• MaNcs 21. évf. 44. sz. (2009. 10. 29.)

    "Már nem kellett bizonyítani"

    Erik Sumo Band

    Szeptember végén jelent meg az Erik Sumo Band második lemeze Bajleves (The Trouble Soup) címmel. A 2005-ben alakult zenekar szabadon keresztezi az egymástól látszólag távol álló műfajokat (a tánczenét, a sanzont, a rockot, a popot) és hangulatokat, sokszínű, egyszerre dinamikus és játékos dalokat alkotva. A zenekar két ellentétes karakterű, egymást kiegészítő énekesnőjével, Kiss Erzsivel és Harcsa Veronikával,...

    2009 / 44
  • Hősök és névtelenek - A médiaháború újabb ütközeteiről - válasz Kozák Mártonnak

    A közmédia jelenlegi helyzetéért, sőt a torz médiapiac kialakulásáért és tragikus következményeiért a felelősség közösen terheli a politikai elitet (bár nem feltétlenül egyenlő mértékben) és a jog alkalmazóit is.

  • Nem lesz mentség - A mentelmijog-ügy tanulságai

    A mentelmi jog felfüggesztése még sosem kavart akkora vihart, mint Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében. A Narancs múlt heti, Politikák című vezércikke elismeri ugyan, hogy főszabály szerint fel kellett volna függeszteni a két képviselő immunitását - ám egy határozott "igen, de" fordulattal az ügyészségi eljárás kritikájába bonyolódva féligazságnak nevezi annak szükségességét.

  • Az ember, aki eltévesztette a házszámot

    Magyar Narancs, 2009. október 22. Az mondjon le, aki jogsértő Kozák Márton, a Magyar Televízió Közalapítvány kurátora "közjogi ámokfutónak" nevezett publicisztikájában, és lemondásra szólított fel azért, mert a Nap-kelte a kuratóriumi elnökség kérése dacára sem került vissza a képernyőre.

  • Tűz van, atyám!

    Hány példánnyal lehet többet eladni egy újságból, ha mondjuk a címlapon névvel és címmel szerepeltetünk egy meleg katolikus papot, olyan hívószavak kíséretében, mint pornószínész vagy zsarolás? Az eredmény lényegtelen, hisz a közlés a bulvársajtó lélektanának (pontosabban: romlottságának) a következménye, a példányszámra legfeljebb vállukat rángatva hivatkoznak utólag - rákenvén önmocskukat az olvasóikra.

  • A köztársasághoz

    Hogy 1989-ben nagyjából olyanok voltunk, mint Nigéria meg Kongó 1960-ban, vagy Ghána 1957-ben, még mindig nem késő tudatosítani magunkban. Vagy ha nem is voltunk épp olyanok, a vállalkozás, amibe ez az ország belefogott, ugyanaz volt.

  • Váradi Balázs: Csak semmi politika!

    Alapterület

    Mi lenne jobb a nemzetnek - mi történjen Sukorón? Épüljön egy korrupciógyanús, vélhetőleg törvénytelen eszközökkel előkészített, madárűző, erkölcsromboló, de munkahelyteremtő és adógeneráló kaszinó, vagy maradjon minden a régiben?

  • Öt és feles

    Dunának, holtnak (in memoriam)

    Kérés nélkül teszik K. Dezső elé az unicumot az erzsébeti HÉV-megállóban, begurul egy ötforintos a dobogó alá, kabalának jó lesz. Tehát visszajövök. Álldogál a megállóban, mint aki a HÉV-re vár, ugyan. Sötét unicumot inni fehér műanyag pohárból, hosszan, három kortyban, addig is múlok.

  • "Olvasói levelek" - Szerencsétlen, nem szerencsés és nem szerencsejátékos

    Magyar Narancs, 2009. október 22. Interjújában Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke arra a kérdésre, hogy Hagyó Miklós városházi munkatársa miként szerepelhetett a BKV fizetési listáján, annak ellenére, hogy be sem járt dolgozni, azzal válaszolt, hogy Demszky Gábor kommunikációs tanácsadója is ott ül az egyik közműcég fb-jében.

  • Kampány és válság Romániában - Boc bukott

    Október közepén felbomlott az addig is csikorogva működő koalíció Basescu elnök jobboldali Liberális Demokrata Pártja (PD-L) és a szocdemek (PSD) között. A felek már a november végi elnökválasztásra izzítanak. Közben a nemrég még reformcsodaországként elkönyvelt Románia egyre mélyebbre bucskázik a gazdasági válság lejtőin.

  • Gyorsfénykép Molnár Oszkárról - Egy megkerülhetetlen tényező

    Múlt kedden a helyi Fidesz szervezésében ötszázan tüntettek Edelényben polgármesterük, Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő mellett. A központnak ugyanakkor mind nagyobb fejfájást okoz a testületi üléseken, helyi televízióban, nagygyűlésen, ünnepi beszédeiben a legkülönfélébb összeesküvés-elméleteket propagáló politikus.

  • A Mercedes-telek pere - Mondd, mi fáj?

    Az október 21-ei első, a felek kérésére zárttá nyilvánított tárgyalási napon két hetet adott a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Gerencsér András ügyvédjelöltnek, hogy végre perrendtartásszerűen, törvényhelyekre hivatkozva, a megfelelő dokumentumokkal szabályszerűen fölszerelve foglalja össze keresetében, kit és mit perel voltaképpen a kecskeméti Mercedes-telkek ügyében.

  • Háborús bűnösség vádja egy volt csendőrtiszt ellen - A leúszó szemét

    "Egyéb háborús bűntett" elkövetésének megalapozott gyanúja miatt még az idén vádat emelhet az ügyészség Képíró Sándor volt csendőr százados ellen, aki 1942 januárjában az igazoltató járőrök egyik parancsnokaként részt vett az újvidéki "hideg napokban".

  • "Nem adunk bárkinek hitelt" - Mikola Gergely, a Provident kommunikációs igazgatója

    Ha a jelenlegi formájában lép hatályba a kormány pénzpiacokat érintő törvénytervezete, a gyorskölcsönökkel foglalkozó cégek januártól bezárhatják a boltot. A szocialista frakció nyomására készített javaslat szerint a teljes hiteldíjmutató (thm) a mindenkori alapkamat legfeljebb tízszerese lehet.

  • Burma VJ - Tudósítás egy zárt országból

    Az információs technológia fejlődése, a globális nyilvánosság hatalma átalakítja az elnyomó rendszerek elleni küzdelem módszereit. A burmai "gerillák" gépfegyverek helyett digitális kamerákkal harcolnak a katonai diktatúra ellen, amelynek összeomlásában utoljára a nagy 1988-as tüntetések idején lehetett reménykedni - aztán a fegyveres erők lemészároltak háromezer tüntetőt, és minden maradt a régiben.

  • Felvonó az örökkévalóságba - Időutazások a moziban

    Borzalmas következmények az egyik, nyugtalanító sejtések a másik oldalon. Az időutazás olyannyira vágyott, tarkabarkának remélt kalandja a vonatkozó filmek szerint távolról sem derűs vállalkozás.

  • Japán románc

    Sean McAllistert Japánba küldte a BBC, hogy csináljon egy filmet Tokióról. Aztán találkozott Naokival, az 56 éves hajléktalannal és ifjú barátnőjével, az alkoholtól puffadt arcú Yoshie-val. Az ő vergődésüket, nyomorúságukat izgalmasabbnak találta, így rájuk állt egy olcsó kézikamerával.

  • SANYA ÉS VERÉB

    Sanya és Veréb egy kőmorzsoló üzem sarkában húzza meg magát, egy rozoga bádogkunyhóban. Kivert kutyák közt rugdosnak egy vacak labdát, cigiznek, mocskos lábosokban főzőcskéznek, néha befűtenek a vacak kazánba. Este leittasodnak, artikulálatlan hangon veszekszenek, majd elsírják magukat.

  • tengerszint alatt

    A kaliforniai sivatagban járunk, szilvakék hajnal borul a mélyföldi telepre. Rozsdás-poros lakókocsik ajtajában különös alakok bukkannak elő. Ötvenes, poszthippiforma figurák: Larry, a Vietnamot megjárt egykori katona, aki most Cindy néven hajszobrászkodik, az akupunktúrás tűivel közlekedő Lili, a legyek tökéletességét hosszan indázó mondatokkal dicsérő Mike, az Istent megölni szándékozó 'rült Wayne - és a többiek.

  • Hét év Szigony - Mit tudjátok ti, ki vagyok én!

    Nehézkesen indul a film, ahogyan a káros szenvedélyekből a kigyógyulást sem egyszerű elkezdeni. Fiatal emberek beszélgetnek egymással különböző szituációkban, hol keresetten lazának és jófejkedőnek tűnő stílben, miként egy felvételi procedúra során vagy szűk körű történelemórán ("Ki a harmadik főbige?

  • Mit visznek Witeknek? - Holt lelkek

    A színhely Lódz, a második legnépesebb lengyel város, amelynek szorgos temetkezési vállalkozói elvadult harcot folytatnak egymással a parcellapiac újrafelosztásáért - és az állami temetkezési segélyek lenyúlásáért.

  • Magyar filmek - Külön világ - A három nővér; Nomád Pláza - Három vándor; Párhuzamos halálrajzok

    Amíg létezik kirekesztettség, amíg léteznek előítéletek, márpedig ez is, az is egyre inkább létezik, időszerűek és fontosak maradnak még a kevéssé átütő cigány tárgyú dokumentumfilmek is. És miután a nyomort, a kilátástalanságot már számtalanszor bemutatták az évek során, talán többet használnak azok a filmek, amelyek nem felháborítani, elborzasztani akarnak (joggal sugallva, hogy ha nem is idejében, hiszen már késő, de lépni kell), csak megmutatják roma családok hétköznapjait, amelyek ugyanúgy, legfeljebb másfajta külsőségek között zajlanak, mint a többségé: születés, halál, öröm, bánat, munka, szórakozás.

  • A program

    TOLDI MOZI - NAGYTEREM November 3., kedd 19.00 nyitóest Fesztiválnyitó film Carmen esete Borattal Mercedes Stalenhoef, holland, 2008, 85' A kazahsztáni díszletnek használt román falucska lakóinak élete a Borat forgatása előtt és után.

  • "Aztán megjelent Sacha Baron Cohen a stábjával" - Mercedes Stalenhoef filmrendező

    A holland dokumentumfilmes jókor volt jó helyen: véletlenül épp abban a romániai falucskában kezdett el forgatni, ami később a kazah falut "játszotta" a Borat című amerikai vígjátékban. A szuperprodukció nem épp áldásos hatásait megörökítő film rendezőjével telefonon beszéltünk.

  • "Fekete sorozat" - Valóság és napolaj - A lengyel dokumentumfilm az ötvenes években

    A szocialista kísérőfilm kísértete járta be az ötvenes évek lengyel filmszínházait: a nagyfilm előtt a munkás-paraszt barátság lírai etűdjei, társadalomkritikus kisprózai alkotások, derűt árasztó városriportok - ha pedig megengedőbb volt a legfelsőbb mozivezetés, egy-egy napolajjal bevont (fekete-fehérben is bronzbarna) női test vagy egy razzián elkapott kiskorú prostituált is feltűnik a mozgóképen.

  • Bevezető

    "Az én utam, hogy a világot új szemmel láttassam. Azt a világot fedem fel, ami mások számára láthatatlan" - Dziga Vertovnak, a dokumentumfilmezés egyik úttörőjének a LEF című avantgárd lapban 1923-ban megjelent szavai a mai napig útmutatóul szolgálhatnak az akár már ismert, akár eddig mellőzött témákat újfajta perspektívából feldolgozni szándékozó filmesek számára.

  • chili&vanília - Szerelem, dráma, csirke

    "Belélegezte a felszálló aromákat. - Finom az illata.. - Még nincs kész. Közelebb hajolt.

  • étel, hordó - MÚZEUM KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM

    Mivel legutóbb a közétkeztetés aknamunkáját vállaltuk (gyorsétterem a Móricz Zsigmond körtéren), most a liftezés következik. A kiegyenlítődés jegyében régi nótát dünnyögünk (Mindig magasabbra - Locomotiv GT), és bár a Szabadság hídon áthaladva a villamos utasai gyanakodva méregetnek - csak nem a turult akarják ezek célba venni?

  • rés a présen - Megmaradnak a fanatikusok - Pécsi Marcell irodalomszervező

    rés a présen: Mióta van Ködlámpa irodalmi kávézó? Pécsi Marcell: 2004-ben indult. Szülőanyja és az első évben egyedüli szervezője, házigazdája Kiss Judit Ágnes volt.

  • mi a kotta? - A harag napjai

    A keresztény ünnepkör az előttünk álló héten mindenszentekhez és a halottak napjához ér, s ilyenkor természetesen a koncerttermeket is rendre eltölti a magasztos gyászzene, az agnosztikusokat is megindultságra késztető rekviemek egész sora.

  • tévésmaci - A sül kinn van a főhadiszálláson

    Amikor Sztupa és Troché az üres városban ébredtek, minden olyan természetesnek tűnt. Szikrázóan sütött a nap, a levelek aranysárgán sodródtak az enyhe szélben, az ablaktáblák vakítón verték vissza a sugarakat.

  • kulthírek

    MAGYAR KÉRDÉS, 1956 Az OSA Archívum az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve digitalizálta és kutathatóvá tette a magyar forradalom kérdésével foglalkozó ENSZ-különbizottság hagyatékát, amely - az alkalomra hazalátogatott - Héderváry Klára volt ENSZ-alkalmazott jóvoltából maradt fönn, majd került Magyarországra.

  • DVD - Náci zombik

    A magyar forgalmazó nem sokat bízott a fantáziára: az eredeti címet (Dead Snow = Halott hó) is megfaragta, nehogy az ôszi derengésben valaki még ökothrillernek nézze az SS behavazott vérfarkasait. A legstílusosabb DVD-cím azonban így sem a foszladozó horogkereszteseké, azt ugyanis a szintén nemrégiben kiadott Leszbikus vámpírok gyilkosai, az árukapcsolás e másik szép példája mondhatja magáénak.

  • lemez - TANKCSAPDA: MINDEN JÓT

    Vajon miért érzi úgy egyre több zenekar, hogy a kerek évfordulóikon nem elég kiadni egy best of-lemezt, aztán valami gigantikus turnéra indulni, hanem még az adott évben megjelenő albumnak is feltétlenül önreflexívnek kell lennie?

  • színház - ÖNKÉNTES VAKOK

    Már odaérni is különös a lakásszínházba, a romokban álló Kálvin téren keresztül, félhomályban. A Fecske nevű pincekocsmában van előadás előtt a gyülekező, azonosítás után a rendező, Dégi János kíséri fel a közönséget a kissé lepattant, alulfűtött bérlakásba.

  • opera - VERDI: NABUCCO

    Noha az "szövetség történeteit és passzusait kreatív módon felhasználó, invencióban és energiában oly dús Verdi-opera múlt vasárnapi előadása éppenséggel nem új produkció gyanánt került a közönség elé (hiszen Mikó András 1987-es, gusztusosan hagyományos rendezésének immár a felújítása is majd' háromesztendős), azért az esemény több okból is kritikai megörökítésre érdemesnek bizonyult.

  • kiállítás - VEREBICS ÁGNES: SZőRÖSTÜL-BőRÖSTÜL

    A kifejezetten ebbe a kis alapterületű kiállítótérbe tervezett-alkotott táblaképsorozat majd mindegyik, nagyvonalúan festett darabjáról kíméletlenül néznek a szemünkbe már-már ijesztően metsző, meglehetősen mélyre hatoló tekintettel - és ez a vájkáló pillantás adott esetben még a csukott szempárt ábrázoló festményeknél is utolérhet bennünket.

  • dvd - A KÓD

    A hazai alagútfúrások zaja elnyelte a szófiai metró felől érkező jó híreket: nemrég vonalátadás történt Bulgáriában, de hogy e hírre pont egy New Yorkban játszódó film irányítsa rá a figyelmet! A kód már akkor megtéríti a beléje fektetett bizalmat, amikor Antonio Banderas a manhattani Grand Central Stationön ereszkedik alá, és hol lyukad ki: egy, a miénkhez nagyon is hasonlító szovjet metrókocsiban.

  • koncert - KOVÁCS KATI ÉS A QUALITONS

    Sokan azóta várták ezt az estét, mióta csak híre kelt, hogy együtt gyakorol a hatvanas-hetvenes évek tán legkiválóbb hazai előadója és korunk egyik legígéretesebb bandája, a fiatal, tehetséges zenészek által alapított Qualitons.

  • könyv - BORISZ AKUNYIN: A HALÁL SZERELMESE

    Afféle Holt Költők Társasága ütötte fel a fejét Moszkvában: a Turgenyev-kinézetű spiritiszta vezetésével verselő széplelkek azon versengenek, hogy ki legyen a következő a Halállal frigyre lépők sorában. Bizony, a szektaszokás szerint nagy kegy az, ha valaki önkezével vethet véget életének, amit számos jó házból való moszkvai meg is tesz, mielőtt Eraszt Fandorin maga is beáll a halálváró rímfaragók közé.

  • Lemez - A világ legjobb tribute bandája - Alice In Chains: Black Gives Way To Blue

    Egyvalamit muszáj leszögeznünk rögtön az elején. Ez az Alice In Chains nem teljesen ugyanaz a zenekar, amely a kilencvenes évek legelején a négy nagy grunge-csapat egyikeként (a Soundgarden, a Nirvana és a Pearl Jam mellett) forradalmat csinált, hiszen ennek a forradalomnak és az Alice In Chainsnek mint zenekarnak szerves része volt Layne Staley, a heroinfüggő énekesgéniusz, aki jellegzetes hangjával és énekstílusával tette feledhetetlenné az időközben klasszikussá nemesedett Alice In Chains-lemezeket, és akinek a szervezete 2002-ig bírta a harcot a legkeményebb drogokkal.

  • Színház - Úri huncut - Molnár Ferenc: Játék a kastélyban

    "Igen nagy, majdnem kínos szünet. Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend." Ez a színiutasítás előzi meg Molnár Ferenc 1926-os háromfelvonásos anekdotájának első szavait, s paradox módon a Játék a kastélyban előadásain rendszerint már a fenti mondatokkal előrajzolt háromszemélyes, pöfékelős némajáték során el szokott dőlni a pazar társalgási vígjáték aktuális sorsa.

  • Színház - Érett ivarok - Zalán Tibor: Vakkacsa tojások

    Nem tudom, érdemes-e sokat gondolkodni azon, hogy a Stúdió "K" Vakkacsa tojások című előadásában miért egy Samsa nevű alak a főszereplő - na jó, nem a főszereplő, de felbukkan minden kanyarban -, vagy elég csak annyi, hogy Zalán Tibor pihent agyának most ő a kulcsfigurája, és pont.

  • Kiállítás - Magyarország, kolbászország? - Forradalmi dekadencia - Külföldi művészek Budapesten 1989 óta

    Maja és Reuben Fowkes, a Budapesten élő kiváló kurátorpáros ezúttal egy érdekes kiállítást, valamint egy nagy problémahalmazt hozott létre. Az utóbbi években 1956 és 1968 fordulatai köré építették föl a kurátori koncepciójukat, így logikusan haladva a harmadik esemény 1989, amelyhez a magyar közelmúltból jelentős változások kapcsolhatók.

  • Kiállítás - Békacombot ropogtatott - Zongora és patkolástan. Művészet és tudomány a Nádaskay és Varga családokban a 19-20. században

    Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból.

  • "Minden a versre mutat" - Szálinger Balázs költő

    Első verseskötete tíz évvel ezelőtt jelent meg - a napokban kerül a boltokba a harmadik, M1/M7 a címe. Van némi színházi előélete is: nemrég mutatták be Oidipusz gyermekei című művét, amely tekintélyes elődök közreműködésével készült, de mégis az övé.

  • "A józan észre kellene hallgatni" - Berencsi György virológus, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tudományos tanácsadója

    Az új influenza terjedéséről, veszélyeiről és az oltás körüli felhajtásról is kérdeztük Berencsi Györgyöt, aki határozottan kiáll a hazai oltóanyag előnyei mellett. A betegeknek adható vírus elleni szerek közel sem helyettesítik a megelőzést - mondja a szakember, ráadásul az új vírus jó ideig még biztosan megkeseríti az életünket.

  • cyberhírek

    Vészforgatókönyv Az Egészségügyi Világszervezet német tanácsadója szerint a H1N1 vírus Németországban az elkövetkező hónapokban 30 millió megbetegedést okozhat, és a halottak száma elérheti a 35 ezret. Drogvakcina Az Egyesült Államok támogatja a drog- és nikotinfüggőség elleni vakcina kifejlesztését.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...