• Sajó László: Öt és feles (Senkim sincs Párkányban

    Stourovo)

    Mert tavasz van, azért. Mert kedvenc lapomban megszűnt?, szünetel? a gájd rovat. Mert a múltkor lemaradtak a cseh mellékjelek. És mert cseh sörnek neveztem az Aranyfácánt, főleg azért. Írom ezt itt.

  • Para

    Kovács Imre: A horror vakui

    Kikerülvén a tényfeltárás ingoványából végre, újra a látomásos líra és annak határterületei felé vehetem az irányt, kezdve rögtön azzal, hogy nevet adok egy pulinak, ezzel is nyomatékosítva már-már a lealjasulásig megszilárdult elkötelezettségemet a jövő, valamint csatolt részei iránt.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip (Sajtótájékoztató

    Szüret

    Ha kitartóan szörfölünk a világháló nemzetiszínű lapjain, irodalmi csemegékre bukkanhatunk. És nem is gondolnánk, hogy a legjobb bohózatok éppen a szigorú komolyságot mímelő kormányunk honlapjáról tölthetők le.

  • Somody Bernadette: Fék nélkül (Az Alkotmánybíróság és az ombudsmanok új hatásköre)

    Az Alkotmánybíróság (AB) legutóbbi, március 13-i határozata a magyar közjogi berendezkedés egyik fontos, a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő intézményének, az ombudsmanoknak fűtött be kissé. A döntés nyomán az Országgyűlés vagy módosítja az ombudsmanokról szóló törvényt, vagy nem: ha nem, úgy a törvény 2001.

  • Majsai Tamás: A fordított kereszt evangélistái

    Az ország politikusainak és választóinak önromboló szerencsétlenkedése folytán ütemesen izmosodik a magyar politika és közélet terrénumán a náci-fasiszta időket evokáló tömörülés, a MIÉP. A társaság szellemi kalandorai tanultak rokon világszemléletű elődeik hibáiból.

  • Macedóniát a macedónoknak!

    Ha lenne kedvünk mosolyogni, akár a sors iróniájaként is felfoghatnánk, hogy a harmadik, legutóbbi Balkán-háború utolsó felvonásaként a történelem most visszakanyarodott oda, ahonnan a múlt század elején, az első és második Balkán-háborúk idején elindult, és ahová a 80-as évek végén, a 90-es évek elején sokan az épp soron következő konfliktus gócpontját vizionálták.

  • A dabasiak szimata

    A jövőre esedékes országgyűlési választások előtti utolsó időközi választás első fordulójára kerül sor vasárnap Dabason. (A törvény szerint ugyanis a következő választásokat megelőző egy éven belül nem lehet már időközit tartani.

  • Kulturális hírek

    AZ ÉVSZÁZAD DALAIA Recording Industry Association of America (Amerikai Lemezipari Szövetség) és a National Endowment for the Arts (Nemzeti Művészettámogatási Alapítvány) felmérése szerint az "z, a csodák csodája című film Judy Garland (képünkön) által énekelt betétdala, az Over The Rainbow vezeti az elmúlt évszázad legjobb dalaiból összeállt, 365 címet tartalmazó listát.

  • Cyber hírek

    Népszerűek az ingyenes InternetszolgáltatókA K"D Gazdaság és Médiakutató Intézet elemzése szerint Magyarországon az ingyenes internetelérés iránt a felnőtt városi lakosság több mint 40 százaléka érdeklődik, ám a háztartások alacsony számítógépes ellátottsága miatt, amely a városokban is alig haladja meg a 20 százalékot, ennél jóval kevesebben csatlakozhatnak a szolgáltatókhoz.

  • Az előzetes letartóztatás intézménye: Ültetési rend

    ám az ily módon megítélt összeg - ellentétben például az amerikai gyakorlattal - alacsonynak mondható.

  • A Postáé lesz a Postabank: Alomalapítás

    25 milliárd forintos összeget. Bár állami vállalatok összekovácsolása a tapasztalatok szerint ritkán vezet hathatós eredményre, sokkal aggasztóbb momentum

  • Román kisebbség Magyarországon: Egymás között

    "Aggodalmunkat fejezzük ki, hogy az utóbbi időben a magyarországi román sajtóban több támadás és provokáció érte intézményeinket és azok vezetőit. Meglepve tapasztaljuk, hogy egy hetilap, amely az ötvenéves román nyelvű sajtó folytatójának tekinti magát, úgy szolgálja a hazai román közösséget, hogy sárral dobálja azt az ortodox egyházat, amely megkeresztelte, megeskette és eltemette őseiket, elődeiket" - áll abban a közleményben, amelyet Sofronie gyulai román ortodox püspök és Kreszta Traján, az Országos Román Önkormányzat (ORÖ) elnöke jegyzett a február 16-án megjelent magyarországi román hetilapban, a Foaia romaneascában.

  • Magyar millenniumi kiállítás Bécsben: K. mint keresztény und K. mint konzervatív

    Orbán új episztemét nyitott az osztrák-magyar történelem értelmezésében: a bevált kuruc-labanc, sógor-koma, császári-királyi (k. u. k.) helyett a derűs-borús századokra a szerelem metaforáját használta. Úgyhogy Schüsselnek könnyű volt a dolga, megdicsérte a magyarok "millennium-aktivitását", aztán csak tovább kellett fűznie Orbán feldobott poénjait.

  • Lemez: Csoda Bécsből (Zorgina: Polyphonics; Triplicité)

    Ruth Eiselsberg (Ausztria), Ellen Santaniello (USA), Rebecca Bain (Kanada); három fiatal hölgy három országból - ez az 1993-ban megalakult Zorgina énekegyüttes. A név baszkul annyit tesz: bölcs öregasszony vagy boszorkány.

  • Színház: Eminens nebulók (Liliom - "dry Színpad, Krétakör Színház)

    Liliom - "dry Színpad, Krétakör Színház

  • Film: Nők a sivatagban (Sorozat a Francia Intézetben)

    Az utóbbi években annyi rossz és/vagy érdektelen francia filmet sikerült látnom, hogy előre fanyalogtam a Francia Intézet új sorozatától. Az élmény annál durvábbnak ígérkezett, hogy az esemény a Nők a kamera mögött címet viselte, és a nemzetközi nőnapon vette kezdetét.

  • Film: Sztárij sznájper (Vorosilov mesterlövésze)

    Az orosz film Nyikita Mihalkov Pereputtya óta sokat veszített bájából és kecsességéből: a változások utáni történetek főszereplői kisemberek, a múlt rendszer megmaradt reményeiből és az új szabadság áldásaiból szemezgető kiszolgáltatottak, akik csak annyi igazságot keresnek az új Oroszországban, amennyi a nagyszobájukat betölti anélkül, hogy kiszaladna a fortocskán.

  • Lemez: Mielőtt kínossá borulna(Gypsy Caravan)

    2000 őszén Magyarországra érkezett Stacy Banet, az amerikai Putumayo kiadó felderítője roma muzsikákat keresni. Összevásárolta, amit csak lehet, aztán nagyot ámulhatott, hiszen a közelmúltban Gypsy Caravan címmel megjelent nemzetközi válogatás tíz zenekarából végül is mi adtunk négyet, s mi több: a Romanyi Rota két számmal is észrevétette magát.

  • Lemez: Nincs remény! (Forever Cuba)

    Aki azt hiszi, hogy egyszer csak vége szakad a kubai lemezdömpingnek, az téved. Most a Tumi Music névre hallgató brit lemezkiadó szerencséltetett minket újabb négy albummal, melyek nem is rosszabbak, nem is jobbak az átlagnál.

  • Lemez:Simogatás (Dido: No Angel)

    Vergilius és Purcell ismeretében, na jó, ne nagyképűsködjünk, egy átlagos keresztrejtvény-műveltség birtokában a Dido névre beugrik Aeneas is. A világirodalom és az operatörténet egyik nagy szerelmes párja. A karthágói királylány öngyilkos lesz, miután elhagyja őt a trójai háborúból odakeveredett harcos.

  • A Mir lehozatala: Orosz rulett

    AKoroljov Repülésirányító Központ által közreadott menetrend szerint az űrállomás központi számítógépe két lépésben, előzetes programozás szerint adja ki a helyzetvezérlő rendszernek azokat a parancsokat, amelyek hatására a Mir egy, a Földtől 165-220 km-re lévő pályára áll.

  • 75 éves a Corvin Áruház: A bolt, ami volt

    Ezen a héten ünnepli megnyitásának hetvenötödik évfordulóját a Corvin Áruház. A nyereményjátékokkal, szórakoztató programokkal és akciókkal tarkított rendezvénysorozat csúcspontja a rendhagyó vasárnapi nyitva tartás lesz, amikor a élelmiszereket, az akciós és műszaki cikkeket leszámítva minden terméket huszonöt százalékos kedvezménnyel, azaz hetvenöt százalékos áron lehet majd megvásárolni.

  • Femina vs. Renova: Nő egy csapat!

    Az UEFA szerint a labdarúgás a legdinamikusabban fejlődő női csapatsport, és ezt az MLSZ sem láthatja másként, mivel a felhívás szinte azonnal reagált: egyetértéséről biztosította a nemzetközi szövetséget. Ennyit tesz, ha egy országnak labdarúgásbarát kormánya van, a sport és a miniszter a homlokára csap, és dőlni kezd a lé.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...