• MaNcs 26. évf. 23. sz. (2014. 06. 05.)

    Lukáts Andor: "Ki vagyunk hagyva az életünkből"

    A magyar színháztörténet egyik leghosszabb sikerszériáját rendezte, az 1998-ban bemutatott Portugált és a darabból készült filmet. A Katona József Színház előadása most DVD-n is megjelenik. Színházában, a csőd fenyegette Sanyi és Arankában beszélgettünk humánumról, ellenzékiségről, ábrándokról, a demokrácia helyetti nihilről.

    2014 / 23
  • A főváros megszüntetése – Az önkormányzati választási törvény módosításáról

    "A fővárosi önkormányzat működésének eljelentéktelenítése semmiképpen nem elfogadható" - írta Ferencváros korábbi polgármestere (jelenleg ellenzéki polgármester-jelöltje) az önkormányzati törvény módosítása kapcsán nyári cikkében.

  • Uitz Renáta

    Pikkel? – Strasbourg Magyarország elleni ítéleteinek okairól

    Hazánkat érintő legújabb döntésében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egyezménysértőnek találta az egykori Legfelsőbb Bíróság utolsó elnökének, Baka Andrásnak az alaptörvény hatályba lépésével történő elmozdítását három és fél évvel a főbíró hivatali idejének lejárta előtt.

  • Tompa Andrea

    A béke szigete

    A POSZT-ról

    Mivel a Pécsi Országos Színházi Találkozónak nincsenek lefektetett, közösen kidolgozott elvei, és sosem folyt szélesebb társadalmi egyeztetés és szakmai vita arról, hogy kinek szól, milyen céljai vannak, így a mindenkori válogatóra van bízva, miként alakítja a műsort.

  • Balázs Zoltán: A jobb lázadása

    Párhuzamos előadások: Roger Scruton és Jürgen Habermas

    2013. május 24-én Roger Scruton előadást tartott az MTA székházának dísztermében. A hallgatóság nagyrészt disztingvált urakból és hölgyekből, az Akadémia legénységéből és prominens jobboldali politikusokból állt.

  • A szerk.

    Elröpült a néhány nap...

    Kedden délben sajtótájékoztatót tartott a Demokratikus Koalíció, mely alkalom végül is azzal vívta ki helyét a sajtóban, hogy az állami hírügynökség - bár akkreditálta magát, s fogyasztói felé is jelezte megjelenését - egy vak hangot sem ejtett az ott elhangzottakról.

  • A szerk.

    Fogyókúrán

    A munka világában szertenézve aligha találhatunk olyan foglalkozást, amely nagyobb fokú empátiát, szerénységet és hűséget igényelne, mint a strómané. Természetesen nem arra a fajta primitív relációra gondolunk, amikor hajléktalanokkal vagy áltörök vendégmunkásokkal vásároltatnak fel félig sem létező, és/vagy pusztán csalárd áfa-visszaigénylésre összeeszkábált cégeket a fehérgalléros bűnözés mezítlábas proletárjai.

  • Elnökválasztás Szíriában

    Kasszasiker

    A szíriai elnök elkötelezett hívein kívül lényegében mindenki színjátéknak tartja az elnökválasztást, amely szinte biztosan újabb hétévi elnöki megbízatást eredményez Basár el-Aszádnak. Hatalmát az immár negyedik éve zajló polgárháború nem tudta megtörni, ami kellő önbizalmat adott az utóbbi időben ráadásul megerősödni látszó damaszkuszi rendszernek a választás kiírásához.

  • Az Orbán-kormány tudományos intézetei - 2. rész

    Nyelvükben élnek

    Összeállításunk múlt heti első részében szó volt a Veritas Történetkutató Intézetről, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetről, a Nemzeti Emlékezet Bizottságáról. Ezúttal többek között a határon túli magyarságot kutató kormányalapítású műhelyek kerülnek sorra.

  • Hoppál Péter Fidesz-szóvivő portréja

    Az igazságba gyökerezve

    Egyházzenészi és pedagógusi karriert hagyott maga mögött; saját bevallása szerint igazságvágya és szókimondása vezette a politikába. A közoktatási - vagy más - államtitkári posztra is esélyes politikus azt is elárulta, miért neheztel a Magyar Narancsra.

  • Agónia és átrendeződés a baloldalon

    Omlásveszély

    Bajnai Gordon visszalépése és az MSZP elhúzódni látszó válsága miatt ma a Demokratikus Koalíció tűnik a legstabilabb állásnak a háromosztatú baloldali blokkban.

  • "Elnyújtott halálbüntetés" - Nagy László Tibor kriminológus a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről

    Orbán Viktor szerint meg kell védeni a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézményét.

  • Lemez

    Megbízhatóan zsíros

    Mr. Scruff: Friendly Bacteria

    A Ninja Tune kiadó háza táján kifejezetten megszaporodtak a fiatal tehetségek, akik friss ötleteket hoznak magukkal - Andy Carthy azonban még a régi gárdához tartozik. Őt még 1998-ban igazolták le Ninjáék -, habár a grafikusként és animátorként is figyelemre méltó, zenéivel csaknem egyenértékű képi világot megálmodó Scruff sokkal inkább kreatív és fáradhatatlan dj-ként, mint szorgalmas zenekészítőként volt ismert.

  • Ügyfélkapcsolás - A Coldplay új lemeze

  • Tíz év forradalom

    A Hyperdub tündöklése

    Tematikus válogatásokkal és több partisorozattal ünnepli tizedik születésnapját a brit elektronikus tánczene egyik legnagyobb óriása, a londoni székhelyű Hyperdub kiadó.

  • Opera

    Fenn és lenn

    Richard Strauss: Az árnyék nélküli asszony

    Majdnem száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal "utolsó romantikus operája", Az árnyék nélküli asszony eljusson a pesti Opera színpadára. Ha e majd' száz esztendő fölemlítését kivételesen nem az örökös megkésettség oly népszerű témájának elröcögtetésére használjuk fel, megértést tanúsítva akár még valaminő halvány ésszerűséget is vélelmezhetünk e tény mögött.

  • Lemez

    Brahms, Pollini

    Mondják, Brahms B-dúr zongoraversenyéhez (op. 83 - 1881) meg kell öregedni. Ez persze csak félig igaz, mert noha kétségtelen, hogy a filozofikus merengés, amely a művet uralja, érett előadót kíván, ugyanakkor a szimfóniaszerű formába rendezett, rendhagyó módon négytételes versenymű technikai igényeinek csak ereje teljében lévő pianista tud megfelelni.

  • Lemez

    Eyehategod: Eyehategod

    A hírhedt New Orleans-i zenekar csak egyszer, tavaly, a tagjai viszont az ilyen-olyan projektjeikkel többször is jártak már Magyarországon, így aztán mi is tudhatjuk, hogy a mélynövésű déli metálzenészek a színpadon kívül szokatlanul barátságos emberek.

  • Dokumentumfilm

    Volt egyszer egy erdő

    Az Oscar-díjas Luc Jacquet a pingvinek után most az esőerdőket, pontosabban a fákat igyekszik a moziba vinni, nemcsak papírpohár formájában. A természetfilm viszont már csak ilyen "elmeséljük, mit látunk a képen" műfaj, és ez attól sem lesz hiperszenzációs narrációs technika, ha a képek esetünkben lélegzetelállítóak.

  • Dokumentumfilm-sorozat

    Láthatósági merény

    Kodolányi Sebestyén: Vetíteni nem elég

    A Vetíteni nem elég első részéből úgy tűnik, Kodolányi a BBS történetének izgalmas pillanatát kiragadva hagyományos filmtörténeti doksit készített. "Beszélő fejes" megszólalásokkal mesélnek az egykori szereplők arról, miként imbolyogtak a három T "tűrt" kategóriájának alsó és felső határa között.

  • "Nem hozta haza a szerepeit" - Bela Lugosi Jr.

    A papa a filmtörténet leghíresebb vérszívója volt, a fiú hollywoodi mogulokkal harcolt, hogy megörökölhesse apja arcmását. A Lugosi v. Universal Pictures a show-business híres pere volt, mely egy hollywoodi celebritytörvény, a California Celebrities Rights Act elfogadásához vezetett.

  • Film

    Demóna

    Ez is valami ultraliberális izé lehet, akárcsak a szólásszabadság, hogy mostanában a mesék főgonoszait is meg kell érteni; pfuj, minő luciferi megdicsőülés ez, arcpirító deviancia, jöjjenek a buszok vidékről, tüntessünk a Demóna ellen, vagy ha nem megy, B tervként ráküldhetnénk a harci turulokat.

  • Film

    A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt

    A film alapját képező sikerkönyv magának a 20. századnak kíván ún. görbe tükröt állítani. Kissé lökött, különösebben csak a robbantások iránt érdeklődő, ám hosszú életű hőse hagyván sodortatni magát az eseményekkel, bejárja a világot: egy sivár svéd faluból indulva a spanyol polgárháborún, az atombomba megszületésén, a Gulagon és a párizsi '68-on, majd a hidegháború lezárásán át érkezik meg egy másik sivár svéd faluba - egy bőröndnyi pénzzel, bűnbanda elől menekülvén.

  • Film

    Grace - Monaco csillaga

    A modern tündérmese fogalmának egyfajta értelmezését manapság a 20. század nagy hercegnői életpályáinak megéneklése nyújtja. Egy átlagember élete valahogy összefonódik egy királyi dinasztia sorsával, ami nagyon drámai, de kevéssé átélhető bonyodalmakat szül.

  • Tévé

    Átlépni a beteg kutyán

    Háttér-kép

    Erős elkötelezettség és még annál is erősebb gyomor kell ahhoz, hogy az ember huzamosabb időt töltsön el az Echo Tv vitaműsorait szemlélve.

  • Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó

    Bánsági Bábel

    Megszokott, ha egy művészeti fesztiválról szóló beszámoló a szakmai programok értékelésére szorítkozik, de valójában nem a színpadon dől el, visszajön-e a néző a következő évben. Ezért ha meg szeretném győzni az olvasót, hogy jövőre utazzon el Temesvárra - márpedig ez feltett szándékom -, mindenekelőtt azzal a felszabadító rendetlenséggel kell kezdenem, amely a Budapestről kiszabaduló utazót fogadja.

  • Színház

    Hotel Láv

    Kiadásra szánt ingatlan lerobbant falai között járunk, a helyszín az Ajtósi Dürer soron található Professzorok Háza, amelyről az a városi legenda járja, hogy az ide érkező külföldi professzorok egyike-másika a Városligetben lelt gyönyörre.

  • Színház

    Keserű Imre: Bodyssey - Testodüsszeia

    Ha épp nyitottak vagyunk, mondják, az látszik a testtartásunkon is. Mi több, ha felvesszük ezt vagy azt a pozíciót, nyitottabbnak is fogjuk érezni magunkat. Szellemes gondolat, hogy erre a jelenségre egy teljes előadás épüljön.

  • "Mindig a franciákat majmoltuk" - Tom Wolfe író, újságíró

    Hogyan kell leszólni fél évszázad amerikai irodalmát? Hogyan kell előcsalogatni Salingert a barlangjából? Mitől sikkes a radikalizmus? És mivel lehet kiérdemelni a Fekete Párducok rettentő haragját? Az amerikai újságírás iskolateremtő fenegyereke, az újságírást és irodalmat vegyítő New Journalism fehér öltönyös fekete lovagja telefonon válaszolt a Vérzivatar magyar megjelenése alkalmából feltett kérdéseinkre.

  • Kafka macskái

    A hagyaték sorsa

    Kafka kéziratait Max Brod a zsidókkal megrakott, utolsó szabadon távozó vonaton menekítette ki magával Prágából, 1939-ben. A hagyaték vele együtt eljutott Palesztinába, és átvészelte a függetlenségi háborút is Izrael kikiáltását követően.

  • Könyv

    Philip K. Dick: A halál útvesztője

    A rutinosabb Dick-olvasóknak már az első oldalon illene gyanút fogniuk, amikor kiderül, hogy A halál útvesztőjének világában Isten léte nem hit és remény kérdése, hanem bizonyosság. Ha van egyetlen, visszatérő motívuma az életműnek, akkor az éppen a ráismerés, hogy semmi sem biztos, nincsenek fix pontok az univerzumban, ami valóságosnak tűnik, az többnyire csak illúzió.

  • Kiállítás

    A hely szelleme

    Folyamatos múlt - kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára

    A Fészek Klubban látható csoportos kiállítás minden jó szándéka és lelkes kurátorok közreműködése ellenére is sajnos nagyon sok sebből vérzik. Mintha elkerülte volna a kurátorcsapat figyelmét, hogy az utóbbi huszonöt évben számos kiállítás állította középpontjába a témát, sőt egész alkotói életművek fókuszálnak erre a területre - ezeknek pedig közös jellemzőjük, hogy nem a hosszú alcímben megjelölt, komplex jelenség egészével, hanem egy-egy lényeges vonásával foglalkoznak.

  • Afázia

    Elölről mindent

    Az afázia agysérülések (agydaganat, agyvérzés, agyi infarktus, balesetek) után bekövetkező utóállapot, mely során a páciensnek kommunikációs nehézségei lesznek: nem tud beszélni, számolni, írni, olvasni, gondjai vannak a megértéssel is.

  • Miskolc az önkormányzati választás előtt

    Kísért a jövő

    Rend, közbiztonság, valódi munkahelyek. Bár Miskolc korántsem élhetetlen, sőt sok tekintetben dinamikusan fejlődő város, ottjártunkkor azt tapasztaltuk, hogy e hívószavakkal ősszel választást lehet nyerni.

Legfrissebb Narancs

Kormányzati manőverek
Mi lesz a Corvinusszal?
Interjú a Libri vezetőivel
Halmos Ádám és Sárközy Bence a könyvkiadásról
Interjúk
Rév István, Baki Péter, Ligeti Gyuri
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...