• MaNcs 20. évf. 51. sz. (2008. 12. 18.)
    Interjú

    "Hiába van hitelünk, ha nincs bizalom"

    Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke

    Októberben majdnem bedőlt a forint, ami a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) kamatemelésre kényszerítette, vagyis az ellentétére annak, ami a világban a gazdasági recesszió miatt manapság a módi. A válság mélységéről kérdeztük a válság menedzserét.

    2008 / 51
  • olvasói levelek

    Magyar Narancs, 2008. november 27. Kedves Mancs! Õszintén örültem, hogy megemlékeztetek Mickey Mouse nyolcvanadaik születésnapjáról.

  • Dessewffy Tibor

    Az eddig ismert világ vége

    A progresszív politika és a válság

    Egyvalamit nem állíthatunk: azt, hogy senki nem szólt. Kevin Garnett, az ismert amerikai gondolkodó például ez év júniusában, hónapokkal a Lehman Brothers összecsuklása előtt már megmondta.

  • László Csaba

    Keynes reloaded?

    Gazdasági válság és politikai mozgástér

    A XX. század egyik legnagyobb közgazdasági gondolkodójától származik a mondás, miszerint "az adóelkerülés az egyetlen olyan intellektuális tevékenység, amelynek megfogható haszna van". Manapság mégsem ezért emlegetik egyre gyakrabban Keynes nevét a jelenlegi válság kezeléséről folyó vitákban, amikor az adókról van szó.

  • Maga is félti az egyházát - Még egy válasz Prőhle Gergelynek

    Ha egy egyház felső vezetője kimondja, hogy az egyháznak az önmagára való reflektálásnál, küldetésének mindenkori felülvizsgálatánál fontosabb dolgai is vannak, ha a szervezett egyház politikai elkötelezettségét, teológiai tévedéseit elintézi annyival, hogy ezek stiláris kérdések, illetve elszórt és nem is fontos jelenségek - akkor nem is tudom, miért vitázunk.

  • Nem ég: rohad - A ferencvárosi időközi választásról - Válasz Unger Annának

    Vegyes érzelmekkel olvastuk Unger Anna cikkét (Tűz lesz, babám!, Magyar Narancs, 2008. december 4.), amelyben a Political Capital választási rendszerrel kapcsolatos kezdeményezését bírálja. Egyfelől örültünk, hiszen a célunk az, hogy a parlamenti képviselőinket felrázandó közéleti vitát generáljunk a magyar választási rendszer problémáiról - ezek közül is elsősorban a választókerületi aránytalanságokról.

  • Nagykoalíció

    Némi huzavona után a múlt héten eldőlt: Romániában a választásokon legjobban szereplő két párt, a szociáldemokrata (PSD) és demokrata-liberális (PD-L) fog kormányozni, míg az RMDSZ hosszú évek után ellenzékbe vonul (volt koalíciós partnerével, a nemzeti liberálisokkal).

  • Viszlát jövőre, az apokalipszisben!

    A nemzetközi business community egy megbecsült tagját a minap azért kapcsolták le Amerikában, mert eltűnt a kezén 50 milliárd dollár. De ennek semmi köze a világválsághoz: Bernard Madoff nem ingatlanokkal vagy subprime hitelekkel kereskedett; hedge fundokat meg bankokat, gazdag embereket vett le avval, hogy ha nála hagyják a pénzüket, fizet rá 13 százalékot.

  • Öt és feles

    Belső utak 3.

    Gáspár a Napkeleti pályaudvarra érkezett. Nem várta senki, nem őt várták. Mindenki a lépcsőnél tolongott, a tájékoztatótáblák előtt, és a Vonatok érkezését lesték. A Vonatok indulása senkit nem érdekelt, nem utazott senki.

  • Csak semmi politika!

    Kit utáljunk?

    A költségvetés elfogadásának lázában, a világgazdaságot tépázó vihar közepette a magyar honatyák és -anyák időt szakítanak arra, hogy a T/6645 számon idén október 27-én benyújtott, az "egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról" szóló javaslattal foglalkozzanak.

  • Komiszkenyér

    Beavatási szertartásaink VI.

    Az oktatást eredetileg szabad embereknek találták ki. Eredetileg - a homéroszi hőskorban - azonban kevés szabad ember létezett, így aztán az oktatás szükségszerűen elitoktatás volt. Egy végzős diáknak a világ uralkodó elitjét, a mitológia halhatatlan isteneit kellett mintáznia, vagyis olyan istenien kellett kinéznie és viselkednie (főként a csatatéren), amennyire ez egy halandó embertől kitelhet.

  • K. történetei

    "...épp kapóra jött"

    1970-ben, amikor Bence György kibérelte K. lakásának hajdani cselédszobáját, K. pedig összejött későbbi feleségével, Fekete Évával, K.-t egyik pillanatról a másikra forgatagos sokaság vette körül. Hirtelen megvalósult, amire mindig vágyott, amit hiába keresett éveken át, sok-sok délutánt eltöltve, elfecsegve a Hungária kávéházban: nemcsak ismerősei, kollégái voltak meg egy-egy barátja, hanem igazi társasága, kéttucatnyi ember, akikkel folyamatos kapcsolatban volt, akikkel rendszeresen találkozott.

  • Az év műtárgya - Ahogy a hurkatöltő is működik - Így épült a Megyeri híd

    "Nem tudom, hogy kell egy ilyenről beszélni? Olyan számaink vannak, hogy csak a hídépítő stábban harminc mérnök dolgozott. Csupa fiatal. Szép munka volt, mondja mindenki. Érdekes, mert ez egy ferdekábeles híd, amilyen még nem épült Magyarországon, de a folyami híd önmagában is érdekes.

  • Spekuláció és válság a történelemben - Kifektetett befektetők

    Holland tulipánhagyma, arany, réz, kávé, csatornák, építési telkek, francia és amerikai bankok, brit államkötvények, vasúti részvények, internetes részvények, az amerikai dollár, a birodalmi német márka, sőt a Német-római Birodalom vaspénzei: mind tárgyai voltak az elmúlt 400 év spekulációs hullámainak.

  • Szürke- és feketegazdaság Magyarországon

    Se vele, se nélküle

    A hazai gazdaságban a termelés közel negyede a fekete és a szürke zónában zajlik. Ha az állam teljesen birtokba vehetné ezt a területet, akár a 16. havi nyugdíjra is futná. Ám a sötét zugok kiseprése nem egyszerű feladat; a túl radikális és meggondolatlan fellépés ágazatokat dönthet romba, és az egekbe emelné az inflációt.

  • A magyar államkötvény és a válság - Az utolsó kötvényig

    A szeptemberben kitört pénzügyi válság már rögtön az elején, egyik pillanatról a másikra majdnem elsodorta hazánkat. A gyorsan zajló események középpontjában részben a magyar állampapírpiac októberi lefagyása állt.

  • Zsanett a bíróság előtt - 1. - Vigaszágon

    Túlfűtött hangulat, egymásnak homlokegyenest ellentmondó szakértői vélemények, hiányos sértetti és vádlotti emlékezet jellemzik a novemberben megkezdett Zsanett-ügy tárgyalásait. Tavaly év végén az ügyészség azt állapította meg: a lányt nem erőszakolták meg a rendőrök, a vesztegetés pedig nem bizonyítható.

  • Hellász lázad - Görög harag

    December hatodikán Athén belvárosában, annak is egy zűrösebb részében néhány fiatal kövekkel és egyebekkel megdobált egy rendőrautót. Olyan, szélsőbalosnak mondott tüntetőkről van szó, akik máskor is kifejezésre szokták juttatni, hogy utálják egyrészt a jóléti társadalmat, másrészt azt, hogy ebben nincs feltétlenül hely a számukra.

  • Haramiák Kelet-Európában 1. Dohányon vett honvédelem

    A szervezett bűnözés az egyik legdinamikusabban fejlődő szolgáltatás Kelet-Európában. Van, ahol egyenesen húzóágazata a nemzetgazdaságnak, s szálai a legmagasabb körökig vezetnek. Sorozatunk első része Horvátországról, Bosznia-Hercegovináról és Montenegróról szól - de sorra kerül mindenki a Balkántól a Kaukázusig és a Baltikumig bezárólag.

  • "Nem vagyunk mindannyian nyertesek" - Philippe Marliére politológus az európai baloldalról

    1994 óta a University College of London tanára; szakterülete az európai szociáldemokrata pártok, a brit Új Munkáspárt és a francia baloldal. A francia szocpárt balszárnyához tartozó Benoit Hamon think tankjének (La Forge) tagja; Háziasított szociáldemokrácia című könyve novemberben jelent meg.

  • chili & vanilia - Ünnepi croquembouche helyett ekler lett

    Ha igazán megszáll az ünnepi hangulat, megleptem volna önöket egy gyönyörű, dekoratív croquembouche-sal. A franciák rendkívül mutatós édességét különleges alkalmakra, például esküvőkre, karácsonyra készítik.

  • étel, hordó - PILINSZKY CAFÉ

    "A piaristák központi épületében teremtettük újra Mikszáth és Krúdy megszokott környezetét. Itt vendégeink valóban millenniumi hangulatban ebédelhetnek, s költhetik el vacsorájukat." Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél nemrégiben megnyílt új egység így köszönti a kedves vendéget, nekünk azonban - szokás szerint - a régi emlékeink törnek elő.

  • tévésmaci - A sül barlangrajzokon tippel hittel

    Ez aztán kiszállás! - csettintett Troché, mintha egy 70-es években datált Ország-Világ cikk hőse lenne (senki más nem csettint a mohácsi vész óta - olyan, mint sörrel koccintani). Valamelyest szemerkélt ugyan az eső, amikor lekászálódtak a buszról, de nem volt vészes: soha nem ismert, egészen friss levegő és hűvös permet - július közepén.

  • mi a kotta? - Serkenj fel, kegyes nép

    A testmozgás egészségmegőrző hatása ma már széles körben elismert tény, s különösen az évnek ebben a szakában, amikor a bejgli (másképp "bájgli" - a la Benedek Tibor), s az egyéb laktató ételneműk bekebelezése rendszerint a népesség tekintélyes hányadát taszítja a puffadásos kólika vigasztalan állapotába, fokozottan áldásos lehet némi gimnasztika.

  • Rés a présen - Akár még jó is lehetne?

    Benedek Zsuzsa (Benő), az A38 hajó szervezője, énekes, az Új Nem egykori frontembere

  • kulthírek

    PICASSO SZÓFIÁBAN Picasso több mint 80 alkotásából nyílt kiállítás a bolgár fővárosban: a rajzokat, metszeteket, olaj- és vízfestményeket és vegyes technikájú alkotásokat malagai, madridi és barcelonai múzeumokból és gyűjteményekből kölcsönözték, s Lucien Clergue Picassóról készített fotói egészítik ki őket.

  • film - Mexikói képeslap

    Főhősünk esete némileg hajaz a Csokonai Vitéz Mihályéra. Csapért küldik Vitézt, de egész napos trip lesz belőle, csapot-papot, s mindent felejt nevezett.

  • könyv - VÁRNAI LÁSZLÓ: LÁTOGATÁS A FÖLD NEVÛ BOLYGÓN

    A szerző afféle reneszánsz ember: fotóriporter, hírlapíró, grafikus, legutóbb egy civil szervezet jelöltjeként szerzett tizenvalahány százalékot egy időközi önkormányzati képviselőválasztáson szülőföldjén, Zuglóban.

  • dvd - WAGNER PARSIFAL

    című ünnepi szent színjátéka, színpadi beavatási misztériuma (két lehetőség a Bühnenweihfestspiel fordítási lehetőségei közül) az életpálya összefoglaló remekműve. A szerző szándéka szerint a szeretet megváltó hatalma által vallássá lett művészet megtestesülése.

  • könyv - APPIANOS: RÓMA TÖRTÉNETE

    Appianos "igyekezett leásni a polgárháborúk anyagi alapjaiig" - ezzel a klasszikus marxiánus meglátással ajánlja immáron hosszú évtizedek óta a reménybeli történészek és reményvesztett történelemtanárok figyelmébe az alexandriai születésű görög történetíró művét az elnyűhetetlen Ókori Történeti Chrestomathia.

  • film - Amikor megállt a Föld

    A földönkívüliek vitathatatlanul tenyérbemászó népség: már egy kisebb bolygórongálás is kiveri náluk a biztosítékot, máris jönnek túlerőstül, óriásrobotostul elpusztítani az egész planétát. Azaz annak természetes erőforrás-szipolyozó, ózonlyuk-tágító, más fajokat kiirtó egyedeit: az emberiséget.

  • tánc - FRENÁK PÁL TÁRSULAT: INTIME

    A darab premier előtti, zártkörű bemutatójával indult idén a Kortárs Drámafesztivál, ami oké, mert ezt érdemes mutogatni a nemzetközi zsűrinek. Nézzék csak, milyen az a végső giccs, a "pannon" szerelem, a "szittya" magány, a rongyos élet és a csipkés halál testekre festve.

  • lemez - GREG DULLI: LIVE AT TRIPLE DOOR

    Noha világnagy karizmája alighanem alkalmassá tette volna rá, Greg Dulli mégsem vállalta, hogy 2007 októberében egyes-egyedül adjon koncerteket Seattle-ben a gyermekeket támogató The Vera Project meghívására. S mivel a Twilight Singers tagságát akkor már bizonytalan időre szélnek eresztette, a Gutter Twins turnéfelállása viszont még nem alakult ki teljesen, a Triple Door színpadát egy csakis erre a két estére mellészegődött, négytagú kísérőzenekarral foglalta el: Jeff Klein zongorázott és gitározott vele, Petra Haden hegedült és énekelt, Barb Antonio csellózott, Shawn Smith pedig vokálon segítette.

  • könyv - Huszár Tibor: Bibó estéje

    Az életmű kiváló és értő ismerője, Huszár Tibor két időskori Bibó István-levelet elemez, míg a kötet csaknem négyötöde forrásközlés: a Magyar Közösség elleni 1947-es perben halálra ítélt és még abban az évben kivégzett Donáth György utolsó szó jogán elmondott beszéde, illetve kilenc országgyűlési felszólalása 1939-1941-ből.

  • Lemez - World music: ünnepi

    hazai blokk, ahogy ilyenkor szoktuk, benne táncoló brácsával, ragyogó énekesnőkkel, csodaszarvassal, és egy pillanatra az idő is megáll.

  • Lemez - Szörfözni fagyban - Új magyar lemezek

    Smárton Trió+1: Smárton Trió+1Gelka: Less Is More Cadic: Basic

  • Képregény - Hazudni kell - Frank Miller: Sin City - A sárga rohadék

    Az egyébként is beszédes nevű Basin City egyszerűen csak Bűnvárossá változott Frank Miller alkotó képzeletében, ahol a körülmények valóban elengedhetetlenné teszik a címben szereplő imperatívusz betartását - itt minden megtörténhet és szükségszerűen meg is történik; persze, mindezt már jól tudjuk a Rodriguez-féle film bemutatása, illetve a korábbi három, magyarul megjelent kötet óta.

  • Képzőművészet - Beszélj róla! - It Just Wasn't Trendy Enough - A Kis Varsó csoport kiállítása Pécsett

    Valamiképp a Pécs 2010 programsorozat felvezető rendezvényének tekintik a Kis Varsó kiállítását a Hattyúházban, és ez legalább biztos, mert megnyílt, a Bauhaust és a Nyolcakat még csak reméljük.

  • Az év videojátéka - Aljas utcákon - GTA IV

    Állok az Aston Martinommal a Times Square-en, a Broadway és a Seventh Avenue között, a kora délutáni dugóban, a rádióban hardcore szól. Hirtelen elvesztem a fejem: megelégelve a várakozást, a dugóban várakozók közé hajtok padlógázzal, majd fel a járdára, néhány járókelőt a szélvédőmre kenve.

  • Könyv - "Láttam a boldogságot én" - Cserna-Szabó András: Puszibolt

    "Hogy boldogok-e errefelé az emberek? Halovány fogalmam sincsen." Ezekkel a szavakkal kezdődik Cserna-Szabó András hatodik kötete, a Puszibolt. "Ez a könyv a boldogságról szól" - olvasható a fülszövegen is. Ki tudja? Végül is minden könyv a boldogságról - vagy éppen annak hiányáról - szól.

  • Blueskocsmák Budapesten - Brooklyntól a Hármashatárhegyig

    Azzal az elhatározással indultunk neki a budapesti élő zenés puboknak, hogy felkeressük azokat, amelyeket az összetéveszthetetlen blueséletérzés béleli ki. Tipikus blueskocsmából keveset - lehetőségből annál többet találtunk.

  • Film - Te is zsaru, én is zsaru - A törvény gyilkosa és a körítés

    Balra De Niro, jobbra Pacino. Miként a filmtörténetben, annál a kempingasztalnál is közel ülnek egymáshoz, mely kerti alkalmatosság körül A törvény gyilkosa (találóan semmitmondó cím, akárcsak az angol eredeti Righteous Kill) sebtében összeszervezett kerekasztal-beszélgetése folyik.

  • Vízjelek - Tandori Dezső hetvenéves

    "Rilke-verseket olvasott fel nekünk Nemes Nagy Ágnes, és... és... és. Láttam a tulipáncsokrot, ha nem is 'azt'. A fákat a Vérmezőn. A több emeletnyi árnyakat este. [...] Mindent, ami kellett, hogy elinduljak" - írja Tandori Dezső a 2000-ben megjelent Költészetregényben.

  • Elsüllyedt szerzők XVII.

    Emici, a nők barátja

    Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992)

    A hosszú nevű magyar író pár évtizede még a legolvasottabb szerzők közé tartozott. Korántsem szabványos polgáriassága, merőben önéletrajzi életműve, és a racionalizmust, valamint a stramm nőket népszerűsítő tevékenysége máig kiérdemli figyelmünket.

  • Egyedül nem megy

    Gyurgyák János (szerk.): Magyarország története képekben I-III.

    A szerkesztő egyfajta kísérletnek tekintette a gyűjteményt, hogy a képeket kiszabadítsa a minden történész számára "szentnek tekintett" textus fogságából. Nos, egy Batman-sorozatnál ez nyilván megy, a történelem rekonstrukciójakor viszont egyáltalán nem megy.

  • Szadomazo az Ó utcában - "Budapest sétagalopp lesz"

    "Az én korbácsom sokkal lágyabb - mondja egy harmincas lány combig lakkcsizmában, ostorral a kezében. - Hidd el, élveznéd a hatalmamat." Egy pincében állunk, üvölt a zene, miközben nőnek öltözött fiút vezet pórázon egy domina.

  • Színes boksztörténet három képben - Hey Joe, testvér!

    1974 januárjában a Magyar Televízió rendkívüli éjszakai adásban közvetítette a New York-i Madison Square Gardenből a Muhammad Ali- Joe Frazier nehézsúlyú bokszvilágbajnoki döntőt. Nagyon sokáig hidegen hagyott, hogy nem néztem meg, egyrészt, mert egy hétéves gyereknek tényleg lehetetlenül későn volt, másrészt, mert apám azt mondta, hogy nem is olyan érdekes az egész, reggel majd megtudjuk az eredményt.

  • Zálogházak Magyarországon - Pá, kis aranyom, pá!

    "Sajnos nekem is tartoznak" - vonta meg a vállát az a 35 év körüli nő, aki láthatóan feldúltan adta be ékszereit az egyik nyolcadik kerületi zálogfiókba. 25 ezer forintot kapott kézhez. Kicsit kevesellte, de a kuncsaft általában nem reklamál.

  • Konyhai kémia XII.

    Pancsolt italok - Egy csepp türelmet kérünk

    A pia veszett drága, amikor boltban, pláne kocsmában vesszük. Sokan úgy vélik: jöjjön inkább egy kis hazai.

  • cyberhírek

    Rubik 7x7x7 Az eredeti Rubik-kocka oldalanként három négyzetből áll. Most piacra dobták az oldalanként hételemes változatot.

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...