• MaNcs 17. évf. 45. sz. (2005. 11. 10.)
    Sajó László: Öt és feles

    Borfeusz az alvilágban (Bormuda-háromszögek 3.)

    Hajnalban talajmenti fagyok, este esik, húzódjunk hát újra akolmeleg pinceborozókba. Még mindig a kimeríthetetlen Terézváros, az Aradi utca és környéke.

    2005 / 45
  • A rendező változata

    "Évtizedek alatt rájöttem, hogy azért ez a folyamatos idővonzódás, mert miközben nézem vagy emlékezem rá, érlelem magamban azt a sejtelmet, hogy az emberi építmények (tárgyak) szépsége lényegének ugyanúgy nincs köze az emberi értelmezéshez (és talán az emberkéztől származáshoz sem), mint ahogy a természeti tárgyak szépségének sincsen.

  • Dobogóról robogóra

    Jelentős magyar sportsiker született vasárnap Valenciában, a MotoGP 125 köbcentiseinek zárófutamán. Talmácsi Gábor, az osztrák KTM versenyzője csapattársa, a finn Kallio mögött másodikként ért célba, s ezzel megszerezte az idei összetett verseny harmadik helyét.

  • Szavak a szélben

    Nézzük csak, miből élnek: nos, leginkább egymásból, meg a feneketlen ostobaságaikból.

  • Guttmann és a turul - Még egyszer a szoborról

    A XII. kerületben felavatott turul-emlékmű a magyar politika tehertétele. A jobboldal ismét sikeresen tudja eljátszani azt a forgatókönyvet, amelyben az ő szerepe a nemzeti szimbólumok védelme, míg más sötét erők ennek elpusztítására törnek, tehát nemzetellenesek.

  • Mintha áramütésre - Zavargások Franciaországban

    Két kamasz fiú halálos balesete nyomán a múlt héten zavargások borították lángba Franciaországot. Az erőszakhullám, melynek immár halálos áldozata is van, hétfői lapzártánkig 274 településen okozott kárt. Gyújtogatnak Berlinben és Belgiumban is.

  • Nyugtalan béke - Vajdasági magyarverések

    Csendes népirtás vagy alaptalan médiahisztéria - a vajdasági magyarokat ért incidensek ügyében az igazság valahol e szélsőséges álláspontok között lehet. Hangulatjelentés két, etnikai konfliktusok miatt elhíresült bácskai faluból.

  • Székek és ellensúlyok - Új elnök az Alkotmánybíróság élén

    November 13-án foglalja el Bihari Mihály az Alkotmánybíróság (AB) elnöki posztját. Eddigi bírói ténykedése alapján megkíséreljük előre látni, hogy mire számíthatunk a Bihari-korszakban.

  • Borotvaélen - Gettórehabilitációs terv a Józsefvárosban

    A legnagyobb összefüggő budapesti krízisterületen, a józsefvárosi Magdolna-negyedben néhány hete elindult szociális városrehabilitációs kísérlet céljaiban, szemléletében és módszereiben egyaránt úttörő kezdeményezés.

  • "Többféle konzervatív van" - Lánczi András politológus a Fideszről

    Európai értelemben vett mérsékelt jobbközép párt-e a Fidesz, vagy végletekig pragmatista, már-már elvtelen szerencselovagok halmaza? A honi belpolitika egyik alapkérdésére a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatójától vártunk választ, aki egyben a Polgári Kormányzás 2006 védnöki tanácsának is tagja, emellett a konzervativizmus neves kutatója.

  • A fordulat éve - WOMEX 2005

    Amikor a '93-ban kifulladó BID, a Berlini Független Zenei Napok hamvain életre kelt a (koncertekből, vásárból és szakmai konferenciákból álló) WOrld Music EXpo, jól lehetett látni, hogy miből lett a cserebogár, de hogy milyen magasra röpül, azt nem sejtette senki sem.

  • Súlytalanság - Pacskovszky József: Ég veled! (film)

    A magyar filmkészítés hajlamos időnként úgy működni, mintha adósa volna a hazai popzenének. Mintha muszáj volna alkalmanként egy-egy slágert képbe álmodnia.

  • Sidneyvel és nélküle - Andrzej Bartkowiak rendező-operatőr

    Sidney Lumet 11 filmjét fényképezte, rendezőként akciófilmekkel futott be. Legújabb alkotása, a Doom apropóján beszélgettünk.

  • Korunk szüze - Mundruczó Kornél: Johanna (film)

    Súlyos baleset a Duna-parton, a kórházba szállított sebesültek közt egy narkós csaj, aki a gyógyszerszekrények láttán ráébred, hogy valóságos drogparadicsomba került. Mindjárt túl is adagolja magát, ám ha ez volt a cél, úgy rosszkor volt rossz helyen: az orvosok újjá-élesztik.

  • "Nem akartam színésznő lenni" - Tóth Orsi

    Főiskolásként láthattuk először a vásznon Mundruczó Kornél Szép napok című mozijában, munkakapcsolatuk azóta töretlen. Most éppen a Johanna című operafilmjében játszik főszerepet.

  • Mint Ábrahám - Mundruczó Kornél filmrendező

    A Jött egy busz című, 2003-ban készült szkeccsfilm zárótételéből (A 78-as Szent Johannája) fogant új nagyjátékfilmjét, a Johannát megjelenésünk napján kezdik játszani a mozikban.

  • Cinema infernó - A művészmozik helyzete Magyarországon

    Október közepén Pécsett konferenciát tartottak az art mozisok; összejövetelükkel a kormányzat figyelmét szerették volna felhívni egyre kilátástalanabbá váló helyzetükre.

  • "Nagyon gyorsan dolgozom" - Bányai István grafikus

    A Design Hét keretében kiállítást rendeztek az illusztrációiból a Gödörben, az iparművészeti egyetem címzetes tanára lett, s megjelent magyarul ZOOM című könyve, melyet 1995 legjobb illusztrált kötetének választottak az Egyesült Államokban.

  • Csak a tekintetünk - Tóth Ildikó színésznő

    Az idei filmszemlén a legjobb női epizódszereplő díját nyerte Pacskovszky József Ég veled! című filmjében nyújtott játékával, a pécsi országos színházi találkozón meg a legjobb alakításért járó díjat a tatabányai Jászai Mari Színház Szerelem című előadásában megformált szerepével.

  • Mindent a szemnek - A szemüvegkultúra története (kiállítás)

    "Csodálatos!", "Igényes!", "Elegáns!" - csupa lelkesült, alélt jelző a vendégkönyvben. A kiállításról valamelyik tévécsatorna is beszámolhatott, aligha van más magyarázat a hétköznap délelőtti időponthoz képest viszonylag élénk érdeklődésre, és - véletlenül?

  • El van vetve - Bűvös Kocka Grand Prix

    Huszonöt éve, hogy megnyilt a Sugár az Örs vezér terén, s huszonöt éve annak is, hogy népszerűsége csúcsán állt a bűvös kocka, a múlt század egyik legemlékezetesebb magyar találmánya. Most együtt ünnepelnek.

  • Szép szavak - Vörösmarty a diszlexia ellen

    A diszlexia nem betegség. Egyfajta rendellenesség, olvasási zavar. A diszlexiás nem gyógyul, a diszlexiás fejlődhet. A VI. Kerületi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kipróbáltak egy módszert, melynek köszönhetően a diákok nemcsak hogy emlékeznek arra, amit olvasnak, de meg is értik.

  • cyberhírek

    cyberhírek

  • A vadnyugat hőskora - Motorral Budapest

    Aki csak néhány percre megáll a Liszt Ferenc téri zebránál, rögtön láthatja, hogy a motorozás népszerűbb, mint a squash, a sárkányrepülés, lassanként a szoláriumozást is lehagyja. Szinte évente duplázódnak az eladások, így természetesen a kocsisorok között dübörögve elhúzó pilóták száma is napról napra emelkedik.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...