• Mi történt az Eszterháza Központban?

    Gondoljanak a rózsakertre!

    Már nem akarnak minden Esterházy-kincset Fertődre vinni, viszont a működtető cég újabb műemlékekkel gyarapodik. A pénz nem akadály.

  • Miért nem kell a cigány gyerekek tanodája?

    „Voltunk a Balatonnál is”

    A Pest megyei Csörög polgármestere kirakta a könyvtár és művelődési ház épületéből a szombatonként alapítványi támogatásból fenntartott tanodát, ám úgy tűnik, nem sikerült ellehetetleníteni a működését.

  • Köves Slomó

    Térj vissza, ha menekülne szíved!

    A menekültválsághoz kapcsolódó félelemről

    Amikor a lefejezések, az élve elégetések és a vegyi fegyverek elől menekülő emberek segítségre szorulnak, emberségünk nem diktálhat mást, mint hogy kinyújtsuk a kezünket. Ilyenkor a bennünk lévő isteni lehelet, a lelkiismeret hangja szólal meg.

  • A szerk.

    Vigyék innen a kvótájukat!

    Bár nyilván sokáig lehetne és biztos kellene is szidalmazni az Európai Uniót az elmúlt három hónapban kibontakozó menekültválság nem kezelése, sőt, elkezelése miatt, és bármennyire vékony is az, ami most, a lapzártánk idején tartott belügyminiszteri, majd a szerdai miniszterelnöki csúcson körvonalazódni látszik, valami mégis van.

  • A szerk.

    A hallgatag ember - Miért nem szólal meg Áder János?

    Hogy mi az új rendben Magyarország köztársasági elnökének szerepe? A kussolás.

  • A demokratikus ellenzék és a menekültügy

    Baloldalról megnyerhetetlen

    A demokratikus ellenzéki pártoknak nincs karakteres véleményük a menekültkérdésről – vagy van, csak nem merik elmondani?

  • A hatnapos háború -Orbán Viktor és Lázár János küzdelmei

    Pozícióharcnak tűnhet, pedig többről szól Orbán Viktor és Lázár János végül kiegyezéssel zárult villámkonfliktusa. A történtek értelmezése aligha ragadható ki a menekültválság kontextusából.

  • Fideszesített felszámolói névjegyzék?

    „Az átlagosnál jobban kedvelt cégek”

    Törvénytelenül alakíthatta ki az állam az új felszámolói névjegyzéket. A pórul járt vállalkozások munkaügyi bírósághoz fordultak, ahol sorra nyerik a pereket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellen. Az új rendszerben Orbán Viktor veje is tűzközelben lehet.

  • Az Index és az Origo után az MTVA élén: Vaszily Miklós pályaképe

    A laza srác

    Az MTVA augusztusban kinevezett megbízott vezérigazgatója részvényelemzőként kezdte pályáját, majd hamar az egyik legnagyobb online kiadó, a CEMP élén találta magát. A közmédia előtt az Origo Zrt.-t vezette, ahol neve a Lázár-botrány miatt vált ismertté.

  • Interjú

    „Maguk közt jót mulatnak rajtunk” - Balázs Péter a magyar kormány diplomáciájáról és a menekültválságról

    A Bajnai-kormány volt külügyminiszterét, a CEU tanárát a magyar külügy megnövekedett vitatkozási hajlandóságáról, a kihagyott külpolitikai lehetőségekről és a nagyköveti bekéretésekről kérdeztük.

  • tévéSmaci

    A fekete farkas

  • Tévé

    Ne menjenek sehová!

    Gyertek át szombat este!

    Ha a végső titkokat kutatjuk, könnyen fölismerhetjük, hogy a kereskedelmi tévécsatornák személyzeti politikájának két nagy rejtélye van: nem tudható, mi alapján lehet bekerülni a tévébe, s éppily megfejthetetlen titok, hogyan lehet kikerülni onnan.

  • Színház

    Mindent Éváról

  • Színház

    Csak vetít

    Fejes Endre–Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem

    A közelmúlt művei nehéz ügyek, ahogy maga a közelmúlt is.

  • Musical

    Osztottak-szoroztak

    Bernstein: West Side Story

    Klasszikus remekmű – musicalről óvatosságból ritkán ír le ilyesmit az ember, de hát Leonard Bernstein (s persze az ifjú Ste­phen Sondheim, Jerome Robbins meg a többiek) 1957-es darabja valóban rég felért már a klasszikusi magaslatra.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...