• Podmaniczky Szilárd: Déli velõ

    Elöljáróban utoljára: Nem lehet kétszer ugyanabba a levesbe lépni. Az ízlést nem lehet fölpofozni, avagy ha az ízlések és pofonok különböznek, az nem annak a tagadása, hogy valamely ízlés azonos lehetne valamely pofonnal, hanem azt jelenti, hogy például pofonjaink, ha csak elenyészõ különbséggel is, de más és más fizikai paraméterek szerint érintik az orcát.

  • Tandori Dezsõ: egzisztencia

    lista

    Még hogy ízetlenül vicceltem volna a múltkor! (Ahogy ezt nyilván nem is gondolta senki.) Hogyan tudnék én bármit is, pláne ilyesmit, kitalálni, amikor még azt is elfelejtem, ami egyszer ily fantáziaképemként megvolt!

  • Búr-Baky Miklós: Die Fahne hoch!

    A december 5-re tervezett kettõs népszavazás több szempontból is a demokrácia megcsúfolása lesz: már önmagában, az eredménytõl függetlenül is, ha pedig az "igen" szavazatok gyõznek, úgy különösképpen.

  • Az utolsó kártya

    A hét végén természetesen nem pusztán a könnyített honosításról vagy az egészségügy privatizációjáról döntenek a választók: a referendum pártpolitikai tétje is igen nagy, még akkor is, ha a szavazópolgárok - ellentétben a nagypolitikában tapasztaltakkal - nyilvánvalóan nem "baloldali" vagy "jobboldali" kötõdéseik alapján voksolnak igennel vagy nemmel.

  • Kulturális hírek

    MEGHALT ARTHUR HAILEY 84 éves korában, bahamai otthonában elhunyt Arthur Hailey. A világ egyik legolvasottabb írójának mûvei 40 országban mintegy 170 millió példányban keltek el, több könyvébõl népszerû filmet is forgattak.

  • Cyber hírek

    Nagy Testvér Díj Péterfalvinak Farostlemezre erõsített, két pc-kártya közé ékelt fröccsöntött ufót kapott múlt csütörtökön Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, a Nagy Testvér Díj közönségszavazásának nyertese múlt csütörtök este a budapesti Szimpla presszóban.

  • Elnökválasztás Ukrajnában: Gesztenyés forradalom

    Már hónapokkal az elsõ forduló elõtt sejteni lehetett: kemény, eszközökben nem válogató harc lesz a két legkomolyabb jelölt, Viktor Janukovics és az ellenzéki erõk jelentõs részét - hathatós nyugati közvetítéssel - egyesíteni képes Viktor Juscsenko között.

  • MSZP-kampány: Nemet nemért

    A népszavazási kampány finisében magasabb sebességbe kapcsolt az MSZP. Gyûlésekbõl, országjárásból, megkomponált médiaoffenzívából álló hagyományos kampányt a párt továbbra sem folytat, ehelyett múlt csütörtök óta napi két, a népszavazáson eldöntendõ kérdésekre rímelõ problémával riogatja a közvéleményt.

  • Orbán Viktor a két igenért: Gyõzni bármiben

    Szabadtéri nagygyûléssel indította a Fidesz - MPSZ népszavazási kampányhajráját a múlt szombaton a Városligetben. A vezetõ téma a kettõs állampolgárság kérdése volt; a happening - a baloldali szavazókhoz szóló Orbán-üzenetek ellenére - elsõsorban a jobboldali törzsközönség együtt mozdítására volt alkalmas.

  • Hammer Ferenc: Cordon Bleu hadmûvelet

    Az úgynevezett kettõs állampolgárságról szóló vitákban a szokásosnál és a méltányolhatónál jóval kibogozhatatlanabbul keveredik össze a homály és a naiv-rókalelkû mellébeszélés az olyan nyilvánvaló értékekkel, mint a nemzettudat, a haza és annak szeretete.

  • A kettõs állampolgárság és az unió: Öt török, öt görög

    Vajon hogyan vélekedik a kettõs állampolgárság bevezetésérõl az EU? Elsõ blikkre olybá tûnhet, hogy sehogy. Valójában szabad kezet ad a tagállamoknak, határozzák meg maguk, kit és milyen jogokkal tekintenek polgáruknak.

  • Ungváry Krisztián: A megtagadhatatlan igen

    Az állampolgársági vitában sok érv elhangzott. Bauer Tamás, Kõszeg Ferenc és Kis János szerint azért nem jó a kettõs állampolgárság kiterjesztése, mert ez Trianon revízióját jelenti, a kettõs állampolgárság szembefordítja a kisebbségi magyarokat azzal az országgal, amelynek lakosai, az állampolgárság kiterjesztésének költségei pedig beláthatatlanok.

  • Átalakítási kísérletek a Balatoni Halászati Rt.-nél: A legnagyobb halastó

    A Balatoni Halászati (BH) Rt. mûködését 1993-as újraalapítása óta egyfajta ellenszenv kíséri. Környezetvédelmi szakemberek, horgászok, turizmusban dolgozók a balatoni halállományt kizsigerelõ, a tó természetes folyamatait megborító, az idegenforgalmat roncsoló szörnyet látnak benne.

  • A Postabank-per elsõ napjai: Intro

    A Postabank-per ugyan az elején tart még, de már túl vagyunk az egykori elnök-vezérigazgató Princz Gábor három tárgyalási napot felemésztõ meghallgatásán. A bírónõ deklarálta: mindenkinek elegendõ idõt hagy álláspontja ismertetésére.

  • Verzió (Emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál - december 2-5. Toldi mozi)

    A Nyílt Társadalom Archívum (OSA), a Közép-európai Egyetem társ-intézménye szervezésében 23 ország 40, nemrégiben készült filmjét mutatják be. A fesztivál alapvetõ célja, hogy több szempontból és kritikusan tárja elénk a világot, annak sokféleségét és változásait; elõmozdítsa a kultúrák és az emberek közti megértést, ráirányítsa a figyelmet az emberi jogokra és a multikulturális értékekre, hogy a helyi és globális ügyek iránti felelõsségérzet megerõsödjék.

  • A pokol belül lakik (Adela Pejeva: Kié ez a dal?)

    A dolog, vélné a Balkán dolgaiban járatlan nézõ, ártatlanabbul már nem is indulhatna. Filmünk bolgár alkotója - aki egyébiránt Belgrádban végezte a fõiskolát, és a dokumentumfilmezés nagy mesterének, Zelimir Zilniknek a tanítványa - egy isztambuli kocsmában kapcsolódik éppen kifelé, vegyes társaságban.

  • 11 nap Észak-Koreában (Pieter Fleury rendezõ)

    Az 1955-ös születésû holland független filmes mára több mint 50 mozgóképet jegyez. Az Észak-Korea: egy nap az életben címû mûvének a Verzió Fesztiválon lesz az õsbemutatója.

  • Távol-Kelet: Vörös téboly

    Semmi baj, csak új helyre viszik õket - mondták a raboknak. Egyenként vezették ki õket, a karjuk hátrabilincselve, bekötve a szemük. Hullabûz és vérszag. Letérdeltették, majd nyakszirten csapták õket egy vasrúddal.

  • Roma filmek: Az igazi

    Ha egzotikus, színes-szagos, zenés-táncos filmre vágyik, az észak-iráni nomád cigányokról szóló Hitetleneket ajánljuk, ha szakítani akar a romák sztereotip és egyoldalú filmes megjelenítésével, a másik kettõt.

  • Titkosrendõr filmszalaggal (Papp Gábor Zsigmond: Az ügynök élete )

    Hülye, hülyébb, leghülyébb, postás, rendõr, vasutas - skandálta a Kádár-korszak népe. Amit a tájékozott népfi imigyen toldott meg: titkosrendõr, titkosrendõr karszalaggal.

  • Formula C (Boris Mitic: Drága Dyana)

    E film minden hõsének fülig ér a szája, és arról a klasszikus megelégedettségrõl számol be, amivel én a XVIII. századi irodalomban találkoztam utoljára. E boldog emberek kosovói roma menekültek, a boldogok szigete pedig egy cigánytábor Belgrád-külsõn, ahol se víz, se csatorna, se villany.

  • Kusza apokalipszis (Pintér Béla színházcsináló)

    Tíz éven át hazai független társulatokban játszott, majd 1998-ban saját csapatot alapított. Azóta számos szakmai díjjal ismerték el színészi és rendezõi munkáját. Legújabb darabját (A sütemények királynõje, Magyar Narancs, 2004, november 11.

  • Színház: Nem vicc (Závada Pál: Szólj anyádnak, jöjjön ki! )

    Kisváros. Van neki polgármestere, volt polgármestere, egy párthoz tartozó regionális elnöke; de még helyi televíziója is van, és annak egy tudósítója. De mert a város kicsi, hát ez a tudósító a volt polgármester felesége - és együtt õk az ellenzék.

  • Könyv: Durva (Darvasi László: Trapiti és a borzasztó nyúl)

    A 2002-es esztendõ gyerekirodalmi sikereinek egyike volt a Trapiti, avagy a nagy tökfõzelékháború címû, egyébként Ibby-díjat is nyert alkotás (amit a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának Magyar Egyesülete adott ki).

  • Könyv: És fia (Sokszínû kapitalizmus - pályaképek a magyar tõkés fejlõdés aranykorából)

    A tipikus kapitalista képét sokunk számára jórészt karikaturisták formálták - s az eredmény persze nem is lehetett más, mint torzkép, kövér, szivarozó, szelvényt vagdosó figura, aki reggelire nagykanállal eszi az embert, és haszna egyenes arányban áll az általa teremtett nyomorúsággal.

  • U2: A pop hatástalanítása

    Négyévnyi várakozás után megjelent a U2 új albuma, a How To Dismantle An Atomic Bomb? Az új lemezt a húsz évvel ezelõtti, klasszikus hangzáshoz való visszatérésként próbálják eladni. Máshogy nem is lehetne.

  • Nyolc kis kritika

    tévé NÉVshowR A televíziózás hazai elterjedése óta az megy, hogy egy színész akkor valaki, ha sokat szerepel a tévében. A népszerûségért pedig fizetni kell, egyre többet - állíthatjuk ezt anélkül, hogy túlságosan belesepednénk a "bezzeg az átkosban voltak tévéjátékok, színházi közvetítések" kezdetû unt kesergõ mormolásába.

  • Freestyle show: Kerekes szaltó

    Mountain bike-kal hátraszaltót ugrani kevesen tudnak a világon. Számuk most eggyel nõtt: a harmincegy éves Nagy Attila - becenevén Gizmo - ugyanis már két hete ugrálja a hátraszaltót. Legutóbb a motokrosszosok nemzetközi freestyle show-ján parádézott.

  • Tehetséggondozás: Az asztal körül kergetés mûvészete

    Gyorsan el kell oszlatnunk minden vérmes elképzelést: a tehetséggondozás egyelõre nem úgy zajlik, hogy kis csodagyerekek futkároznak egy titkos rezervátumban, és esténként sorba állnak a napi vitaminkészítményükért.

  • Kiállítás a szupravezetésrõl: A hidegbõl jött

    A múlt héten folytatódott a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a tudomány-népszerûsítés haladó hagyománya: ezúttal a szupravezetés - nyugodtan mondhatjuk - csodáival ismerkedhettek meg a misztériumokra amúgy is fogékony, zömmel középiskolás fiatalok meg a kvantumfizikára gerjedõ, az Élet és Tudományon, Deltán felnõtt örök öregdiákok.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...