• MaNcs 20. évf. 44. sz. (2008. 10. 30.)
    Harc a forint összeomlása ellen

    Borotvaélen

    A múlt szerdán, közvetlenül a négynapos munkaszünet előtt a jegybank 3 százalékkal megemelte az alapkamatot. A forintot védte, amelynek drámai gyengülését több milliárd eurós spekulatív tőke próbálta kiprovokálni. Ez és a vasárnapi hír egy gigászi IMF-hitelről megfogta a forintot. Hétfőn a forint/euró árfolyam normalizálódott, de a tőzsdeindex tovább zuhant. Mi ez az egész, és mekkora a baj?

    2008 / 44
  • Jaj, de mély érzések! - A magyar nemzetpolitika törekvéseiről

    Három magyar politikus van, akiknek a politikai énképéhez szervesen hozzátartozik az ún. odafigyelés a határon túli magyarokra: Orbán Viktor, Sólyom László és Szili Katalin. Orbán Erdélye változott a legtöbbet. Õ fedezte fel, milyen belpolitikai haszna lehet a kisebbségi magyarságból.

  • Nagy Imre ismeretlen élete

    Magyar Narancs, 2008. október 9., 16., 23. Elképedve és értetlenül olvastam a Nagy Imre múltjáról szóló folytatólagos leleplezésüket, amelynek Önök - igen ízlésesen - Nagy önként vállalt mártírhalálának ötvenedik évében, ezen belül is október havában adtak helyet.

  • "Van bennem honvédő lendület"

    Magyar Narancs, 2008. október 9. Napfénnyel, finom illatokkal még nagylelkűen megáldott szép őszi vasárnap körbegyalogoltuk a legszebb budai hegyeket kicsi lányommal.

  • Sose halunk meg!

    Magyarország idestova negyven éve ugyanazt az ostoba, kisstílű és veszélyes játékot űzi, csak az utóbbi hat-hét évben még bele is húzott. A pénzénél többet óhajt elkölteni, ezért hitelt vesz fel, s rögvest elveri.

  • Csak semmi politika!

    "...ki most, ha kell, halni nem mer..."

    A közpolitikáról a jobboldalon gondolkodók új folyóiratának címe: Nemzeti érdek. Jó apropó, hogy megkérdezzük magunktól: mi fán terem a köz, a nemzet érdeke? Lehetnek-e a köznek (a nemzetnek) olyan érdekei, amelyek ellentétesek saját tagjainak érdekeivel, hovatovább amelyekért (a "becsületért") a halálba küldhetné tagjait?

  • Pálya a magasban

    Átváltozások

    "(hisz ez is mind általatok lett)" Ovidius: Metamorphoses Kezdetben volt egy Ronaldo. Illetve rögtön kettő. Már ez az apró bizonytalanság is mutatja, hogy kaotikus viszonyok jellemezték a nyolcvanas éveket.

  • Adatvédelmi vizsgálat közpénzügyben - Gyűjtögető életmód

    Mennyit keresett és mikor Domokos László? A Békés megyei politika egyik nagyágyújának jövedelmi viszonyait egy cikkünkben már megpróbáltuk feltárni (lásd: Közérdekű titkolódzás, Magyar Narancs, 2007. június 7.

  • Szegények bankja Magyarországon

    Tejelni? Tehénre?

    A legszegényebbek magukon segítenek, de valaki bizalmat előlegez nekik. A bank koldusoknak is hitelez, mégis mindenki visszafizeti. A bangladesi "szegények bankjának" sikerére itthon is felfigyeltek. Több üzletember, civil szervezet és Dobrev Klára is azt vizsgálja, átültethető-e magyar viszonyokra a Grameen.

  • Közérdekű bejelentések - Fütyülnek rájuk

    Árulkodni nem szép dolog, ám nemegyszer társadalmi érdekből szükség volna a vészharang megkongatására - állítják a közérdekű bejelentők (angolul: whistleblower) helyzetének törvényi szabályozását sürgető szakemberek.

  • "Nincs sok választásunk" - Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője

    Az IMF-fel kötendő megállapodás és a gazdasági stabilitás helyreállítása újabb megszorításokra készteti a kormányt: olyan tabuk dőlnek meg, mint a 13. havi nyugdíj és a közszféra bérei. A költségvetés harmadik verziójának előkészületeiről kérdeztük a szocialista politikust.

  • mi a kotta? - Egy halk köszönöm

    "E franciában egy egész Beethoven rejtőzik, de azért kötnivaló bolond. Nekem nagyon tetszett minden.

  • tévésmaci - A sül fütyül

    - Salvatore! Salvatore! - Troché felkapta a fejét. - Mi ez az ordibálás? - Sztupa rezzenetlen maradt.

  • fesztek - Szellemek és tökfejek

    Halloween-bulik: Október 31-én este számos helyre betör a világméretű konzumtök. A Gödör Klubban a norvég-japán Sanagi együttes, aztán a B‘lga, végül a The Carbonfools zenél, de nem kötelező beöltözni boszorkánynak, kígyónak, viszont ajánlatos hülyén nézni.

  • étel, hordó - A LA NATURE/ZALAEGERSZEG

    Leszállunk a vonatpótló buszról a zalaegerszegi vasútállomáson, és úgy ömlik ránk a fény, hogy jajgatni tudnánk a gyönyörűségtől. A jajszót mégis későbbre kell halasztani.

  • chili & vanilia - Tökkel ütött október

    Október vége felé már nálunk is sok helyütt mosolyognak, jobban mondva vicsorítanak ránk a szép narancssárga tökök. Nekem a mindenszentek legizgalmasabb szereplője valóban a sütőtök.

  • kulthírek

    AKTÍV NOBEL-DÍJASOK Internetes honlapján reagált Jörg Haider halálára a 2004-ben kitüntetett Elfriede Jelinek: Von Ewigkeit zu Ewigkeit című írásában "Megváltóként" utal a politikusra, illusztrációként pedig egy temetési fotót és egy Karintiát népszerűsítő idegenforgalmi karikatúrát használ (elfriedejelinekcom) Orhan Pamuk, a 2006-os díjazott a Frankfurti Könyvvásáron elmondott nyitóbeszédében - mellette Abdullah Gül török elnök - arról beszélt, mennyire meggyengítette a török irodalmat az a gyakorlat, hogy könyveket tiltanak be és égetnek el, írókat vetnek börtönbe, gyilkolnak meg vagy bélyegeznek meg árulóként, kényszerítenek száműzetésbe és rágalmaznak a sajtóban A törvény értelmében még ma is büntetőeljárás indítható az örmény és kurd népirtást emlegető szerzők ellen Doris Lessing, a Nobel-díj tavalyi nyertese 113 magánlevelet ajándékozott az East Anglia Egyetemnek, melynek 1985 óta díszdoktora A címzettek között kiadók, írók (Muriel Spark, Iris Murdoch, Margaret Drabble, Kurt Vonnegut, Raymond Carver) és más személyiségek (Ingmar Bergman, John Whitehorn brit katona, régi rhodesiai kapcsolat) szerepelnek, témáik magánügyektől a politikán át a műveik problémáiig terjednek KUNDERA PEREL?

  • film - Hol az ördögben van Oszama bin Laden?

    Szöszi szerelmem teherbe esett, itt az ideje hát egy biztonságos, ergo bin Laden-mentes világ eljövetelének - ez jár Morgan Spurlock "dokumentumfilmes", az emlékezetes(en bornírt) Super Size Me megalkotója fejében. Hogy e sajátos (pánik)reakcióban mennyi az őszinte aggodalom/pénzre váltható színjáték arány, kideríthetetlen.

  • tánc - KIDD PIVOT: LOST ACTION

    Az első világháborús veteránok eltűnő nemzedékének állít emléket a világhírű kanadai társulat darabja, amelynek címe a Lost In Action kifejezés (akció közben eltűnt, illetve mifelénk: szolgálatteljesítés közben elhunyt) finom parafrázisa.

  • dvd - MASSENET: MANON

    Kis túlzással majdnem mindegy, mi történik a berlini Staatsoper Unter den Linden színpadán 2007 áprilisában és májusában (a felvételt három előadásból állították össze) azon kívül, hogy Anna Netrebko és Rolando Villazón énekli Manont és Des Grieux-t.

  • könyv - OLIVER BOTTINI: GYILKOSOK NYARA

    című bűnregénye folytatja a félfrancia-félnémet rendőrnő, a "prodromális fázisban lévő gamma-alkoholista" Louise Boni rémálmainak bemutatását. A helyszín ezúttal is a látszólag kedélyes Freiburg, ám ezúttal nem zen buddhisták, hanem terroristák, szerbek és horvátok, pakisztániak, amerikaiak állnak a középpontban.

  • film - Tekerd vissza, haver!

    Az univerzum és persze Brooklyn is tágul, bizonyíték erre Michel Gondry munkássága. Ahhoz képest, hogy az Egy makulátlan elme... javarészben Jim Carrey fejében játszódott, kifejezetten a tágasság érzetét kelti, hogy a Tekerd vissza.

  • könyv - FARKAS TIBOR: PÁRTMOBIL

    A fiatal, első kötetes szerző csapnivaló témáját - lecsúszott harmincas srác könnyű pénzt akar szerezni, ezért beáll az egyik pártba, míg meg nem törik az ott tapasztalt nagy erkölcstelenségben és az általános szplínben - igen kellemetlen kivitelezésben tálalja.

  • kiállítás - SCHNEEMEIER ANDREA: LUXUSVACSORA (TERÁPIASZÍNHÁZ)

    2006 decemberében az egyik budapesti szálloda igazgatója sokfogásos vacsorát adott néhány hajléktalan embernek. A hír megjelent a bulvársajtóban, és a fiatal médiaművész, Schneemeier Andrea a résztvevők felkutatásával megpróbálta rekonstruálni ezt az estét, amely leginkább gasztronómiai szempontból érdekes, ellenben rendkívül tapintatlan és erkölcsileg nagyon billenékeny helyzet lehetett.

  • lemez - MR. SCRUFF: NINJA TUNA

    Andy Carthy még a boldogult emlékezetű kilencvenes években kezdte később is mozgalmasan alakuló zenekészítői és lemezlovas-karrierjét. Első, cím nélküli (három éve Mrs.

  • A nép ópiuma - Ugató karaván - Gyilkos megszállás - az HBO sorozata

    Ez most nem az, ahol sokáig árulhatjuk a zsákbamacskát: a jövő héten (nov. 4.) indul a Generation Kill, David Simon és Ed Burns új sorozata! A csatorna nevezett dolgozói (a kiérdemesült zsaru és zsurnaliszta omnipotens párosa) készítették kedvencünket, a Dunán éppen most futó, de a kölcsönzőkben teljes egészében elérhető, ötévados, Baltimore-ban (Maryland) játszódó A drót c.

  • Film - Árnyjáték - Anton Corbijn: Control

    Ian Curtis, a Joy Division egykori énekese idén júliusban lett volna 52 éves - kevesen tudnák őt elképzelni középkorúnak. Nem is volt esélye: - minek -

  • Film - Halottnak a csók - Ole Bornedal: Csak egy szerelmesfilm

    Hősünk éppen halni készül, de filmes hullajelölt lévén előbb még rágyújt egy sztorira, amiből kiderül, mi juttatta e 2 gyerek/4 kerék családapát lőtt sebekkel az esőáztatta aszfaltra. Bár a helyszínelők már úton vannak, nem mondhatni, hogy elsietné a dolgot, saját, gyorsan terebélyesedő vértócsájában fekve sem enged a történetmesélés újkori kibúvóinak.

  • Kiállítás - Csörgőkígyók, gyilkosok - A Másik

    Ügyes, kellemesen mesés rácsodálkozás indítja a kiállítást: mennyiféle ember milyen sokféle önábrázolása, idealisztikusan és játékosan, elvontan és naturálisan! A vitrinek tükrei megsokszorozzák a festett, faragott, égetett, népviseletbe öltöztetett vagy épp műanyagból öntött figurákat, előttük, mögöttük ott magasodunk és bámulunk mi is, egyfajta Bábel előtti állapot békés sokadalmában.

  • Könyv - Szomorú himnusz a kultúrához - Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent

    Írásunk címét Krasznahorkai Lászlótól kölcsönöztük: azonos alcímű szövege a 2000 folyóirat 2001/7-8. számában jelent meg, s nagyjábóli foglalatát adja annak az élménynek - a japán kultúrával való találkozás élményének -, mely alapjaiban határozza meg a kiváló író ezredforduló utáni művészetét, s a nyugati és keleti kultúrákról való gondolkodását.

  • "Ahogy azt Franktől tanultam" - Adrian Belew

    Frank Zappa és David Bowie egykori társa, a King Crimson (megannyi egyéb zenekar lemezén is vendégszereplő) gitárosa Power Triójával az Õszi Fesztivál keretében október 15-én mutatta be új, Side Four című lemezét a Trafóban.

  • Kép a kézben - Eltűntek: emberrablás és büntetlenség az Észak-Kaukázusban

    Asszonyok állnak az utcán, kezükben fényképek, és elrabolt fiaikról, testvéreikről beszélnek. Egy volt katonai bázis hangárjában gázmaszkot viselő vagy zsebkendőjüket arcukra szorító emberek keresik hozzátartozóikat az összekötözött kezű, rothadó hullák között.

  • Apuci megver - Kalinovszki tér

    Amikor Lukasenka elnököt időnként jelentős, 80, 90, netán 110 százalékos többséggel elnökké választják, esetleg népszavazást tartanak jogköreinek kiszélesítéséről a nem túl távoli Belaruszban, a világsajtó szomorú hangon emlékezik meg az ottani nép felvilágosulatlanságáról.

  • Minden vágy teljesül - A világ legnagyobb kínai étterme

    Azt nagyjából sejtettük, hogy egy átlagos magyarországi kínai étkezde kínálata enyhén szólva nem fedi le a kínai konyha gazdagságát. Kevésbé tudtuk viszont elképzelni, pontosan milyenek és hogyan készülnek az igazi ínyencfalatok.

  • Marian Osuch pokoljárása - Az éjszakai portás szemével; A nyugdíjas éjszakai portás szemével

    Krzysztof Kieslowski, megannyi érdekfeszítő játékfilmes tézisdráma készítője dokumentaristaként sem tagadta meg önmagát. Erre bizonyság, hogy számos művét, például az 1971-es Munkások '71 televíziós dokudrámát (ebben gyári munkások tárgyalják meg az előző év végi sztrájkok és véresen levert megmozdulások tanulságait) a cenzorok csak megcsonkítva engedték a nézők elé.

  • Szunyókáló státusférfiak - Előválasztás

    Az 1960-as munkának vitathatatlan rangja van a filmtörténetben, hiszen ez volt az amerikai direct cinema egyik inspiratív nyitódarabja - ellenben az a feltételezés téves, hogy még a Kifulladásig is másként festett volna nélküle (híres filmjét ugyanis Godard hónapokkal korábban forgatta).

  • A kutya vacsorája - Havel polgártárs

    "Kedves barátaim, elnökükként búcsúzom. Polgártársukként önökkel maradok" - így zárta beszédét 2003. február 2-án Václav Havel, aki tíz évig volt a Cseh Köztársaság államfője.

  • A program

    Nyitóest 2008. november 4., 19.00 Toldi mozi Az éjszakai portás szemével Krzysztof Kieslowski, lengyel, 1977, 17' Egy paranoiás éjszakai portás nézetei, akinek kedvenc időtöltése mások ellenőrzése - kommunizmus dióhéjban.

  • Ágytól-asztaltól - Hajdú Eszter rendező

    A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció szomorú történetekről mesél: barátok voltak, együtt ünnepelték a sátoros ünnepeket, de már régóta nem beszélnek egymással. Két zsidó származású közéleti személyiség: egyikük maradt liberális, másikuk aktív fideszes lett.

  • Mozgalmak és indulatok - Retrospektív: Tükörcserepek Kína történelméből

    Öreg kínai fényképezőgép egy kínai öregember kezében. Kioldja a zárat. Klikk. Régi fényképei. A képeken a felesége. Holtan. Agyonverve. Aztán lassan fölfeslik a történet, a körülmények. A kulturális forradalom.

  • Az emlékező tükör?

    Az amerikai költő, Oliver Wendell Holmes 1859-ben publikált esszéjében a fényképet emlékező tükörhöz hasonlította. Holmes a "mechanikus objektivitás" korában élt és alkotott, amikor az uralkodó felfogás szerint a szubjektív megfigyelő beavatkozásának és értelmezési kísérleteinek radikális visszafogásával lehetséges a valóság és a természet objektív ábrázolása.

  • "Nem elég hosszú a nevem" - Krasznahorkai László író

    A Sátántangó írója ma hatvan éves. Korábbi interjúnkkal köszöntjük.

  • Totálkár

    Serban Ványa bácsija a Nemzetiben

  • "A kérdéseket jobban szeretem"

    Andrei Serban rendező

    Andrei Serban New Yorkban élő román rendező a kolozsvári Állami Magyar Színházban vitte színre Csehov Ványa bácsi című drámáját. A gyorsan híressé vált előadást nemrégiben a budapesti közönség is láthatta - ez alkalomból beszélgettünk.

  • Nyitott Múzeum '56 - Csak a képre emlékezem?

    "A ház nem volt bevakolva. A lépcsőházban nem volt korlát. Házi néni fülkéje körül különböző tilalmi táblák és hirdetések lógtak. Legelső volt a házirend. Következett egy kartonlap: MINDENFÉLE ÉNEK, LÁRMÁZÁS, VALAMINT SZESZES ITAL FOGYASZTÁSA TILOS!

  • Magyar Olajipari Múzeum - Templomtoronyból a fúrótoronyba

    Zalaegerszegen idilli módon valósul meg mindaz, amit a kommunisták erőszakkal sem tudtak elérni: a nehézipar és a mezőgazdaság összemosása. A skanzen és a Magyar Olajipari Múzeum úgy összenőtt, ahogy a munkásosztály a "vele szövetséges" parasztsággal soha.

  • Az arany - Ment a hegyek között

    Talán a legrégebben ismert és használt fém, s máig az egyik legértékesebb közülük. Az arany látszólag ezer szálon kötődik a pénzhez, pedig ez az összefüggés nem is oly nyilvánvaló. Barotányi Zoltán

  • cyberhírek

    Új szolgáltatók Két új mobilszolgáltató jelenhet meg a magyar piacon, miután új mobilpályázatokat hirdetett meg a Nemzeti Hírközlési Hatóság annak érdekében, hogy élénküljön a verseny a telefon- és az internetpiacon Hackerper Bíróság elé állítják Dimitrij Guznert, azt a 18 éves New Jersey-i diákot, aki idén februárban túlterheléses támadással kiütötte a Szcientológia Egyház weboldalát A büntetése eddig 37 500 dollár bírság, és akár tíz év börtönt is kaphat Jégtakaró Az Északi-sark jégtakarója egykor sokkal kisebb volt, és a Sarki-tenger átmenetileg jégmentes is lehetett: erre a következtetésre jutott egy norvég-dán kutatócsoport, amely Észak-Grönland öbleit és partjait vizsgálta meg, és új éghajlati térképet vázolt fel a régióról Õsrovar Paleontológusok az eddig ismert legkorábbi teljes foszszilis lenyomatát találták meg egy rovarnak, amely 300 millió évvel ezelőtt repült neki az akkor nedves, sáros felszínnek A lenyomaton tökéletesen kirajzolódik az állat teste Mobiltöltő A japán NTT cég prototípust készített azokból az elektromos generátorként is funkcionáló lábbelikből, amelyek séta közben képesek ellátni energiával viselőjük kommunikációs eszközeit Adatátadás Egy nemzetközi kutatás szerint szinte minden használtan megvásárolt mobiltelefonon vagy egyéb kommunikációs eszközön maradnak személyes vagy céges adatok, amelyeknek az átadása veszélyes lehet Arcfelismerés Egy amerikai cég legújabb alkalmazásával egy weboldalon megjelenő fényképeken szereplő emberek különböző tulajdonságait lehet azonosítani Ezek alapján könnyebb oda illő reklámokat válogatni az adott laphoz Szelektív memória Szelektív egéremléktörlő eljárást fejlesztettek ki amerikai neurobiológusok A Georgia állambeli orvosi egyetem kutatói az alpha-CaMKII nevű fehérje szintjének manipulálásával elérték, hogy eltűnjenek bizonyos emlékek génmódosított egerek memóriájából úgy, hogy a többi emlék megmaradjon, és ne károsuljon az állatok agya Az egerek kezelés nélkül fel tudták idézni, hogy közepes erősségű elektrosokkot kaptak, a tanulással és a memóriával kapcsolatos folyamatokban szerepet játszó fehérje szintjének emelésével viszont ez a fájó mozzanat kihullott az emlékezetükből, de nem felejtettek el semmi mást Létezett a delfinkommandó Az egykori Szovjetunióban valóban létezett egy harci feladatokra kiképzett delfinekből álló katonai egység A hetvenes években 120 állat járőrözött diverzánsokat keresve, de végül csupán gyakorlatokon mutatták be tudásukat, és egyetlen diverzánst sem fogtak Az egység létrehozásáról 1965-ben született döntés A feladattal megbízott neves hírszerző, Viktor Kalganov a Krím-félszigeti Szevasztopol közelében, a Kazacsje öbölben szervezte meg a katonai delfináriumot, hivatalosan a 13032-K egységet - mondta Kalganov fia, Andrej a Moszkovszkij Komszomolec című lapnak 1971-ben az öböl bejáratánál már folyamatos őrszolgálatot teljesítettek a harci delfinek Ha szokatlant észleltek, megnyomtak egy pedált A jelre az idomárok hozzájuk rohantak, s rájuk adtak egy titánból készült konstrukciót Ennek része volt egy szájkosár, rajta pisztollyal, amely elsült, amint a delfin megbökött valamit, például egy víz alatt érkező diverzánst Deszantos delfineket is képeztek arra az esetre, ha olyan helyen kell bevetni őket, ahová nem tudnak elúszni órák alatt Felmerült az is, hogy kamikazékká képezzék ki a delfineket, de az okos állatok megérezhettek valamit, mert ezeken a gyakorlatokon nem voltak hajlandók együttműködni Andrej Kalganov, aki maga is búvárdiverzánsi kiképzést szerzett, 1988-ig dolgozott a katonai delfináriumban Kalganov szerint ma már sehol nem alkalmaznak delfineket katonai célokra, mivel az állatok a mai haditechnikával nem tudnak versenyre kelni Hawking nyugdíjba megy Nyugdíjba megy tanszékvezető professzori állásából Stephen Hawking brit asztrofizikus, az egyik legismertebb kortárs tudós Az idő rövid története és más tudományos sikerkönyvek szerzője januárban 67 éves lesz, és így eléri az állás betöltésének felső korhatárát A világhírű fizikus az egyetem közleménye szerint ezután is Cambridge-ben marad professor emeritus beosztásban Hawking alig húszévesen szerzett doktori fokozatot, kutatási témája a relativitáselmélet összehangolása a kvantummechanikával Teóriája szerint mind a tér, mind az idő véges, de semmilyen határuk vagy szélük nincs 1999 végén a BBC internetes közvélemény-kutatása során ő lett az egyetlen élő ember, akit beszavaztak az elmúlt évezred tíz legjelentősebb gondolkodója közé (hatodik helyen, Charles Darwin és Immanuel Kant között) 2001-ben jelent meg Az univerzum dióhéjban (Universum in a Nutshell) című munkája, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberi faj nem éli túl a következő ezer évet, ha nem terjeszkedik a világűrben Indiai Hold-szonda Sikeresen fellőtték az első indiai Hold-szondát, ezzel az ország csatlakozott az űrhatalmakhoz A dél-indiai Madrastól 80 kilométerre északra fekvő Szriharikóta űrközpontból emelkedett a magasba a hordozórakéta az 1400 kilogrammos Csandraján-1 űrszondával, amely a tervek szerint két éven át kering a Hold körül, feltérképezi az égitest teljes felszínét, annak vegyi és ásványi összetételét A szerkezet neve szankszrit nyelven annyit tesz, hogy holdjármű: megépítése és sikeres fellövése már önmagában is bizonyíték arra az óriási technológiai és gazdasági fejlődésre, amely Indiában az elmúlt években végbement Összesen csaknem ezer kutató négyévi munkájának eredménye az expedíció Kína és Japán után India a harmadik ázsiai hatalom, amely Hold-szondát bocsátott fel Ezelőtt csak az Egyesült Államok, Oroszország és az Európai Ûrhivatal (ESA) volt képes erre India 2011-re tervezi, hogy önjáró robotot küld a Holdra, de távlati tervei között az is szerepel, hogy űrhajóst indít a kozmoszba .

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...