• Élni és túlélni (1968 akkor és most, itt és ott)

    A negyvenedik évforduló közeledtével mind több értelmezési kísérlet jelenik meg 1968-ról - az évről, a korszakról, a jelenségről. Egyik sem vitatja, hogy 68 orientálta a későbbi, 1989-es események alakítóinak mentalitását, és modellértékű megoldásokat kínált a háborút követő európai társadalomfejlődés számára is.

  • Földet rá!

    Az ingatlanadó bevezetése ellen nem a C-lakások romái tiltakoznak, és nem is a kis parasztházakban élő öregek, hanem azok, akiknek jócskán fizetniük kellene. Meg akiknek az üzletét rontaná - az ingatlanközvetítők.

  • Legkisebb ködös semmis (Magánbajok közművekkel)

    Magánbajok közművekkel Minden fa szent fa! Mit félre akkor? Tisztelt Kafkai Akadémia, nem akadtam el, bár, ha látott már jobb lóversenyt az úr, tudhatja, vannak lovak, hogy elébb megmutatják a mezőnynek, 4-5 hossz előny a túlsó egyenes elején, de aztán a kanyart már az utolsó helyen érik, szép nagy, széles kanyar van a spec pályán (adott, ld.

  • Titokzokni (Hybris)

    Hybris Húsz éve, hogy törvényt fogadtak el arról, hogyan kell jogszabályokat alkotni. Ez előírja, hogy a jogszabály megalkotása előtt elemezni kell - természetesen a tudomány eredményeire támaszkodva - a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, a jogok és kötelességek érvényesülését, továbbá meg kell vizsgálni, mi a szabályozás várható hatása, s hogy egyáltalán végrehajtható-e.

  • Vámpírok bálja

    Horn Gyula nem könnyíti meg azon honfitársaink dolgát, akik amellett kívánnának érvelni, hogy az agg miniszterelnököt méltánytalanság érte, midőn az államfő megtagadta tőle a magas szintű plecsni adományozását.

  • Veremíz

    Hol élünk mi? Bár kétségkívül megvertek a hétvégén rendezett melegparádé alkalmából néhány homoszexuális vagy homoszexuálisnak látszó embert, vagy a felvonulókkal szimpatizáló polgárt, gyorsan szólunk. Ne bízzátok el magatokat, melegek!

  • Afrikai háborús bűnös a bíróság előtt: Vér és gyémánt

    A múlt héten elkezdődött Hágában Charles Taylor pere. Tizenegy rendbeli háborús, emberiesség elleni és a nemzetközi humanitárius jogba ütköző bűncselekménnyel vádolják - pontosabban azzal, hogy elrendelte, elősegítette, illetve tudomásul vette a különféle rémtetteket.

  • Koalíciós viták és az új villamosenergia-törvény: Áram, vonalak

    Négy-öt forint - néhány hete ennyin vesztek össze a koalíciós pártok. Igaz, ez az összeg kilowattóránként értendő, és így már évi 13-14 milliárdról van szó. És ez csak egyetlen tétel, ám a villamos energiáról szóló új törvényt (vet) módosító szocialista puccs csak félig sikerült: a kormány utóbb kivetette onnan a lobbiérdekekből bekerült passzusokat.

  • Kertvárosi nagyvállalkozás: A daráló

    Illegális bányászat, építkezés, hulladékkezelés és még jó néhány engedély nélküli tevékenység - a fővárosban és megyeszerte bontásban, fuvarozásban érdekelt nagyvállalkozó Klinka család működése már több hivatal és lakóközösség életét megkeserítette.

  • Csúszik az ingatlanadó bevezetése: Kapuk

    Megszegte az Európai Uniónak a konvergenciaprogramban tett ígéretét a kormány, amikor 2009-re tolta az egységes ingatlanadó bevezetését. A népszerűségvesztéstől félő szocialisták az új adófajta kivetését a zömében ellenzéki vezetésű önkormányzatokra hárítanák.

  • Az APEH vagyonosodási vizsgálatai: Alku nincs

    A vagyonosodási vizsgálat olyan, mint halaktól hemzsegő horgásztóban pecázni - biztos a kapás. Kiket, miért, hogyan és milyen eredménnyel vizsgál az adóhivatal?

  • tévésmaci - A sün álma egy alma

    Oh, most tematikusak leszünk, annyi baj legyen. Ne higgyenek a franciáknak. Berlinben kezdődött. A Skladanowsky fivérek, Max és Emil 1895. november elsején tartották meg Európa első nyilvános filmelőadását, fizetett publikum előtt a berlini Wintergarten Varietében.

  • kertész lesek - Friday's

    Évtizedeken át tekintélyes filatéliai szaküzlet kellette magát az Oktogon északkeleti tömbjében, a kilencvenes évekre azonban a bélyeggyűjtés kiment a divatból, viszont bejött a "korszerű" táplálkozás, így a Koronás Madonnát lenyomta a sajtburger.

  • csontzene - Megy a gőzös...

    Szombathelyen július 7. és 19. között rendezik a hagyományos és roppant magas színvonalú Bartók Szeminárium és Fesztivált

  • chili & vanilia - Dim sum: tea, buci, csirkeláb

    New York, Chinatown. Araszolva próbáljuk magunkat átküzdeni a vasárnap délelőtti zajos forgatagon. Csak tudatos odafigyelés árán tűnik fel, mikor kerülünk át az egybeolvadó olasz negyedből a kínaiakhoz.

  • kulthírek

    kulthírek

  • Nyolc kis kritika

    Nyolc kis kritika

  • A csendőr nőzik - A Kenyér, szerelem... sorozat (film)

    Van egy kocsma, a La Gradisca, biztos ismerik, mindjárt a Fiumei út mögött, nem éppen a város turistáktól sűrűn zaklatott szegletében, de azért ide elég sok külföldi is jár. Amikor leszáll az este, halk taxik stoppolnak a bejárat előtt, a szomszéd utcában lévő buszmegállóban hangos egyetemisták kászálódnak le az utolsó járatról, a sarkon gyanús párocskák fordulnak be.

  • Mancs Macabre - Werner Herzog: Medvebarát (DVD)

    A romantikus komédiák és egyes élettapasztalatok tanúsága szerint férfi és nő között nem létezik barátság. Szakértők szerint, kik szóhoz is jutnak e becsapósan szokványosan kezdődő dokumentumfilmben, ember és grizzly közt sem létezhet ilyesféle kapcsolat, az erre irányuló próbálkozások rendre megakadnak a ragadozó nagy medvék gyilkos közönyén.

  • A ló meghalt - Jean Beaudin: Bátrak harca - Az új Franciaország (DVD)

    Vannak műfajok, amikről a dolgos hétköznapokon megfeledkezik az ember, úgy van velük, mintha kihaltak volna, de ha valaki rákérdez, vagy szembejön egy ilyen az utcán, nyilvánvaló: köszöni, jól van, csak most épp búvópatak - gondoljunk például a westernre.

  • Nevek a jegyzékből - Koós Anna: A nem kívánt hagyaték (könyv)

    Kiszely Gábornak az ÁVH történetéről szóló könyve a politikai rendőrség (PRO, ÁVO, ÁVH) több mint ezer munkatársát sorolja fel név szerint a negyvenes évek második és az ötvenes évek első feléből. A politikai rendőrség természetesen ügynöki hálózatot is működtetett, annak létszáma a munkatársak létszámának sokszorosa lehetett.

  • A médium - Fehér László - Művek 1975-2007 (kiállítás)

    Hol az ember teremti a legendát, hol a legenda az embert, aztán megy ez kis időeltolódással párhuzamosan is, a dialektika érvényében oda-vissza, szakadatlan, míg mégis vége nem szakad mindennek.

  • Panaszkórusok: Dalolva szép a véglet

    Eredeti neve Valituskuoro, ez finnül csoportos méltatlankodást jelent. Az ötlet az Angliában élő finn-német művészházaspár, Tellervo Kalleinen és Oliver Kochta-Kalleinen fejéből pattant ki: mi lenne, ha a panaszkodásba ölt energiát egy kórus felállítására fordítanák.

  • Párbeszédek (Fassang László orgonista)

    Fassang László 33 éves, és a világ legjelentősebb orgonistaversenyein aratott győzelmeket máris a háta mögött tudhatja. Az általa játszott zenék között ugyanúgy szerepelnek középkori művek, mint ultramodern improvizációk, de az orgonairodalom két végpontja között húzódó szóló- és zenekari darabok is repertoárjának szerves részét képezik.

  • A nagy hinta-játék (A Feszty-körkép sorsa)

    Komoly veszélyben van az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban látható Feszty-körkép. A képnek helyet adó Rotunda ugyanis - nyilván a gondatlan tervezés miatt - beázik, így a panorámalátványosságot esőfoltok éktelenítik el.

  • És meleg (Szetey Gábor államtitkár)

    "Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai... Társ, barát, néha ellenfél. És meleg.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...