• MaNcs 23. évf. 19. sz. (2011. 05. 12.)

    "Remélem, én leszek a vezérigazgató"

    Andrew G. Vajna kormánybiztos, producer

    A rövid úton megszűnő MMKA-ról, a hamarosan megszülető Magyar Nemzeti Filmalapról, valamint a magyar film(esek) kilátásairól beszélgettünk a nemzeti filmszakma megújításáért felelős kormánybiztossal.

    2011 / 19
  • Új Miatyánk - A paternalizmus útjai

    "Pater noster qui es in coelis..." (A Miatyánk első szavai) Volt egyszer egy közepes lakosszámú, közepes gazdálkodású, közepes problémákkal küszködő, közepesen eladósodott falu Magyarországon. Eljött a 2010-es esztendő vége, és néhány bajjal kellett szembenézniük.

  • Kielégítés

    Hétfőn harmadszor is elfogadta a parlament a korábbi végkielégítéseket utólag 98 százalékos különadóval sújtó jogszabályt. E törvény története mára a Fidesz-kormányzás metaforájává vált.

  • A lejtő

    Hogyan árazza be a Fidesz saját magát? Mit ér ez az elmúlt egy év, és mit fog érni a következő három? Mit fognak gondolni ezekről az évekről a választók - szerintük, mármint Orbán Viktor és ismeretlen számú és kilétű munkatársa szerint, akik a kormánypárt hosszabb távú kilátásait mérlegelik és stratégiáját kovácsolják?

  • Öt és feles

    Tüdőcsúcs 1.

    1. nap Csak egyedül legyek, imádkozik K. Dezső. Három éve volt egy szobatársa, nyugdíjas közegészségügyi ellenőr. Éjszaka kiabált, énekelt és fingott, hajnalban kávét főzött, merthogy cukros, hagymás olívát evett vagy mit.

  • Pálya a magasban

    Történelmi ugrások

    Mindent meg lehet énekelni. Létezik például egy bécsi duó, Christoph és Lollo, ők többlemeznyi dalt költöttek régi és mai, híres és kevésbé híres síugrókról. "Síugródal" - így nevezik a maguk teremtette műfajt, amelyben a többnyire egyszerű dallam háttérbe szorul a hol melankolikus, hol abszurd szöveg mögött.

  • Oroszország veszteségei - Számok és életek

    A mai moszkvai hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió a háború éveiben "csaknem 27 millió embert" veszített el. Ennyi katona és civil halt meg: többségükben oroszok, ukránok és beloruszok, de jelentős számban voltak köztük tatárok, zsidók, kazahok és üzbégek is.

  • Oroszország és a II. világháború emlékezete - Önvizsgálati fogság

    A gyász, a győzelmi dicsőség, a legitimációs hivatkozások - az 1990 utáni Oroszországban is főként erre hord a II. világháború emlékezete. Bár a Szovjetunió 1939 és 1941 közti magatartása sem tabu többé, arra még várni kell, hogy a történészek után az orosz közvélemény is megeméssze a háború honvédő időszakát megelőző sztálini politika bűneit.

  • "Én ott ellene beszéltem" - Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke

    Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának megtárgyalandó felfüggesztése miatt reflektorfénybe került a parlament illetékes bizottsága. A testület elnökével - aki egyben a KDNP frakcióvezető-helyettese is - nemcsak erről, hanem a nemrég lezárult alkotmányozásról is beszélgettünk.

  • Színházigazgató-váltás Székesfehérváron

    A kivert Póni

    Hivatalba lépése után bő két és fél évvel leváltotta színházigazgatói posztjáról Vasvári Csabát a székesfehérvári közgyűlés. Széles Gábor nagyvállalkozó exveje megdöbbent a döntésen, mások fellélegeztek.

  • Az egészségügy permanens átalakítása - Feltűrt ingujjak

    Lassan, megfontoltan zajlik az egészségügy gondos újjászervezésének megtervezése - csak nem biztos, hogy az ágazatban dolgozók kivárják a végét.

  • Útkereső református egyház - Dunán innen, Tiszán túl

    A személyi jövedelemadó egy százalékát kérő kampányfilm akkora belső vihart keltett a református egyházban, hogy annak szele az országos sajtóig is elért. Ám a szpot csak láthatóvá tette azokat a szemléleti, személyes és politikai természetű ellentéteket, amelyek megosztják a kálvinistákat.

  • Szíria - Erőszak és ellenállás

    Vagy az történt, hogy túl későn és túl keveset ígért a damaszkuszi vezetés az április elején bejelentett reformokkal, vagy pedig az, hogy hiába is ígért volna bármit, az ellenzék már nem adott hitelt a szavának.

  • chili&vanília - Haydari

    A Herceg-szigetek, más nevén Adalar Isztambul egyik kerülete. A Bizánci Birodalom időszaka alatt ide menekítették a hercegeket, majd a szultán családjának tagjait, innen az elnevezés.

  • tévésmaci - Kergék és birkák

    Amikor Sztupa és Troché az egyszarvút keresték az erdőben és kezdett rájuk esteledni, Troché letelepedett egy nagy kőre, s megtörülte izzadt homlokát. Holnap majd biztos megtaláljuk - mondta, vagyis inkább sóhajtotta.

  • kertész lesek - BOHÉM BELGA SÖRÖZÕ DEBRECENBEN

    Állítólag a helyiek nagyon büszkék megújult belvárosukra, mi viszont csendben megjegyeznénk, hogy a pokolba vezető sétálóutca is díszburkolattal van kikövezve. A tisztaság, a rend, a zajmentesség minket is lenyűgöz, ám a végeredmény valahogy túlságosan steril.

  • mi a kotta? - New York, New York

    Volt a mantovai Gonzaga hercegek udvari muzsikusa, szóval lehetne Monteverdi - de nem. Dolgozott a római mecénás, Ottoboni kardinális megrendelésére, így akár azonosíthatnánk Corellivel, Vivaldival vagy épp az ifjú Händellel is - és mégsem.

  • rés a présen - "A festészethez áll a legközelebb" - Duda Éva koreográfus

    rés a pésen: Önálló társulatod van már, de alkotói pályád a Közép-Európa Táncszínházhoz kötődik. Milyen állomásai vannak ennek a "viszonynak"? Duda Éva: Abban a korszakban más társulatok is felkértek, és magam is csináltam önálló projekteket, vándorélet volt szakmailag.

  • kulthírek

    ELHUNYT HUBAY MIKLÓS 1939-42-ben, 21-24 éves korában voltak első premierjei (Európa elrablása; Hősök nélkül), majd ösztöndíjas diákként Svájcban vészelte át a világháborút. 1948-as hazatérésétől 1957-ig tanított a főiskolán, és dolgozott a Nemzeti dramaturgjaként - mindkét helyről ugyanaznap rúgták ki: a forradalom alatt pár napig a rádió irodalmi vezetője volt.

  • lemez - Lykke Li: Wounded Rhymes

    Lykke Li 2008-as első albuma, a Youth Novel izgalmas zenei kavalkád volt. Sok-sok ütőshangszer és erős hazai, azaz svéd hatás - Fever Ray-es törzsi beütés, a The Knivest idéző északi misztikum és Robyn elektrós ritmusa - jellemezte.

  • dvd - VÉRES ROMÁNC

    Mint a filmvégi feliratokból megtudni, állatok a forgatás során nem sérültek, így nyilván az a statisztaként debütáló légy is él és virul valahol Amerikában, melyet a zavart lelkű főhős (felső tízezerbeli család sarja: anya öngyilkos, apa akarnok, feleség eltűnt személy) újságpapírral a kezében agyoncsapni készül.

  • lemez - TV ON THE RADIO: NINE TYPES OF LIGHT

    Kifogástalannak megismert és a zenitjükön sejthetően még nem túlbucskázott zenekarok rossz lemezeiben mindig van valami titokzatos. Az utóbbi évek legeredetibb hangzó kavalkádját megteremtő brooklyni rock-soul-dzsessz-funkzenekar negyedik lemeze is afféle rejtélyes kudarc.

  • film - A HARMADIK EMBER

    "A két háború között nem jártam Bécsben, ahhoz pedig túl fiatal vagyok, hogy emlékezzem a régi Bécsre, aStrauss-muzsikára, a hazug, könnyed bájra. Nekem Bécs csak egy méltóság nélküli romváros, melynek romjaira a februári tél hatalmas hó- és jégrakásokat emelt" - e szavakkal kezdődik Graham Greene 1948-ban kelt regénye éppúgy, mint a belőle viharos gyorsasággal (1949-ben, Greene közreműködésével) elkészített Carol Reed-film is.

  • társasjáték - ALAN R. MOONE AIRLINES EUROPE

    című stratégiai társasjátéka már a legelső pillanatban meglepheti a táblás játékok kedvelőit: a játékosnak itt nincs bábuja, saját színe vagy csapata, sőt arról sincs szó, hogy bármelyik lépésével csak a saját pozícióját erősítené.

  • lemez - Bohren & Der Club Of Gore: Beileid

    Elkoptatott frázis, de a Ruhr-vidékről származó Bohren & Der Club Of Gore valóban pontosan ugyanazt a világvége-hangulatot prezentálja, mint mondjuk metálban a Neurosis - s így a hardcore-punkokból dzsesszistákká vedlett germán arcok egyáltalán nem nyújtanak könnyű hallgatnivalót a hosszúra nyújtott, nagyon lassú, vonszolós-ambientes zenéjükkel.

  • képregény - VAUGHAN - GUERRA - MARZÁN JR.: Y: AZ UTOLSÓ FÉRFI - CIKLUSOK

    Hosszú évekkel a Védett férfiak és a Szexmisszió után a hímek kiradírozása a bolygóról kevéssé tekinthető originális elképzelésnek, ez azonban nem jelenti azt, hogy Brian K. Vaughan író ne hozhatna ki nagyon is sokat az ötletből.

  • koncert - Staff Benda Bilili

    Kerekes székhez kötött hajléktalan utcazenészek Afrika egyik legrémesebb országából - rossz biztos nem lesz, csak éppen félni lehet, hogy egy ilyen töményen együttérzést parancsoló előadásba nehezen fér bele az őszinte, erőltetésmentes nézőtéri önfeledtség.

  • "Nem könyvekből tanultam" - Joe Cocker énekes

    Meghalt Joe Cocker. Utoljára 2011-ben, budapesti koncertje előtt beszélgettünk vele.

  • film - PAUL

    Két brit sci-fi rajongó (író+illusztrátora) járja le az ufó-történelem állomásait Amerikában (51-es körzet, Roswell stb.). Az egyik fordulóban belebotlanak Paulba, az űrlénybe, aki 60 éve ragadt itt (lezuhant a gépe, és eltrafálta egy kislány Paul nevű kutyáját).

  • Filmsorozat a weben - Az elszabadult démon - Horgas Ádám: MAB

    A decemberben, nulla reklámmal elindított, mindössze félmilliós büdzséből forgatott webszéria, a MAB első évadának epizódjait eddig több tízezren nézték meg.

  • DVD - Rehabilitáció - Gene Wilder: Sherlock Holmes okosabb bátyjának kalandjai

    Eljött a nagy pillanat, nota bene a honi DVD-forgalmazás jóvoltából, hogy egy mindmáig méltatlanul alulértékelt művet fölrakjunk a neki járó - legfelső - polcra, az aszúk közé. Nevezett műalkotás a maga idejében (1975-ös amerikai bemutatója után két esztendővel) megjárta a magyar mozikat is, igaz, akkor még Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandja volt a címe.

  • Színház - Nekünk háttal - Gogol: A revizor

    Momentán nem jut eszembe egyetlen olyan történelmi időpillanat vagy társadalmi formáció, amikor és ahol Gogol remekműve, A revizor ne lenne magától, alapjáraton is üvöltően aktuális. Ez aztán tényleg olyan mű, amelynél elégségesnek látszik eljátszani a kottát egy közepes előadáshoz - mondjuk kottát olvasni azért tudni kell.

  • "A kúp hegyén" - Gonjasufi

    A San Diegó-i Sumach "Gonjasufi" Ecks tavalyi, A Sufi and a Killer című bemutatkozó lemezének megjelenése után egy csapásra az elektronikus zenei színtér legkeresettebb előadói között találta magát. Az elgyötört hangú raszta müezzin néhány laptoppal kísért fellépést követően zenekart szervezett maga köré, és turnéra indult, hogy élőben mutassa meg művészetét a világnak.

  • Film - Bézs horror - Woody Allen: Férfit látok álmaidban

    Zengő tombolás, de semmi értelme nincs - Shakespeare-t idéz a narrátor, kiegyensúlyozott, már-már derűsen lemondó hangon, és jönnek sorra, mit jönnek, egymás sarkát tapossák ennek az értelmetlen zengő tombolásnak a mind máshogyan boldogtalan szereplői.

  • "Mindig új mobilt kapsz" - Naomi Watts színésznő

    A Mulholland Drive, a 21 gramm, A kör, a King Kong, az Eastern Promises sztárja most a Férfit látok álmaidban című Woody Allen-filmben lép fel nálunk. Néhány nappal a mű forgatása után beszéltünk a San Sebastián-i filmfesztiválon.

  • "Ugyanúgy meg kell ütni egy szintet" - Balogh Rodrigó színész-rendező

    A Független Színház egy éve a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be a cigánygyilkosságok és a szegénység témáját feldolgozó Tollfosztás című előadást. A nemrég külföldön is bemutatott színdarabot Balogh Rodrigó írta és rendezte.

  • Komfort és exkluzivitás

    A Ferihegyi repülőtér bővítéséről

    A Ferihegyi repülőtér bővítése a rendszerváltás óta folyamatosan napirenden levő feladat.

  • A pusztulás útvesztőiben

    W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi

    A németül először 1995-ben megjelent kötet a legkevésbé szépirodalmi vagy fikciós jellegű W. G. Sebald művei közül.

  • Honderű II.

    A három Aranyos - Politikai humor a XIX. század derekán

    Az egyszer csipkelődő, másszor maró politikai humor, az ellenzéki vagy éppen kormánypárti szatirizáló kedv már másfél évszázada is virult a hazai sajtóban. S ami különös, a tárcázó és röpiratozó humoristák java részét mindkét oldalon Kákay Aranyosnak hívták.

  • Kiállítás - Önképeink - Együtt-lét; Buli van!

    Immár két szabadtéri fotókiállítás is élénkíti Budapest kulturális arculatát, és ennek mindenképpen örülhetünk: virtuálisan teleportálódni még akkor is élmény, ha nem egészen értjük, hogy pontosan hová és miért éppen oda repítettek minket.

  • Üzenetek a világűrbe - Küldjünk jelet?

    Az emberiség eddig csak tétován próbálkozott azzal, hogy más, esetleg rajtunk kívül létező civilizációk figyelmét is felkeltse maga iránt. Lehet, hogy jól is tettük.

  • cyberhírek

    Fülirányítás Fülizomzatukkal irányíthatják kerekes széküket a jövőben azok a betegek, akik sem lábuk, sem karjuk mozgatására nem képesek. A Göttingeni Egyetem által kifejlesztett apró csip felfogja az izom jeleit, majd továbbítja őket a kerekes széket irányító vevőkészüléknek.

  • Foglalkozása: látó - Becsukott szemmel is

    Van, aki egy-egy kirándulást tesz hozzájuk, leginkább kíváncsiságból, van, aki rájuk kattan, és minden problémás élethelyzetben tőlük vár megoldást. Aurából személyiséget elemeznek és jövőt mondanak, vagy ahogy ők fogalmaznak: lehetőségeket mutatnak.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...