• MaNcs 28. évf. 6. sz. (2016. 02. 11.)
    Leszerelné a kormány a pedagógusok tiltakozását

    Inkább beszéljünk róla!

    Bár kezdetben tudomást sem vett a tanárok növekvő elégedetlenségéről, ma már konstruktív tárgyalópartnernek mutatkozna a kormány. A köznevelési államtitkár belebukott e hátraarcba.

    2016 / 6
  • Interjú

    „A cekkeres nyugdíjas vagy a nevetség tárgya”

    Jászberényi József gerontoandragógus az időskori diszkriminációról

    Az ageizmus az egyik leggyakoribb hátrányos megkülönböztetés világszerte, ám ritkán kap nyilvánosságot. A helyzet kilátástalannak tűnik, de a Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetének vezetője szerint az életkorral járó diszkrimináció ellen mégis érdemes küzdeni.

  • Közösségi kapitalizmus

    Övék a tér

    Tavaly novemberben Juhász Péter, az Együtt képviselője két nap alatt 80 millió forintot gyűjtött össze egy belvárosi lakás megvásárlásához. Bár célja elsősorban a politikai demonstráció volt, egy külföldön bevált eszközt, a közösségi finanszírozású ingatlanvásárlás vagy befektetés módszerét próbálta ki.

  • A remény ára - A pápai húsüzem alászállása

    Nyolcmilliárd forint állami pénzre volna szükség az 1913-ban alapított, jelenleg felszámolás alatt álló pápai húsgyár megmentéséhez. A cég sorsa az 1990 utáni Magyarország egyik tipikus története.

  • Kürti Péter

    U mindent visz

    Uber versus taxi

    Gőzmozdony, szövőgép, web­shop, Uber (U). Az internet, az okostelefon korunk gőzgépeiként kényszerítik ki a változást. Az ellentábor kisebbségben ellenáll, amíg a létminősége javulását élvező tömeg legyőzhetetlenné nem válik.

  • Hegedűs Dániel

    A végállomás ismeretlen

    Hogyan reagál az EU a lengyel és a magyar kihívásra?

    2016. január 13-a jelentékeny dátum az európai integráció történetében. E napon első ízben vonta az Európai Bizottság rendszerszintű vizsgálat alá egy politikai alapérték, a jogállamiság minőségét egy tagállamban, amikor működésbe hozta Lengyelországgal szemben az ún.

  • Takács Ferenc: Kapirgáló

    Migránskálvária

    A 2008-as Budapesti Könyvfesztiválon megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján Írországot az 1972-ben született Mark Collins képviselte Stateless (Hontalan) című, 2006-ban megjelent regényével. Szerző is, műve is jókor volt jó helyen, ugyanis a Stateless magyar témájú ír regény – vagy inkább ír–magyar, netalán magyar–ír regény?

  • Bán Zoltán András: Noé vendéglője

    Huszonegyedik számla – A magyar bohém színre lép

    A csípős fagyban is lankadatlanul tüntető taxisok vad hordáján átvágva araszolok törzskocsmám felé, azzal a szilárd újévi elhatározással, hogy ha már nem vagyok képes végre belekezdeni sorsdöntő előadás-sorozatomba a Magyar Mámor történetéről, legalább belecsapok a magyar szellem történetében talán nem oly sorsfordító, ám mégis példátlan előadásaimba a Magyar Bohém alakváltásairól.

  • A szerk.

    Habonyéra

    Habony Árpád szereti a szépet. Ha ebbéli vonzalmai nem lennének magától értetődőek mindenki számára, akkor nyilván elég, ha Dubait, Ibizát vagy a felejthetetlen Gucci ridiküljét említjük.

  • A szerk.

    Orbánnak mennie kell

    Megy Orbán Viktor Moszkvába, párat kell már csak aludni, hogy meglássuk, mi lesz! De mondhatnánk azt is, hogy hívták.

  • A sajtó Putyin országában

    A hallgatás törvényei

    Elüldözött újságírók, kimondhatatlan információk, betiltott és lehetetlenné tett lapok, könyörtelen médiahatóság, megfélemlítő törvények, titkok és hazugságok mindenütt – az orosz nyilvánosság legfőbb sajátosságai.

  • Forrongó Vajdaság

    Kizárásos alapon

    Áll a bál a vajdasági magyar politikában. A legnagyobb magyar párt, a VMSZ több korábbi vezetőjét, alapítóját kizárták a pártból – köztük egy belgrádi parlamenti képviselőt és Szabadka jelenlegi polgármesterét –, s még további száz tagot.

  • „A diktátorokat a belső konkurencia buktatja meg” - Andreas Schedler politológus a demokratát játszó autokratákról

    Orbán Viktor tanította meg a politológusoknak, hogy bármi lehetséges, akár az Európai Unión belül is – állítja a neves osztrák diktatúrakutató. Szerinte a mai autokraták egyre sikeresebben játsszák el, hogy valójában demokraták.

  • Interjú

    A bíróságra nem szabad nyomást gyakorolni

    Rubovszky György (KDNP), az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke

    A Fidesz a vörösiszap- és a Hagyó-ügy ítéletei miatt összehívatná az Országgyűlés igazságügyi bizottságát. A testület elnöke több korábbi ciklusban a mentelmi és összeférhetetlenségi grémiumot vezette, ezért a képviselői vagyonbevallásokról is kérdeztük.

  • Könyv

    Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el sem ment)

  • Könyv

    Tuzsúr lemur

    Garaczi László: Wünsch híd

    Aki olvasta Garaczi László előző három lemur-regényét, az tudja: rendkívül szórakoztató, nyelvi leleményben és a történetfűzés humorában gazdag, mozaikos sztorikból összeálló, de némi időrendi előrehaladást mutató szövegek voltak ezek; úgy szokás számon tartani őket, mint afféle írói önéletrajzokat, tele abszurditásokkal és szürreális viccekkel, hemzsegnek a helyszínek és a szereplők, és az olvasót sodorja a sok apró esemény, a rendkívül mulatságos elbeszélésmód.

  • Könyv

    Balatoni panoptikum

    Katona Csaba: Professionatus spielerek

    Manapság mintha ismét sikk lenne a lokálpatriotizmus.

  • Interjú

    „Le lehet vetkőztetni a szöveget”

    Csehy Zoltán költő, irodalomtörténész

    A februári LMBT történeti hónap arra is alkalmat ad, hogy pótoljuk régi mulasztásunkat, és kikér­dezzük nagyszabású tudományos vállalkozásáról a szerzőt, akinek Szodoma és környéke – Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben című, 800 oldalas könyve Janus Pannoniustól a jelenlegi pályakezdők verseiig ível.

  • Tánc

    Szóra rándul

    Hodworks: Grace

    Mit nézel? Nem láttál még táncost beszélni? Szerintem érted, amit mondok, ha nem, akkor esetleg nem is akarod érteni.

  • „Ebben mindannyian benne vagyunk”

    Láng Annamária színész

    A progresszív magyar színház fontos színésze ma főleg külföldön játszik. Fájlalja, hogy így van, de nem elégedetlen. Határozott ízlése és véleménye van a magyar színházról, de sajnálkozás helyett inkább teszi a dolgát, és örül, hogy „szabad levegőn van”.

  • Vidnyánszky Attila első félideje a Nemzeti Színházban

    Ingyen sem kell

    Kevesebb néző, több állami támogatás, levetkőzött megfelelési kényszer – főigazgatói ciklusa közepén jár a magyar színházpolitika erős embere.

  • étel, hordó

    Napfényes

    Megleltük volna a hosszú élet titkát? Vagy csak egy nyerstálat?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...