• Dénes Ferenc

    Labdarúgó-világbajnokság: Három hülye

    "A bíró sporttársnak mi okból tetszik vajon nem a szabályokkal harmonizálva vezetni a mérkőzést?" - ragadta volna nyakon a történet szerint egy futballozó a mérkőzés játékvezetőjét.

  • Bocs

    "Ezek egyszer még bocsánatot fognak kérni tőlem" - mondta Princz Gábor indulatosan két évvel ezelőtt a TV2 nyári partiján, oldalán Noszály (Nagy Õ) Sándorral.

  • Jobb ötletek híján

    2006. július 10-én az Országgyűlés elfogadta a Gyurcsány-csomag legfontosabb elemeit. Ezentúl több adót kötelesek fizetni a következők.

  • Tehetetlenül - Amerika és az iráni atom

    Mahmud Ahmedinedzsád iráni elnök egy vidéki tömeggyűlésen harcias szellemben hozta népe tudomására: "a Nyugat meghátrált". Mondta ezt alig pár nappal azután, hogy Javier Solana, az EU külpolitikai főbiztosa az öt állandó BT-hatalom és Németország megbízottjaként személyesen adta át Teheránban a legeslegújabb, amerikai ösztönzőkkel megtámogatott javaslatcsomagot.

  • Száll a kakukk - Hogyan bánunk fogyatékosainkkal?

    Embertelen körülmények, egy másfél milliárdot érő, ám az eredeti célra használhatatlan épület, gazdasági visszaélések gyanúja, hallgató minisztérium, cserélődő vezetés. Az ország legsúlyosabb értelmi fogyatékosait gondozó intézetben öt éve sérülnek az ellátottak emberi jogai.

  • Árspirálba fojtva - Válságban a DVD-piac

    A tipikus DVD-filmfogyasztónak legalább száz legális korongja van, amiből minimum hatvanat nagyáruházban (MediaMarkt, Saturn, Tesco, Cora stb.), tízet pedig a neten vásárolt. És az utóbbi másfél évben nyilván jó néhányszor lehülyézte magát, mert több DVD-jét, amiért nemrég akár négyezer forintot is kifizetett, közben a felére/negyedére árazták le.

  • Asztalbontás - Túltermelési válság a jogi karon

    Július 26-án eldől, kiket vesznek fel az egyetemekre, fő-iskolákra. Akik jogra jelentkeztek, számíthatnak arra, hogy a keretszám jelentősen csökkent. Hosszú távon egyik-másik jogi kar akár a rolót is lehúzhatja.

  • A jó király elve - Az új kormánystruktúra jellemzői

    Az államgépezet új szerkezetében végérvényesen átvette az irányítást a politika. A hatékonyság ezzel nő, ám a korrekciós lehetőségek igencsak szűkülnek. Gyurcsány meg is csinálja, amiről Orbán csak álmodozott?

  • "Kulturálisan mint férfit értelmezik" - Pető Andrea történész

    A gender studies, a társadalmi nemek tudományának hazai képviselői bő másfél évtizede igyekeznek azon, hogy működésükkel, új kérdéseikkel és szempontjaikkal átformálják a hagyományos, férfiközpontú tudományosságot.

  • Trabanton szállni élvezet - Elijah Wood színész

    Előbb gyerekszínész, majd mindannyiunk Frodója. A Jófiú, a Halhatatlan szerelem, az Avalon, a Faculty - Az Invázium, a Deep Impact, a Sin City, A Gyűrűk Ura sztárja nálunk épp a Huligánokban látható a mozikban, a Minden vilángol című filmjét meg most hozták ki DVD-n.

  • "Elégedettek lehetünk" - Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója

    Először fordult elő idehaza, hogy nem a közszolgálati tele-vízió, hanem az egyik kereskedelmi csatorna közvetítette a futball-világbajnokság mérkőzéseit. Az újságok publicisztikáitól az internetes oldalakig egyöntetű a vélemény: a világ legjelentősebb médiaeseménye pont azt az orgánumot érdekelte a legkevésbé, amely a vb közvetítési jogait birtokolta.

  • Labdarúgó-világbajnokság: Harmincketten voltak

    Harmincketten voltak

  • Labdarúgó-világbajnokság: Hősök Játéka - Olaszország nyert

    Minden vb-döntő előtt az egyik legnagyobb kérdés: ki lesz a hős? Ki lesz a kiválasztott, az istenek kegyeltje, aki véghezviszi a megismételhetetlent, akit a meccs után szárnyára kap a hírnév? Az újságok előző nap már a jelölteket teszik címlapjukra, találgatnak, kinek mit kell tennie ahhoz, hogy egyetlen mozdulatával vagy néhány labdaérintésével vastag betűt kapjon a futball világtörténetében.

  • Labdarúgó-világbajnokság: Zizou és népe - A boldogság terrorja Párizsban

    2006. július 5-én este a Párizsi Magyar Intézetben Rév Lívia zongoraművész 90. születésnapját ünnepelték az egybegyűltek. A rendezvény filmvetítéssel indult, s az egykori tanítványok koncertjével zárult. Kissé mellbe vágott a bejelentés, miszerint a portugál-francia középdöntő miatt a Debussy-Rahmanyinov-Bartók-est lerövidítése mellett döntöttek a szervezők.

  • Adathalmozás - Az IMDb 17 éve

    Többször is elvállaltam, hogy a Legyen Ön is Milliomos! című Vágó-műsorban telefonos segítséget nyújtsak filmes témában, mert tudtam, hogy az Internet Movie Database (IMDb) használatával lehetetlen beégni. Beírom a keresőbe a kérdést, századmásodperc alatt megkapom a helyes megoldást, és már rég beolvasom, amikor a versenyző még csak a b) választ próbálja nekem felidézni.

  • cyberhírek

    cyberhírek

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...