• Ficsku Pál: Belső terror (Konyak egyes maraton)

    Mintegy harminc év rövid távú edzés után végre úgy éreztem, hogy készen állok a nagy feladatra, meg tudom csinálni a konyak egyes maratont.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip (Kreativitás)

    A Fidesz - MPP szellemi élcsapata, kiváltképp a jogértelmezésben és jogalkotásban, valamint a könyvelésben jártas egyedei napról napra jobban lenyűgöznek kreativitásukkal. Ijedten észlelem, amint a kezdeti bosszankodást lassan a csodálat váltja föl bennem.

  • Bauer Tamás: Hadijáték vagy szabadságharc?

    Grand Canyon márpedig nem létezik cím alatt fejti ki Tordai Csaba joghallgató és folyóirat-szerkesztő a Narancs február 1-ji - mellesleg címlapján Nagy Sándor egykori MSZOSZ-elnök, ma MSZP-frakcióvezető képmásával díszített - számában annak az álláspontnak a cáfolatát, miszerint a mai magyar politikában két, egymástól mély szakadékkal elválasztott mező létezik.

  • Kié a juss?

    A kisgazdapárt körüli újabb botrány minden eddiginél megrendítőbb erejű csapás az FKGP-re és Torgyán József elnök-miniszterre. Noha a kazettaügy - amelynek lényege, hogy egy vállalkozói kör valószínűsíthetően a Torgyán fiának juttatott kenőpénz révén próbált nagy összegű állami támogatáshoz jutni a papa minisztériumától - még nyilván sok érdekes részlettel örvendezteti meg a művelt nagyközönséget, a koalíció jövőjének szempontjából lényegi újdonság már nem várható: a pártelnök bukása immáron bevégzett tény, legfeljebb az agónia időtartama kérdéses.

  • Emlékkönyvbe ez is elég

    A múlt kedden Orbán a Vigadóban megszokott közönsége előtt játszhatott, és ez a közönség már régóta nem kérdez vissza. A miniszterelnök országértékelő beszéde ennélfogva egy pillanatra sem tudott kiszabadulni abból a referenciakeretből, aminek sokkal több köze van saját magához, mint a magyar valóság bármely szegletéhez.

  • Kulturális hírek

    JOSEPHINE BAKER TÉRPárizs 14. kerületében teret neveztek el Josephine Baker amerikai énekes-táncosnőről.

  • Cyber hírek

    Feltörték a Világgazdasági Fórum hálózatátA Sonntags Zeitung svájci lap információi szerint feltörték a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) hálózatát, és megszerezték több vendég személyes adatait. A hitelkártya-társaságok letiltották az összes WEF-vendég számláját, a betörők ugyanis megszerezték a hitelkártyaszámokat és lejárati idejüket a kártyatulajdonosok nevével együtt.

  • A távközlési piac liberalizálása: Drótos tétek

    Mire a Matáv kifacsar minden profitnövekedési lehetőséget a vezetékes hangátviteli bizniszből, és erőit átcsoportosítja a nagyobb növekedési lehetőséget ígérő területekre, lassan talán eljut a parlament elé a liberalizációról rendelkező Egységes Hírközési Törvény (EHT) tervezete.

  • Viszály a százhalombattai önkormányzatban: Visszaütöttek

    Az érintettek állítják: a csetepaté nem pártpolitikáról szól, hanem helyi érdekcsoportok egymásnak feszüléséről. A mérkőzés jelenlegi állása: Vezér Mihály polgármester egyfős testületi többséggel a háta mögött annyira belejött

  • A Stadler-dosszié - II. rész: Nullszaltó

    A képügylet után elrendelt szigorított vizsgálatok nyomán az APEH nemhogy visszautalt volna egy fillért is, hanem követelt, mégpedig milliárdokat. Stadler máig állítja: nem ő tartozott az adóhivatalnak, hanem az APEH neki.

  • Pallag perei: Fejjel a falnak

    "Lacit nagyon bevitték az erdőbe, ahonnan már nem talált vissza" - jellemezte Pallag László helyzetét egy neve mellőzését kérő viharsarki rendőrtiszt. Tóth Károly békéscsabai MSZP-s parlamenti képviselő, aki tagja volt az olajbizottságnak, azt tartja képviselőtársa legnagyobb hibájának, hogy mindent elhisz, amit mondanak neki.

  • Juhász Géza: Egyezménykísérlet és nőgyűlölet

    Bő négy éve van a prostitúció újraszabályozása a politika napirendjén. E négy év kevés volt ahhoz, hogy a prostitúció mibenléte vitatémává váljék.

  • Kitartó pillantás (A Werckmeister harmóniák)

    "A körúti presszó előtt egy tábla van kitéve. Rajta a felirat:

  • Lemez: Mindössze az nem (Totó la Momposina: Pacantó)

    Totó La Momposinát azok szíves figyelmébe ajánlom, akik nem tudják eldönteni, hogy már túladagolták magukat, vagy még mindig kubai dzsankik. Totóban ugyanis ott van egy komoly dózis Kuba, ugyanakkor az az önálló íz is, ami a cumbiát megkülönbözteti a kubai stílusoktól.

  • Lemez: A turbán rejti (Erykah Badu: Mama´s Gun)

    Bevallom, nagyot néztem, amikor megláttam az új Badu-lemez borítóját. A fényképről egy tufafejű, fogpiszkálót rágcsáló, betépett tekintetű "bics" bambult vissza, a figura gettó stílusúra véve, a designban rasta-színek, a címben meg "anya fegyvere".

  • Lemez: Mindent bele (Fanna Flash: Fusion)

    Emlékszünk rá: a német, akár a gond, nem jár egyedül. Derrick például mindig Harryval mutatkozott, miként Marx Engelsszel, Thomas A. pedig Dieter B.-vel - utóbbiakért elnézést kérünk, ha már egyszer ők maguk egykoron elmulasztották megtenni.

  • Lemez: Jaj annak (Johnny Dowd: Temporary Shelter)

    Johnny Dowd életművén a kezdettől rajta vagyunk. Tudják, az a pasas, aki húsz évig senkinek nem merte megmutatni a dalait. Előbb a fiókban gyűltek, aztán a házi négysávoson eszkábált belőlük egy kazettát, amire lecsapott a szomszéd kiadó.

  • Millenniumi 32. Magyar Filmszemle: Röpül a bálna

    hogy belássam: Budapest nem Mannheim, pünktlicht. (Nemrég említette az eseményt előkészítő "szemletanács" egyik illusztris tagja itt, hogy a híres mannheimi fesztivált is üzletközpontban rendezik.) A Mammuttól

  • Open Film Festival a Kultiplexben:Vegyes saláta, némi fűszerrel

    Az idén negyedik alkalommal megrendezett OFF (Open Film Festival) lassan rangos filmeseménnyé növi ki magát - ezt bizonyították a Kultiplexre átkeresztelt Blue Box mozi büféjének ugrásszerűen megemelkedett árai és kibővült kínálata, valamint a permanens tömegnyomor.

  • Osztrák + magyar: Laza a magasban

    Hófödte csúcsok, kardszerű sziklaszirtek felé araszol a hatüléses sílift gyufaszálnyi ősfenyők, pontnyi méretű lesiklók fölött. Két ember ül benne: egy tipikus faarcú és egy kétségbeesett, aki avval a céllal érkezett az Alpok közepébe, hogy szokásosan visszatérő, szorult pszichés helyzetében egy hétre most lelazuljon, erőt gyűjtsön, előkészítvén a talajt ahhoz, hogy bizonyos később meghozandó döntések folyományaképpen mentális státusában pozitív irányú, kardinális változások történjenek.

  • Footbag: Dekások

    egy babzsákkal, ezalatt 63 326-szor rúgott bele, és ezzel a teljesítménnyel 1997 óta ő tartja az egyéni rekordot.

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...