• MaNcs 22. évf. 28. sz. (2010. 07. 15.)

    Az emberarcú színész

    Kállai Ferenc (1925-2010)

    Bölcs és megvesztegetően bájos férfiú volt. A bölcsesség már jóval az aggkor előtt társául szegődött, a férfibáj pedig még pár éve is ott játszott ábrándos tekintetében. Tudatosan kerülte a színészfejedelem szerepét, noha talán csak rajta múlt, hogy érvényesítse megalapozott trónigényét. Ám Kállai Ferenc inkább megmaradt szeretetreméltóan hétköznapias, póztalanságával hódító nagy színésznek.

    2010 / 28
  • Régi álmok, új barátok - Magyarország a feszületvitában

    Tavaly november 3-án az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) héttagú tanácsa a Lautsi kontra Olaszország ügyben kimondta, hogy az olasz állami általános iskolák osztálytermeinek falára kifüggesztett feszület sérti a szülők alapvető jogát a vallási és világnézeti meggyőződésükkel összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz (Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyv, 2.

  • Orient expressz

    Veszett illúziók

    Kevesebb mint hat hónap telt el Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök két washingtoni látogatása között, ám ez a fél év mindent megváltoztatott. Márciusban amerikai részről még komoly neheztelés mutatkozott, amiért az izraeli fél elhárította a közvetlen tárgyalásokat a palesztinokkal, mondván: hiábavaló és komolytalan próbálkozásokhoz nincs se ideje, se kedve.

  • Kapirgáló

    Az emlékezet megdolgozása: mi is történt Kamenyec

    Kellér Andor írja rajongásig szeretett Szomory Dezsőjéről, az író (és sok ezer sorstársa) életének egy nehéz pillanatáról az alábbiakat: És aztán különös idők jöttek: igazolni kellett állampolgárságot, honosságot, benyújtani születési bizonyítványt.

  • Lex Borkai

    Lógok a szeren. Azt, hogy úszógumim van, s megöregedtem kicsit, azt én nagyon jól tudom. De nem tudhatjátok, hogy mi lakik bennem.

  • Egymás ellen

    Hogy a budapesti önkormányzati választás, pontosabban a főpolgármester és a közgyűlés tagjainak megválasztása nem előre lefutott meccs, az abból is látszik, hogy Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szokatlanul konciliáns hangnemben nyilatkozik a még hivatalban lévő városvezetésről, nem kíván ő elszámoltatást, sima átadás-átvételt kíván ő, és az sem igaz, hogy az elmúlt húsz évben csak szörnyűségek történtek a fővárosban.

  • "Feloldhatatlan morális dilemma" - Dr. Vaskuti András bíró, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, kriminalisztikai szakjogász, az ELTE tiszteletbeli tanára a szabálysértési törvény módosításáról...

    és a "három csapásról" Újabb fronton veszi fel a harcot az Orbán-kormány a velünk élő bűnözéssel: a belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslat jelentősen emeli a kisebb értékű szabálysértések esetén kiszabható bírságok mértékét, és lehetővé teszi fiatalkorúak esetében a harminc - esetleg kilencven - napig tartó elzárást.

  • Leállított patikaliberalizáció - Kiscsoportos foglalkozás

    A kormány év végéig új törvényt alkot, addig is leállítja a patikaalapítást. Ezzel végre komoly társadalmi problémát old meg: teljesíti a gyógyszerészkamara elvárásait. Mészáros Bálint

  • Az úgy hagyott Magyarország 11. - A lengyeltóti kistérség - A magyar tenger peremén

    A csisztapusztai gyógyvíz, a szocializmusban etalon BB, az évente 20-30 ezer turistát vonzó Krisna-völgy, a világhíres buzsáki hímzés - mindegyik a lengyeltóti kistérség büszkesége. Zsákfalvai, cigánytelepei, elképesztő állapotú úthálózata és magas munkanélküliségi mutatói miatt azonban a 33 leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérség között tartják számon a Balatontól délre elterülő vidéket.

  • Főszerepet kap az állam a földpiacon

    A gazda szeme mindent lát

    Még a korábban nyilvánosságra került piacvédő elképzeléseket is túlszárnyaló jogalkotási javaslattal állt elő az agrárkormányzat földügyben. Úgy készülnek módosítani a földtörvényt, hogy a jövőben minden egyes tábla tervezett adásvétele esetén elővásárlási jogot kap az így első számú birtokpolitikai tényezővé előlépő Nemzeti Földalap.

  • A Jobbik a parlamentben és az önkormányzati kampány előtt - "Estére már mi vagyunk többségben"

    A belső egység jeleként június végén újraválasztották az elnökséget, a pártkongresszuson Vona Gábor elnöki mandátumát 723-ból 723-an támogatták. Saját sikerüknek tekintik ugyan a szimbolikus nemzetegyesítő törvények elfogadását, de a Magyar Nemzeti Gárda Erzsébet téri avatásán történtek már a parlamenten kívül is szembeállították a Jobbikot a kormánypártokkal - és közelednek az önkormányzati választások.

  • "Autonómiák sokszínűségéből álló szövetség" - Baja Ferenc az MSZP jövőjéről

    A múlt hét végi MSZP-kongresszus sokkal előrébb nem vitte a baloldal megújulását. A párt szürke eminenciása, Balogh András köztársaságielnök-jelölt kitalálója önmarcangol, és az országot a Balkán felé vezető lejtő tetején látja.

  • Helyesbítés

    Előző számunk mikrohitelezéssel foglalkozó Egy maréknyi dollárért című cikkében helytelenül írtuk a lapunknak nyilatkozó amerikai közgazdász nevét: természetesen Jonathan Morduch, és nem Murdoch. A hibáért a nevezett és kedves olvasóink elnézését kérjük!

  • tévésmaci - Zsiráfok a napon

    Amikor Sztupa és Troché átmentek az utca túlsó oldalára, sírtak a lányok, és leállt egy kis időre a forgalom is. A televízióban a kedves bemondónő megszakította az adást, kedves nézőink, megszakítjuk adásunkat (a holdraszállást közvetítették, vidéki színészek előadásában), az útinform rendkívüli hírei következnek, torlódás alakult ki.

  • rés a présen - A genetikus szökés - Szakonyi Györk színész

    rés a présen: Húsz évet nyomtál le "emigrációban" a Jel Színháznál Franciaországban. Milyen volt hazatérni? Szakonyi Györk: A mostani Marginális című szólóperformansz, amit a szegedi Thealter fesztiválon mutatok be július 19-én a Régi zsinagógában, éppen erről szól, hogy menni vagy maradni ugyanaz, vagyis mind a kettő nehéz.

  • mi a kotta? - Az utca hírmondói

    A Budapesti Vonósok az elkövetkező napokban tovább folytatják és egyszersmind be is végzik a múlt héten megkezdett kastélyfoglaló Haydn-fesztiváljukat Eszterházán: újabb három koncerttel áldoznak Haydn papa, valamint kor- és pályatársai, így többek között a nagyváradi püspök szolgálatában komponáló öcs, Michael emléke előtt (július 16.

  • étel, hordó - FERDINÁND

    A "bohémia" úgy húsz éve volt igazán divatos jelenség. Prága zarándokhellyé magasztosult/silányult, és közben úgy röpködtek a pesti éjszakában a Hrabal-idézetek, mint mostanában a szúnyogok.

  • chili&vanília - Szumák, szumák

    Néha arról ábrándozom, milyen izgalmas lenne egy gasztronómiai időutazás. Vajon milyen volt a savanyú, amikor még nem volt citrom, a sós, amikor még mindent garummal (erjesztett halszósz) sóztak, vagy az édes, amikor a cukor sem az volt, ami ma.

  • Kulthírek

    FILMRESTAURÁCIÓ INDIÁBAN 6,6 millió rúpiát, azaz több mint 140 millió dollárt szán az indiai kormány filmritkaságok, köztük bollywoodi némafilmek restaurálására. A Times of India szerint a köz- és magánarchívumokban romló játékfilmes örökség megóvása mellett gondot fordítanak a Gandhit, Nehrut és az ország függetlenségi harcának más vezetőit megörökítő mozgóképes dokumentumokra is.

  • film - KÉJJEL-NAPPAL

    Újságíró: Mindenki olyan akar lenni, mint Cary Grant. Cary Grant: Ezzel én is gyakran így vagyok - közismert anekdota.

  • lemez - WOVENHAND: THE THRESHINGFLOOR

    Így megy ez: miközben minden híve azt várta, hogy a Wovenhand mikor lesz végre képes a lemezein is reprodukálni azt a sűrű és villámló megszólalást, ami katartikus koncertjeit jellemzi, David Eugene Edwards és társai elkészítették életük egyik legjobb lemezét, melynek hangzása egyáltalán nem emlékeztet a zenekar színpadi mennydörgésére.

  • lemez - ÚZGIN ÛVER: BUCKA

    Vannak zenék, amiket nem lehet csak úgy mellékesen, aláfestésnek hallgatni, és ilyen ez a majdnem nyolcvanperces album is. Vagy hát éppenséggel lehet, csak akkor meg elkószál, szétszalad a figyelem, amit hallunk, az meg súlyát, lényegét veszti.

  • lemez - STEPHEN SONDHEIM: A LITTLE NIGHT MUSIC

    Művészfilmből művészmusical - gondolhatnánk elsőre, hiszen a sokoldalúan zseniális, ám kissé mindmáig a vájtfülűek és egyéb Broadway-connaisseurök kedvencének megmaradó Stephen Sondheim 1973-as műve egy Ingmar Bergman-film nyomán íródott.

  • film - A TÛZÖN NINCS ÁTKELÉS

    Ha azt mondom, hogy Aljosa (Mihail Kononov) fekszik a gazban, tipikus szőke ruszki gyerek, persze ábrándozik, bámulja az eget, amikor egyszer csak meghallja Tánya (Inna Csurikova) kuncogását, majd a pimasz hangját, csúfolódó szólongatását, néz ostobán, hogy honnan jön a hang, és az nagyon szép, amikor rátalál, aztán feltápászkodván hozzálép és megcsókolja, akkor önök engem kinevetnek.

  • képregény - MIGNOLA-BYRNE: HELLBOY - A PUSZTÍTÁS MAGJA

    Mindent túlélő náci háborús bűnösök, a mágikus erők által életre keltett Raszputyin szerzetes és a világ elpusztítására törő ősi istenek mutáns békahadserege: válogatott gonosztevők egy mindennél irtóztatóbb terv szolgálatában.

  • lemez - THE BLACK DOG: MUSIC FOR REAL AIRPORTS

    Ken Downie azok közé tartozik, akik bő két évtizeddel ezelőtt megalapozták a brit elektronikus zene (annak is kereső-kutató oldalága) nemzetközi hírnevét. A Black Dog Production (melyet Downie 1995-ig együtt csinált az utóbb Plaid néven elhíresült Andy Turner-Ed Handley-duóval) régi felvételei ma is keresett cikkek a gyűjtők piacán, de az alapító, a ma már csak egyszerűen The Black Dog néven szereplő Ken továbbra sem nyugszik.

  • Koncert - Kövéren, kopaszon - A Suicidal Tendencies Budapesten

    A Suicidal Tendenciest akkor is nagy húzás volt elhoznia a frissen a Nyugati térre költözött West Balkán legénységének, ha ez a Suicidal már nem teljesen az a zenekar, amely akkora kultuszt teremtett Magyarországon is úgy tizennyolc-húsz évvel ezelőtt.

  • "Nincs kamuzás" - Frenk popzenész

    A Hiperkarma egykori dobosa (eredeti nevén Torma Gábor) idén májusban jelentette meg második lemezét Nagyvárosi éjszakák címmel. Második otthonaként működő törzshelyén, a Gödör Klubban ennek apropóján beszélgettünk vele.

  • DVD - Ágy ő - John Simpson: Gyilkos tréfa

    Itt az ideje, kedves olvasó, hogy számot vessél önmagaddal, mi tetszett jobban A hét szamurájban: az-e, amíg összetrombitálta a főhős maroknyi csapatát, vagy az, amikor már dúlt a hirig? - ts -

  • Film - Szellemfilm - Roman Polanski: Szellemíró

    Az ismert politikai ponyvaíró, Robert Harris eleve Polanskinak írt regényében (a forgatókönyv is közös munka) egy irodalmi néger (Ewan McGregor) elvállalja, hogy egy hónapon belül tető alá hozza a volt brit miniszterelnök emlékiratait, miután a kéziraton dolgozó előző "szellem" állítólag öngyilkos lett.

  • Kiállítás - Dinamikus bagatell - Depero, a futurista és a futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben

    A Magyar Nemzeti Galériában egy cím alatt két kiállítást rendeztek, bár a szándék ennek épp az ellenkezője lett volna. A földszinti kiállítóterem egyik felében az olasz "született futurista", Fortunato Depero életművéből válogattak, folytatólagosan pedig a magyar avantgárd művészet futurista jellegét igyekeztek kimutatni.

  • Könyv - Roncsregény - Kanehara Hitomi: Önregény

    Autofiction - ez a magyar címváltozatnál jobban aligha lefordítható szófabrikáció a japán Kanehara Hitomi 2006-os regényének eredeti címe. Auto-, azaz a szerzőről szól, és fiction, mert ennek ellenére fiktív. Kovács Bálint

  • KONDOR VILMOS: A BUDAPESTI KÉM

  • Könyv - Még egyszer a lágerről - Herta Müller: Lélegzethinta

    Sokakat meglepetésként ért, hogy Herta Müller kapta az irodalmi Nobel-díjat tavaly, főként olyan nyelvterületen, mint a magyar, ahol eddig mindössze egyetlen kötetét olvashattuk. A Lélegzethinta persze nem is jelenhetett volna meg korábban, hiszen majdnem a díjjal együtt jött ki a nyomdából.

  • "Otthonról hozott történetek" - Jo Nesbo krimiíró

    Harry Hole nyomozó első történetét még öltönyös-nyakkendős pénzügyi szakemberként írta, miközben a hivatali órák után rockzenei pályafutását is egyengette. A sorozat azóta a nyolcadik kötetnél tart: a tőzsdevilág vesztett ugyan egy brókert, a krimirajongók viszont nyertek egy jó tollú és milliós példányszámban fogyó elbeszélőt.

  • Közös dolgaink

    Gianina Carbunariu: 20/20

  • "Borzasztó egyedül elkezdeni" - Fekete Ernő színész

    A Katona József Színház hírnevét 15 éve öregbítő művésszel igen mozgalmas évadjának utolsó előadása, a Persona vége után pár órával találkoztunk - de önálló estjéről, a negatív karakterek sajátosságairól és a rendezéstől való félelemről is beszélgettünk vele.

  • Kiállítás

    Szabályok, szeszélyek

    Budai "bürger", pesti polgár - Polgári értékrend, polgári mentalitás a XIX. századi Pest-Budán

    "Bátorság, birtok, szabadság" - sorolja a polgári lét kellékeit a Békeházi Innocent néven az 1830-40-es években publikáló vörösberényi plébános, akinek Pesthez csak annyi köze van, hogy itt látogatta a papneveldét.

  • "Kinyitunk egy ajtót a jövőnek" - Soós Tibor vegyész

    A Magyar Tudományos Akadémia kiemelt összegű pályázati pénzzel igyekszik Magyarországon tartani a legtehetségesebb ifjú kutatókat. A Lendület Fiatal Kutatói Program egyik idei nyertesével beszélgettünk. Kovács Péter

  • Lesz-e valaha videobíró? - Látástól vakulásig

    A labdarúgás világszövetsége, a FIFA és szabályalkotó testülete (IFAB) eddig elzárkózott a videobíró, pontosabban a gólvonal-technológia alkalmazásától. Az érvek egy része bicskanyitogató - például az a Sepp Blatter FIFA-elnöknek tulajdonított okfejtés, miszerint a rajongók szeretik megvitatni az eseteket, ez is része a sportnak.

  • Labdarúgó-világbajnokság - Ennek vége van

    Mire gondoltál a gól előtti pillanatban? Az edzésen sokat gyakoroltuk a Dodi bácsival a korszerű támadójátékot, most is a Csöpi faképnél hagyta a védőjét, beívelte a labdát, láttam, hogy Vaskor aláfut, dulakodtam a védőkkel, aztán nem hibáztam.

  • Labdarúgó-vb - Piszkos játék - Spanyolország-Hollandia 1-0

    Van igazság. Ahogy az oberhauseni pszichopolip megjósolta, az utóbbi évek legjobbja, Spanyolország nyerte a világbajnokságot. Írhatnám persze azt is, hogy a futball már régóta nem az igazságról szól. Az igazságról a jégkorong szól, bár ott is néha megbicsaklik, például mikor a csehek a világbajnoki döntőben kettő- egyre kivédekezik az akkor éppen sokat hibázó, de különben fantasztikus oroszokat.

  • Párhuzamos életrajzok - Ezüstkapitányok - Dr. Dietz Károly és Sebes Gusztáv

    Dietz 1938-ban, Sebes 1954-ben vezette a világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar labdarúgó-válogatottat. A két szövetségi kapitány között ezen meg családjuk német származásán kívül jóformán az egyetlen közös pont, hogy Sebes egy alkalommal, 1936-ban pályára lépett abban a nemzeti csapatban, aminek Dietz volt a kapitánya.

  • Cyberhírek

    SZERVERTÖRÉS Az Insilence nevű argentin hekkercsapat feltörte a világ legnagyobb torrentoldalának központi szerverét, és bejutott a Pirate Bay adminisztrátorfelületére. A támadók teljes jogosultságot szereztek az oldal felett, de nem tettek kárt benne.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...