ellen: Egy hegy megy

    Alighanem csak az Usztics Mátyás által vezetett augusztusi keménytarhonya-főző viadal, valamint a sóshalmi olvasókörben rendezett asszonytalálkozó volt politikasemleges az idei hódmezővásárhelyi programok közül. Nem véletlenül: az 1999.

  • Romániai választások: Tudor vidor

    Az első, becsült adatok szerint a volt államfő, Ion Iliescu és pártja nyerte a választások első fordulóját. Második helyre - igen jelentős arányban, 22,5 százalékkal - a soviniszta Corneliu Vadim Tudor és a Nagy-Románia Párt futott be.

  • Fülöp-szigetek: Sztárgázsi

    és meglehetősen drámai túszszedési akció végrehajtóival szemben próbált fellépni a határozottság igényével, mégis inkább

  • Õszinte részvét: Bán Zoltán András: Az elme szabad állat

    Bán Zoltán András a magyar kritikai élet fenegyereke, aki méretes ambícióval, jól táplált önbizalommal és rengeteg munkával, időt, fáradságot nem kímélve elérte, hogy manapság valószínűleg őt utálják a legtöbben az irodalmi élet berkeiben.

  • Keleti szelek: Ká-európai sematika ´94-99 (Alain Keler fotói a Francia Intézetben)

    Alain Keler kétségkívül jó fotóriporter, e kiállítás azonban mégsem problémamentes. Mindenekelőtt kétséges, hogy a fotóriport műfaja egyáltalán a művészet tárgy-körébe tartozik-e. Robert Frank Az amerikaiak című albumát például tarthatjuk fotóriportnak, s ugyanakkor művészetnek is, Alain Keler Keleti szelek: Kisebbségi sorsok az exkommunista országokban című kiállítása viszont inkább csak a korszak politikai újságírásának kontextusában értelmezhető.

  • Film: Bornyú Wave (A másik ember iránti féltés diadala)

    Előítéletek, várakozások és félelmek nélkül helyeztem a lejátszóba a Buharov fivérek legújabb filmjét, mivel eddig egyetlen alkotásukat sem láttam, mondhatnám, szűz területnek számított nekem a Buharov-univerzum, de azt sejtettem, hogy művészettel lesz dolgom az elkövetkező 75 percben.

  • A vérbőség zavara: Kolumbiai filmhét az Örökmozgóban

    Nem csak annak köszönhetően, hogy Karlovy Varyban idén fődíjat nyert a mester művéből készült, brazil Eu tu eles és a spanyol nyelvterületen az év legnagyobb sikereként számon tartott, spanyol-mexikói Sexo por compasión.

  • Lemez: Mégis magasan (U2: All That You Can´t Leave Behind)

    Kezdeti hőskorszakát követően a világ egyik legnevesebb rockzenekara fokozatosan a fellegekbe veszett, s mint névadója, az amcsi kémrepülő, iszonyatos magasból kutakodta az itteni helyzetet.

  • Balkáni sógorság (Besh o droM: Macsó hímzés)

    "Először a Tükörország nevű zenekarban játszottunk együtt - mesélte az alapító Barcza Gergő (fúvós hangszerek) és Pettik Ádám (ütősök) -, és már akkor kiderült, hogy a balkáni és keleti ügyek a szívünk csücskei.

  • Memóriazavarok az alkoholtól: Kinek néztem a fenekére?

    Aköznyelv, de gyakran a szakirodalom is "filmszakadásnak" nevezi azt az állapotot, amikor az italozó eljut arra a pontra, hogy cselekedetei teljes mértékben kontrollálatlanokká válnak, a memória működése pedig részlegesen vagy teljesen szünetel.

  • Jótékonysági árverés: Elefántpiac

    Vannak azonban ilyen kellemetlenkedő emberek, mint például Iványi Gábor, akik eddig sem próbáltak kibújni a felelősség alól, ezentúl meg még inkább fognak torkos borzra hasonlítani, az emberek pedig azt mondogatják maguknak az aluljáróban, hogy oldja meg a hajléktalanok problémáját Iványi Gábor.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...