• MaNcs 19. évf. 26. sz. (2007. 06. 28.)

    Kiss Péter (1959–2014) politikusi portréja

    Hosszan tartó, súlyos betegség után 55 éves korában elhunyt Kiss Péter, az MSZP alapítója, egykor a párt egyik erős embere. Alapos portréját 2007-ben rajzoltuk meg.

    2007 / 26
  • A nagypapa házai (Az épített örökség védelméről)

    Hajlamosak vagyunk rá, hogy - mint annyi más dologgal is - a műemlékvédelemmel, az épített örökség ügyével mindig csak a kisebb-nagyobb botrányok kapcsán kezdjünk foglalkozni: ha régi házat bontanak, ha utat építenek a parkba, ha magára hagyják és elpusztul valami.

  • Öt és feles (A bíró, aki önmagát állította ki

    Történetek a megyeháromból 6.)

    A bíró, aki önmagát állította ki (Történetek a megyeháromból 6.) A Váchartyán-Boldogkőváralja mérkőzésen történt. A 89. percben, 1-1-es állásnál a hazaiak kapusa kivédett egy lövést, azonban a labdával együtt az alapvonalon kívülre esett.

  • László Ferenc: Párnacsata

    A Beethoven-lélek kéjgályái

    Senkit se tévesszen meg a fenti cím: eszem ágában sincs elvenni a dicső Csontzenész kenyerét (sem elinni borát, felhörpölni ánizslikőrjét sat.), azaz nem a nagy zeneköltő életének intimitásait tárgyazza soros cikkem, hanem akárcsak legutóbb, úgy ezúttal is egy feledésbe merült szocialista író erotikus jellegű műveiről lesz szó közöttünk.

  • Hatvanhat!

    Merkel, a szádhoz pattanhat! Aztán persze mégsem úgy lett, a hisztik és fenyegetőzések után mégis Angela Merkel mondta ki a végső szót, és többé-kevésbé a múlt hét végi uniós csúcs is meg lett mentve - de erről később.

  • A szerk.

    A tartozás

    Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.

  • Stolpersteine 2007: Botlatás vidéken

    Gunter Demnig kölni képzőművész másfél hónapja a budapesti Ráday utcában helyezett el három "Emlékező macskakövet". Június közepén 32 újabb követ süllyesztett a járdába 8 kelet-magyarországi helyszínen. Három napon át követtük.

  • Közlekedésikártya-projektek: Csipetnyi kavarok

    Bedőlni látszik az eredeti, az országos elektronikus jegykezelő rendszer kiépítésére eredetileg kitalált Elektra-koncepció. Az érdekeltek sakkoznak, hogy melyik modern és drága kártyát válasszák, és ki kezelje a közlekedési szolgáltatók közötti, nagy bevétellel kecsegtető elszámolóközpontot.

  • Olajügyek: Időnként felfakad

    Ahogyan egy svéd dokumentumfilm okán pillanatok alatt címlapsztori lett az elfeledettnek vélt magyarországi Gripen-beszerzésekből, úgy a Kármán Irén újságíró elleni brutális támadás a honi "olajozás" soha fel nem tárt történetére irányíthatja a közfigyelmet.

  • Ismét elbukott a Szerencsejáték Zrt. eladása: Tiszta lutri

    Megint megmenekült egy Nemzeti Kincs, más olvasatban a piacnyitás küszöbén fölöslegesen ragaszkodunk egy állami monopóliumhoz. Valószínűleg van válasz arra, hogy a megtartás vagy az eladás volna-e az értelmesebb megoldás, de ezt még a privatizáció javaslója sem keresi.

  • "Úgy történt, mint a filmekben" (Daróczi Dávid kormányszóvivő)

    Szóvivőtársával, Budai Bernadettel páros interjút szerettek volna adni, hogy ezzel is jelezzék az egyenrangúságot és a feladatmegosztást. Mivel más úton kerültek a pozíciójukba, és Daróczi Dávid a rendszerváltás óta a legfontosabb kormányzati pozíciót betöltő cigány értelmiségi, mégis szólóinterjút kértünk.

  • Mozgásban - Világpolitikai melléklet

    Ösztöndíjasok Magyarországon: Konzul leszek

    A tehetséges magyar egyetemisták külföldi tanulási lehetőségeit ma komoly európai és amerikai ösztöndíjak segítik. A hatvanas-hetvenes években a magyar egyetemek jelentettek sokat a fejlődő országokbeli fiatalok számára.

  • Magyarország mint adományozó: A komor donor

    Magyarország tavaly 25 milliárd forintot költött a kevésbé szerencsés sorsú államok támogatására; elvileg az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljaiból kiindulva a szegénységet próbáljuk enyhíteni a világban. Hogy mennyire átgondoltan, hatékonyan, arról keveset tudni.

  • Bevándorlás Angliában és Hollandiában: Mi fér rá egy cigarettapapírra?

    A migráció az egyik legérzékenyebb politikai kérdéssé vált az egész világon. Hogyan birkózik meg Nagy-Britannia és Hollandia a bevándorlás társadalmi és politikai hatásaival?

  • "Minden arra megy ki, kié lesz a hatalom" (Rainer Grell jogász, a "muszlimteszt" szülőatyja)

    A tartományi belügyminisztérium (volt) jogtanácsosa írta azt a "muszlimteszt" néven is emlegetett honosítási kérdőívet, amelyet 2006. január 1-jével vezettek be Baden-Württembergben. A kérdőív heves vihart kavart az európai muszlim szervezetek, a baloldali és a liberális politikusok körében: a Frankfurter Allgemeine Zeitung a CDU jobbszélén tanyát vert Grellt a baden-württembergi Pim Fortuynnak nevezte.

  • A bradfordi zavargások után hat évvel

    Nem is egy ház

    Amikor 2001-ben az észak-angliai Bradford egyes negyedeit lebontotta néhány száz muszlim fiatal, egész Nagy-Britannia értetlenül állt az addig ismeretlen léptékű erőszak előtt. A város azóta is igyekszik elkerülni, hogy a zavargások megismétlődjenek, de eközben még arról sincs megegyezés, mi volt az okuk.

  • "Biztonságot kell teremtenünk" (Ronald Mollinger, Hollandia budapesti nagykövete)

    Abu-Dzabiban, Bejrútban és Teheránban szolgált, majd Afganisztánban képviselte a királyság érdekeit. Nagy szerepe volt abban, hogy Hollandia végül Baghlan tartományban vállalta a NATO helyi újjáépítő csoportjának (PRT) irányítását - ezt tavaly ősszel Magyarország vette át.

  • Nem sziget

    Magyarország három éve, amikor aláírta az Európai Unió csatlakozási szerződését, formálisan és hivatalosan is tagja lett a szabad és demokratikus országok családjának. Lassan itt az ideje, hogy ezt a tényt a maga teljes súlyában felfogjuk.

  • Nyolc kis kritika

    Nyolc kis kritika

  • Forró rágógumik (Négy új rocklemez)

    Az úgynevezett nyári rocklemez lendületes, rövid és mérsékelten gondterhelt számokból épül fel. Az alábbi négy album ilyen - stilárisan, no meg a minőség terén persze mutatkoznak eltérések.

  • Esőtánc - Tomahawk: Anonymous (lemez)

    Mike Pattont azért szerettük mindig, mert nem teljesen normális: pár fog azokon a bizonyos fogaskerekeken kilóg, leesett, rozsdás.

  • Az ördög életműve - The White Stripes: Icky Thump (lemez)

    Rendszereztem a nullás évtized meghatározó zenekarait, a szaksajtó által csak "új rockforradalom" címke alatt emlegetett garázstársaságokat - próbáltam egy olyan bandát kiemelni, amelyik már most, 2007-ben elmondhatja magáról, hogy komplett és tisztes életműve van.

  • Volt Fesztivál

    A szükséges feszültség

    Nem hiszünk a szemünknek: idén már tizenötödik alkalommal várja szinte hazajáró vendégeit a soproni Volt Fesztivál - kezdők és haladók egyaránt kipróbálhatják a négynapos (július 4-től 7-ig tartó) zenés maratont.

  • És festék... - Lakner László: Isa pur... (kiállítás)

    Vilém Flusser szerint az írás, pontosabban az ábécé "feltalálásának"alapvető oka az volt, hogy kellett egy eszköz, egyszersmind módszer, amelynek révén meghaladható, a szó szoros értelmében felülírható a mágikus-misztikus, vagyis prehistorikus tudat, s hogy következésképpen megnyílhasson és tágulhasson a tér a historikus tudat előtt.

  • Valahol, mocsárban - Caryl Churchill: Drámák (könyv)

    Londonban nincs olyan könyvesbolt, ahol a megannyi különböző kivitelű és tartalmú Churchill-kötet mellett ne találnánk még egy-két vaskos biográfiát is a jövőre hetvenéves, a szigetországban több mint harminc éve folyamatosan játszott és nagyobbrészt ünnepelt szerzőről.

  • Ezer év, 57 nő - Estók János - Szerencsés Károly: Híres nők a magyar történelemben (könyv)

    Amióta csak magyarok élnek a Földön, ötvenhét híres nő akadt közöttük. Lássuk be, ez azért nem valami sok. A történész szerzők legalábbis ennyit, nem egészen öttucatnyit tartottak beválogatásra érdemesnek a Kossuth Kiadó magyar nők életrajzait közreadó, képekkel illusztrált kötetébe.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...