• MaNcs 23. évf. 22. sz. (2011. 06. 02.)
    Mol-részvényeket vesz a kormány

    Nagyot tankol

    A kormány augusztus végéig visszavásárolja a Szurgutnyeftyegaztól az oroszok Molban lévő részesedését. Bár az sem érdektelen, hogy az 518 milliárd forintos vételár az IMF-hitel fölhasználása miatt meddig kúszik föl még, az igazán érdekes kérdés az, hogy milyen valódi megfontolások lehetnek az akciót kísérő hangzatos szlogenek mögött.

    2011 / 22
  • Véget ért, mielőtt elkezdődött volna - A "civilizációk harca", az arab forradalmak és Bin Ládin

    Azok, akik legalább 2001 óta vallási-civilizációs világháborút vártak az arab országok és a Nyugat között, most arra döbbenhetnek rá, hogy az arabok mégis hasonlóak hozzánk. Interneteznek, nyelveket beszélnek, és elégedetlenek a kormánnyal.

  • Szabó Rebeka

    Kert-Magyarország és Csányi Sándor szúrós tekintete

    Még egyszer a kormány agrárkoncepciójáról

  • A nagy mentőakció

    A kormány egyéves késlekedés után végre megegyezett a Bankszövetséggel a devizahitelesek megmentéséről. A bombasztikus nevű Otthonvédelmi Akcióterv kivételesen nem diktátumon alapul, és az annak idején rosszul döntő adósokat nem kívánja a jó adósok és a hitelt fel sem vevők pénzéből kistafírozni.

  • Ratko Mladic

    Ravasz, perverz és kegyetlen gyilkos volt, a gyengébbek elleni zabolátlan erőszak mestere. A róla írt panegiriszek szerb héroszként, az évszázados török- és egyébellenes nemzeti küzdelmek hőseinek reinkarnációjaként festették le, s helyét a történelem legnagyobb hadvezéreinek sorában jelölték ki, aki már-már mágikus képességeit a megkínzott, kifosztott szerb nép önfeláldozó szolgálatába állította.

  • A jobb lázadása

    A válság trükkje

    Mára úgyszólván bizonyításra nem szoruló közhellyé vált, hogy a válsággal együtt valamilyen ideológia is "megbukott". Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mit jelent a bukás, mindenesetre sok politológus, filozófus és szociológus szereti a modern történelmet ideológiai, világnézeti korszakokra bontani (alighanem szakmai hiúság), s így egy látványosnak ható eseménysor után megkeresni az előtti-utáni korszak nevét.

  • Kritikai iskola

    Komplexusok és mellékhatások

    A magyar politika legsúlyosabb komplexusát Gyurcsány Ferencnek hívják. Gyurcsány jelenléte, múltja, jövője, aktivitása annyi mindenkinek szúrja a szemét, oly sokakban kelt indulatokat, félelmeket vagy épp szorongást, mint valószínűleg senki más a jelenlegi magyarországi politikai színpadon.

  • Olvasói levelek

    Hirtelen felindulásból Magyar Narancs, 2011. május 19. Szabadtéri színpadokon erős fénnyel világítanak a közönség szemébe, amikor szeretnék, hogy ne lássák, mi folyik a nézőknek szánt jelenetek között a színpadon.

  • Az Európai Unió és Izrael

    Kéretlenül

    Európa aktívan kivenné a részét az izraeli-palesztin békefolyamatból. De miért? És mit szólnak hozzá Izraelben?

  • Berlusconi kudarca - Válás olasz módra

    A tavaly márciusi (részleges) regionális választások előtt az volt az általános vélemény, hogy a Silvio Belusconi körüli botrányok, a miniszterelnök sokakat felháborító, ellenfeleit lekezelő nyilatkozatai ellene fordítják majd az olasz szavazókat.

  • Eltűnő falusi foci - Felbillent pályák

    A kistelepülési önkormányzatok válságos gazdasági helyzetének első áldozatai a falusi futballcsapatok. A nemritkán közel százéves helyi klubok eltűnésével nemcsak a honi labdarúgás utánpótlásbázisa szűkül, hanem egy hagyományos közösségi tér is eltűnik.

  • Nincs különbéke - Cs. Gyímesi Éva (1945-2011)

    Családtagjai, tanítványai és legközelebbi barátai kísérték utolsó útjára szombaton a Házsongárdi temetőben Cs. Gyímesi Éva egyetemi tanárt, kritikust, közírót. Tragikus halála - május 23-án elkövetett öngyilkossága - minden bizonnyal korszakhatár az erdélyi magyar közösség életében: a romániai ellenzék, majd a rendszerváltás utáni közéleti elit szimbolikus figurája vont mérleget az elmúlt évtizedek eredményeiről és eredménytelenségéről, majd megrendítő módon távozott.

  • Állandó átalakulásban a közszolgálati média - Vezér-gyalog játék

    Szalai Annamária egyéves regnálása óta harmadszor alakulhat át a közszolgálati média szerkezete. Ennek első lépéseként megvalósul a hónapok óta halogatott leépítés: a napokban hatszáz médiamunkás kapja meg felmondólevelét, az őszi második turnussal együtt pedig közel ezer dolgozó elbocsátásáról születhet döntés.

  • Propagandalapokat indítanak a kormányhivatalok - Küszöbön vannak

    A kerületi, a városi és a megyei önkormányzati kiadásban megjelenő, többnyire masszív pártelkötelezettségű lapok és az erőteljes Fidesz-propagandát kifejtő Helyi Théma-lapcsalád mellé a megyei és a fővárosi kormányhivatalok is ingyenes lapokat adhatnak ki.

  • étel, hordó - CODE 7

    Ha a Nap utca a Józsefvárosban, az Óra út pedig a Svábhegyen van, magától értetődő, hogy a Perc utcát Óbudán keressük. A 1870-es goldbergeri iparvidék és az 1970-es panelálom határán vagyunk, sőt a Pacsirtamező utcából nyíló, a Tímár utcával párhuzamos Perc maga a határ.

  • tévésmaci - Kutyából nem lesz pilóta

    Amikor Sztupa és Troché azon a gyönyörű legelőn meglátták az egyszarvút, minden olyan volt, mint amilyennek már sokszor elképzelték. A monocerosznak tényleg lófeje volt, és tényleg lóteste - a többi is mind stimmelt, a színek, a formák, a végén az oroszlánfarok is.

  • chili&vanília - A szép szín csalóka

    A sárgabaracktól még messze vagyunk, az alább ajánlott recept azonban van annyira nyárias (és jó), hogy az előfutára lehessen. A mézédes, illatos sárgabarack szezonja még nyáron is olyan rövid, hogy az ember év közben alig győzi kivárni, hogy megjelenjen a piacokon.

  • mi a kotta? - A koncert ő lesz

    "Ha miénk lehetne a világ, azt hiszem, sok örömet szerezhetnénk az emberiségnek." Richard Wagner lelkesedett ilyesformán Liszt Ferencnek írott levelében legendás barátságuk kezdetén, s ha valamikor, hát a Liszt-bicentenárium sűrűjében és az immár hatodik Budapesti Wagner-napok peremén indokolt ezeken a hasábokon is méltatni e két nagyság (akik festményünkön Cosima és Nietzsche társaságában láthatók) kapcsolatát.

  • rés a présen - Bartók + mínusz - Bátor Tamás fesztiváligazgató

    rés a présen: A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál június 9-én új kört kezd, hiszen 2011-ben Bartók Béla mellett újra Giuseppe Verdi művei kerülnek majd a középpontba. Bátor Tamás: Fönnállásának első évtizedében hatalmas zenetörténeti korszakokat járt be a fesztivál, s a tavalyi Bartók + Európa programmal mintegy szimbolikusan lezártuk a fesztivál első nagy ciklusát.

  • kulthírek

    KÖNYVHÉT 116 kiadó 385 újdonságot kínál a 82. Ünnepi Könyvhét és a 10.

  • könyv - Dudich Ákos: Pótolhatatlan Halhatatlanság! - A Vágtázó Halottkémek életereje

    A Vágtázó Halottkémek - vagyis mostani inkarnációjában a Vágtázó Életerő, de maradjunk a VHK rövidítésnél - az egyik legambivalensebb társaság: szinte senki nem tud hozzá anélkül közelíteni, hogy ki se állja vagy a rajongásig szeresse a zenekart.

  • lemez - The Cars: Move Like This

    Valljuk be, erre nemrég még tényleg senki nem számított, főleg azután, hogy a Cars basszusgitáros-énekese, Benjamin Orr bő tíz évvel ezelőtt elhunyt. A zenekar első számú dalszerzője, valamint énekes-gitárosa, Ric Ocasek az elmúlt huszonnégy évet alig jegyzett szólólemezekkel, illetve viszonylag nívós producerkedéssel (Hole, Nada Surf, No Doubt, Weezer) húzta ki, tavaly pedig gondolt egyet, és régi társaival (Elliot Easton gitárossal, Greg Hawkes billentyűssel és David Robinson dobossal) ismét összerántotta a Carst.

  • képregény - Daniel H. Pink: Johnny Bunk kalandjai

    A romantikus vámpírregényeken kívül talán csak egyetlen műfaj létezik, amely képes a nagyobb könyvesboltokban külön emeletet megtölteni: az életvezetési tanácsokat kínáló, falrengető okosságokkal teli kiadványoké.

  • film - MÁSNAPOSOK 2.

    b> Ennek egyszer már elkészült a folytatása, Terhes társaság címmel adták a mozik, és nemcsak a rendező (Todd Phillips), de a főszereplő (Zach Galifianakis) is a Másnaposokból érkezett. Ráadásul a Terhes társaság is arra a félreértésre épült, hogy csakis móka és kacagás származhat abból, ha Galifianakis jóllakott óriáscsecsemőként teszi-veszi magát, mint aki valami rejtélyes stand-up komikusi betegségben szenved.

  • bábszínház - RE: Hamlet

    Shakespeare szavak nélkül. Hamlet marionettül.

  • könyv - Elizabeth Lunday: Híres művészek titkos élete

    Volt nekem egy középiskolai rajztanárom, aki nemcsak arra világított rá, hogy a román stílus ismérve a védekező, a gótikusé az égig törő egyház, hanem többek közt arra is, hogy Caravaggio felesége szűzen halt meg, mert a példás piktor egész életében csak onanizált, mivel a másokkal való szexuális érintkezést alantasnak és méltatlannak tartotta.

  • film - KUNG FU PANDA 2

    Belső béke, belső béke - kántálja a kungfus pandamackó, annak biztos tudatában, hogy nincs az a filmsztár vagy method actingre felesküdött szaki, akinek az ilyesmi jól állna. Bizony, bizony, kungfuzó pandamackónak kell ahhoz lenni, hogy hitelesen mantrázhassuk a belső békét, de a Po nevű animációs harcművésznek más előnye is van a nyári szezon akciósztárjaival szemben.

  • könyv - Csányi Vilmos: Kisfiam, Ikarosz

    A klasszikus Ikarosz-mítoszban az apa találmánya öli meg a fiút, de a gőg a fiúé, ő az, aki az intés ellenére a Napba repül. A regény mítoszában az apa találmánya egész Krétát és saját magát is elpusztítja, de a fiú itt a kihaló kentaurok utolsó barátja, az egyetlen, akinek talán van esélye nem lezuhanni a Ráció egyeduralmát követve túl magasra hágó emberiséggel együtt.

  • Lemez - Túlságosan steril - Death Cab For Cutie: Codes And Keys

    2010 a geekek éve volt: tarolt Kick-Ass, Scott Pilgrim meg Mark Zuckerberg, és ha egy olyan gyógyegér, mint Ben Gibbard feleségül vehet egy annyira bájos színésznőt, mint a She & Him duóban zenészként is jeleskedő Zooey Deschanel, akkor egyértelműen jó idők járnak a korábban lesajnált SZTK-szemüveges, testnevelésből már a kinézetük alapján felmentett exbalekokra.

  • Lemez - World music: a fúzió

    szótól kiver a víz, le nem írnám semmi pénzért, maradjunk annyiban: ezen a három lemezen a főcsapás iránya a "keresztbe-kasul". És jobbára nem hangzik rosszul.

  • Film - Nincs vége - Jasmila Zbanic: Úton

    Messziről nézvést minden rendben lenni látszik. Szarajevó békés nagyváros, tele színnel és illattal, sok életvidám emberrel.

  • Websorozat - Limonádé a kávéhoz - Csalfa Karma

    Az "első magyar thriller websorozat" (lásd: Az elszabadult démon, MaNcs, 2011. május 12.) után megérkezett az "első magyar romantikus websorozat" is, ahogy azt az Origo produceri közreműködésével készült film promója hirdeti.

  • Kiállítás - Költői szertár - Kaszás Tamás Tibor-Loránt Anikó Erzsébet: Ínségeledelek

    Székesfehérváron a Koch László utcai kék-fehér homlokzatú soklakásos szocreál ház a magyar honvédség tisztjei számára biztosított lakhatást. A ház aljában lévő kirakat a kilencvenes évek elejéig a katonaság ruházati szakboltját szolgálta, majd a ház gondnoka egyfajta anticipált trashesztétikát föltalálva - a megmaradt katonai kacatokat növényekkel kombinálva - sajátos állandó kiállítást rendezett be a helyiségben.

  • Színház - Új olvasat - Tennessee Williams: Macska a forró tetőn

    Majdnem teljesen reménytelen ügylet Tennessee Williams Macska a forró tetőn című művéből érvényes és érdekes előadást összehozni. A problémahalmaz íróilag erősen személyes és túlzsúfolt: a férj iszik és szexmegvonással bünteti a feleségét, a "macskát", aki pedig gyerekre vágyik; a család épp az apa születésnapjára gyűlik össze, aki most tudja meg, hogy rákos; a vagyonra erősen pályázik a férj testvére, aki dicséretes szaporulattal és "normális" életvitellel növeli esélyeit; a férj anyja egy rossz házasságot maszkíroz jóvá már negyven éve; az apa besokall, és felmondja az élethazugságokra épülő családi közmegegyezést; a háttérből egy sejtelmes barátság és egy öngyilkos barát veti árnyát az egész vircsaftra.

  • "Az ellenségek tovább élnek" - Franco Zeffirelli film- és operarendező

    2009-ben még - nagy olasz alkotóknak ez nyilván kötelező - filmre vett egy húszperces szerelmi vallomást Rómához. Tavaly a Veronai Aréna külön évadot szentelt monumentális operarendezéseinek. Idén beiktatták a nevét viselő alapítványt, de már hátat fordított a világnak, ahogy mondja: kiábrándult.

  • Könyvhét

    "Mert hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan." (Lackfi János: Egy mondat) csütörtök június 2. 16.30 Rakovszky Zsuzsa és Parti Nagy Lajos dedikál Az írónő VS című friss kötetét ajánlja, majd egy óra múlva Az étkezés ártalmasságáról című kötetet lehet a szerzője tolla alá tolni.

  • rés a présen - Ajándék gyanánt - Berg Judit meseíró

    rap: Miért fontosak neked a mesék? Berg Judit: Világéletemben lenyűgöztek a mesék, felnőttként is szívesen olvasok jó mesekönyveket, kalandregényeket. A mesékbe legelemibb emberi vágyainkat, félelmeinket és harcainkat sűrítjük, nem véletlen, hogy az archaikus népmeséket gyógyításra is használják.

  • Az örök vita - José Saramago: Káin

    Talán úgy lett volna logikus (és Saramagóról írott nekrológomban - MaNcs, 2010. június 24. - magam is felültem ennek), hogy Az elefánt vándorútja legyen a portugál Nobel-díjas utolsó regénye, ez az emberiség szörnyű botlásait, gonoszságát és megátalkodott, még az állatokat sem kímélő rosszaságát némi megbocsátó, a reménytelen eseteknek kijáró keserű mosollyal nyugtázó bölcs szatírjáték.

  • A birodalom visszavág - John le Carré: Csapda

  • Bekéredzkedtek - Borgos Anna-Szilágyi Judit: Nőírók és írónők. Irodalmi és női szerepek a Nyugatban

    Beengedték a nőket, a Nyugat óta van nőirodalom. Osvát Ernő szerkesztő ilyen ügyekben a szenvedély megszállottja volt, "dilettánsok légióját" engedte publikálni, aztán még beléjük is szeretett.

  • Retró és posztmodern - Három mesekönyv magyar szerzőktől

    Richly Zsolt: A kékpötytyös elefánt Ki ne irigyelte volna gyerekként a Kockásfülű nyulat, amiért minden áldott nap legálisan alhat bőröndben? Aki emellett sajnálta is, gondolván, hogy anyátlan-apátlan árva, az örömmel konstatálhatta, hogy a 7.

  • Elsüllyedt szerzők XXVIII.

    Aki nem szerette Kucserát

    Háy Gyula (1900-1975)

    Volt világsikerű drámaíró és nagy hatású publicista, lefogott kommunista és elítélt antikommunista egyaránt. Egykoron Brechttel rivalizált, de ma jószerint csak 1956-ról szólván említik a nevét.

  • A bűvész megjelent - Grendel Lajos: Négy hét az élet

    Van a realizmus, és hallottam már mikrorealizmusról is. Nem beszélve a mágikus realizmusról; na, ebben már van valami, s ha akarunk, találunk is valamilyen fokú hasonlóságot Hrabal egykori és Grendel jelen dolgai közt - alkalmasint előadás-, hanghordozásbéli egyezéseket, de ettől függetlenül a Négy hét az élet mikromágikus realista regény.

  • Versus

    Rakovszky Zsuzsa: VS

    "Akkor most Vay Sándorból lett Vay Sarolta? Vagy Vay Saroltából lett Vay Sándor? Ki vagy mi volt előbb? A nő vagy a férfi? És melyik lett később?" Az elmúlt napokban ilyen és ehhez hasonló párbeszédekben volt részem, amikor kiderült, hogy Rakovszky Zsuzsa vadonatúj regényét, a VS-t olvasom.

  • Múlttevékenység - Minimum tizenegyes! a Magyar Narancs irodalmi sikerlistája - magyar irodalom

    1-2. György Péter: Apám helyett (Magvető, 2011) 76 pont Rakovszky Zsuzsa: VS (Magvető, 2011) 76 pont 3. Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz (Magvető, 2011) 66 pont 4. Farkas Péter: Johanna (Magvető, 2011) 48 pont 5.

  • Hely hiányában - Megjegyzések egy olvasói levélhez

    Olvasói levelében (MaNcs, 2011. május 19.) Bojtár Endre megdorgálja Radics Viktóriát, a lap szerkesztőit és engem, hogy tovább éltetjük a helytelen gyakorlatot, miszerint idegen nyelvű kötetek recenzeálásakor egy vak hangot sem szólunk a fordító teljesítményéről.

  • "Mutassam, hogy írok"

    Terézia Mora író

    Esterházy, Örkény, Parti Nagy és Zilahy Péter többszörösen díjazott fordítója. Elismert német író, akinek harmadik könyve, egy businessman hét napjának regénye nemrég jelent meg magyarul - fordításban. A két nyelvről és a két országról egy berlini kávézóban beszélgettünk.

  • A fehér kalapos rém akarata

    Kövér György társadalomtörténész

    Százhuszonkilenc éve és két hónapja nem tudjuk, mi történt Solymosi Eszterrel, a tiszaeszlári kamaszlánnyal. Kövér György vaskos, helyi társadalom- és politikatörténeti, antropológiai kontextust és a nemzetközi kitekintést sem mellőző nagymonográfiájából, A tiszaeszlári drámából sem tudjuk meg ezt.

  • "Mint egy béka az asztalon"

    Kárpáti Péter drámaíró

    Egyik legismertebb drámaírónk, színházi dramaturg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára - és most valami újat próbál: a színház és a valóság határaira rákérdező előadások létrehozója, amelyek a szakmai kísérletezésnek és az önismereti tréningnek egyaránt terepei.

  • EHEC-járvány Európában - Az uborkaszezon vége

    Lapzártánkig tizenhárman haltak meg és 1200-an betegedtek meg egy rejtélyes kór miatt, elsősorban Németországban. Úgy tűnik, egy újabb baktériumtörzzsel kell szembesülnünk, amelyre nincs ellenszer.

  • cyberhírek

    Adatátvitel Optikai adatátviteli rekordot értek el európai kutatók, akik egy egyszerű lézersugárral 26 terabit/másodperces letöltési sebességet hoztak létre. Ezzel a technológiával egy másodperc alatt 691 darab 4,7 gigabájtos DVD-nek megfelelő adatmennyiség továbbítható.

  • "Mint egy szimfónia" - Alföldy Gábor tájépítész, kerttörténész

    Hazánkban a világháború után háttérbe szorult az addig európai színvonalú kertkultúra, sokan azt sem tudjuk, mit jelent a történeti kert kifejezés. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (NG) főkertésze és tudományos munkatársa tíz éve küzd azért - olykor szó szerint "bozótharcosként" -, hogy ez megváltozzék.

  • Kiállítás - Lángosszag - A Szabó család Szentendrén

    Van egy karikatúrája Brenner Györgynek, a Ludas Matyi kiváló rajzolójának inkább a hetvenes, mint a nyolcvanas évekből (a Ludas Matyinak akkoriban csak kiváló rajzolói voltak), ami Szentendrén játszódik. Készül a város a Szentendrei Nyár vagy valami nagyon hasonlatos nevű nyári hakniparádéra, a Fő téren áll két művészküllemű egyén (akkoriban még senki nem ismerte a kulturális menedzser kifejezést), az egyik hóna alatt mappa, a másik körszakállt visel, és tanakodnak erősen.

  • Bevándorlók gyermekei - "Én meg visszaszóltam"

    Egy kínai, egy vietnami és egy mali középiskolás. Mindhárman Budapesten születtek, és a Trefort Gimnázium tanulói.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...