• MaNcs 30. évf. 2. sz. (2018. 01. 11.)
    Interjú

    „Andriskám, maga nem tud énekelni”

    Kern András színész-rendező

    Ünnepi koncertre készül, bár csak véletlenül kezdett poplemezeket készíteni. A Kossuth-díjas művésszel a jeles eseményről beszélgettünk, de szóba került a pályakezdés és a Vígszínház is.

    2018 / 2
  • Tamás Gáspár Miklós

    Még nyolc év?

    Föltételezzük, hogy a soron következő országgyűlési választásokat 2018 tavaszán a jelenlegi esélyes, Orbán Viktor miniszterelnök (államvezető) és apparátusa (a szociológiai­lag tévesen „pártnak” nevezett, ún.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip

    Gazdasági „ellenreform”

    Ötven éve, 1968. január 1-jén lépett működésbe a szocialista gazdaságirányítás megreformált modellje, az Új Gazdasági Mechanizmus.

  • A szerk.

    Kéz a kézben Prágában

    Megjelenésünk napján már csak egyet kell aludni, s Csehországban elindul a mindközönségesen elnökválasztásnak nevezett kétnapos folyamat, amelynek egyik lehetséges, sőt nagyon is valószínűsíthető kimenetele az, hogy további öt esztendeig marad a Hradzsinban a méltatlanságát elmúlt hivatali idejében napi rendszerességgel bebizonyító Miloš Zeman.

  • A szerk.

    Mi az ára itt kinek?

    Az ÁSZ hétfőn felszólította a Jobbikot, hogy fizesse be az Államkincstárnak azt a 331 millió forintot meg az aprót, amennyivel a múlt hónapban kiadott s azóta véglegesített jelentése szerint a párt kevesebbet fizetett bizonyos plakáthelyekért bizonyos valakiknek a 2017-es év folyamának a során.

  • Üzleti sikerek a NER-ben: Matolcsy Ádám két barátja

    Az új generáció

    Az ifjú pár tagjai alig múltak 30 évesek, de már komoly vállalatbirodalom felett diszponálnak. Sörgyár, agrárvállalkozás, energetikai cég, menő belvárosi éttermek, ingatlanprojektek – valamint uniós támogatás, milliárdos hitelek.

  • Könyv

    Oliver Gralla: Húgyügyek – Boldogság odalent

  • Képregény

    Jean-Claude Forest: Barbarella

  • Könyv

    Antal Balázs: Vad

  • Fanzin

    Zina 3.

  • Könyv

    Rétes akar lenni

    Sarah Perry: Az essexi kígyó

    Ha Charles Dickens és Bram Stoker közösen megírták volna a nagy viktoriánus regényt, az vajon felülmúlná Az essexi kígyót? – tette fel a kérdést Sarah Perry művének egyik lelkes angolszász méltatója, és a magyar recenzens a szokottnál is furcsábban érzi magát az ilyen és ehhez hasonló, többnyire zajosan elismerő kritikák valóságos bokrétájával szembesülve.

  • „Szivarbajok a szemhatáron”

    Heltai Jenő háborús naplója

    „Idegesítőn hasonlít a helyzet a Javítottéhoz, ott is, itt is ez a bosszantó realizmuskényszer. Hogy csak annak van, nemcsak hogy legitimitása, nemcsak hogy az engedélyezhető, ami valóságosan (kurzív!) van, hanem hogy csakis ez érdekes.

  • Könyv

    Nem mutatja, mondja

    Philip Roth: Kommunistához mentem feleségül

    Ahogyan a regény előképének számító 1950-es film nézői, úgy Roth 1998-as, magyarul 2017-ben megjelent regényének olvasói sem igen értik már, mit is jelentett a háború utáni években kommunistának lenni, vagy éppen feleségül menni egyhez.

  • Lemez

    Kovács Linda: Recycle

  • Lemez

    Godflesh: Post Self

  • mi a kotta?

    Szívják a vérünket

  • rés a présen

    Egyszerűek voltunk

    Neményi Zsolt dobos, grafikus, író

  • Lemez

    Slim fitt

    Eminem: Revival

    Akinek kétségei voltak afelől, hogy már nem a rock az uralkodó zenei műfaj, azt meggyőzhetik a friss számadatok: a streamelések alapján tavaly már többen hallgattak rapet, mint gitáralapú zenét, ráadásul az idei Coachella fesztivál line-upját is inkább a hiphop/R&B előadók uralják, főleg ami a headlinereket illeti.

  • Interjú

    „Brutális eljövetel lesz”

    Áron András „Apey” énekes, gitáros, dalszerző

    A Jobbik sátánistának bélyegezte őket, a Petőfi nem játssza a dalaikat, de az Apey & the Pea igyekszik a háta mögött hagyni a botrányokat. Frontemberük szólóban és a zenekarral is a legjobb lemezét hozta ki az ősszel.

  • Interjú

    „A világ nagy”

    Fejérvári Zoltán zongoraművész

    A szakmájában ugyan már nem számít annyira fiatalnak, amilyennek látszik, de nem késett le semmiről. Hogy sok a jó zongorista, az őt inkább inspirálja. Keresett kamarazenész is, de a szólókarrier érdekében ezt a profilt szűkíti.

  • Opera

    Párban járnak

    Giordano: Andrea Chénier

    A papírforma a kritikus legveszedelmesebb ellensége. A vigasztalan helyzet, amikor sokadjára és sokadikként kényszerül újra megállapítani egy, a közmegegyezés által rég elfogadott tényt. Ezúttal jelesül éppen azt, hogy Anna Netrebko egészen kivételes minőséget képvisel korunk operavilágában: a hang szépsége, az előadói kultúra, a személyiség formátuma – ez mind együtt különbözteti meg és egyszersmind emeli ki őt napjaink nemzetközi mezőnyéből.

  • Film

    Elit játszma

  • Film

    Lucky

  • „És ahogy találkozik a szörnnyel” - John Carroll Lynch színész-rendező

    A kis szerepek nagy királya, Harry Dean Stanton közel 250 filmben szerepelt, köztük olyanokban, mint a Párizs, Texas, az Alien és a Twin Peaks. A jelentős epizodista tavaly halt meg, 91 éves korában. Utolsó nagy alakítása a nálunk épp most látható Lucky címszerepe volt: a film rendezőjével, a jellemszínészként is tevékeny John Carroll Lynchcsel beszélgettünk.

  • Interjú

    A harc rohadt gyümölcsei

    Sergio Castellitto színész, filmrendező

    Elsősorban színészként ismerjük, de a megjelenésünk napján mozikba kerülő külvárosi balladája, a Fortunata már a hetedik rendezése.

  • tévéSmaci

    Koktélróka

  • Rádió

    Damaszkuszi fitnesz

    Helyszíni riport a Lánchíd Rádióban

    Ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek rádióz­gatása közben talán leggyakrabban elhangzott panaszunk az volt, hogy a kisebb adók műsorkészítői nemigen hagyják el a stúdiót, most nagyon örülhetünk, mert a Lánchíd Rádión futó Kulissza riporterei igen messzire mentek.

  • Színház

    Színházi férfiak

    Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken

    Nem emlékszem, hogy találkoztam volna olyan előadással, ami dafkéból született. Emlékeztetőül: A bajnok bemutatója után egy akkor még erősen kormánypárti lap számonkérte a szerző-rendezőn, Pintér Bélán, hogy miért a (kormánypárti) politikus magánéletéről készül darab, miért nem inkább a színigazgatóéról.

  • étel, hordó

    If

  • chili&vanília

    Három hozzávaló, egy leves

  • A csúcsgasztronómia útvesztőjében

    A vendég mindig rosszkor jön

    Sztárséfek, Michelin-csillagok, Gault&Millau kalauz, fine dining, Bocuse d’Or, luxusbisztrók – a sokat emlegetett magyar gasztroforradalom hívószavai. De mi történik a színfalak mögött és mi az asztalok környékén?

  • Vakfoci Magyarországon

    Messi mellett

    Igazi labdabűvölők között jártunk, és feledhetetlen élményben volt részünk.

  • Sarki örvények és szokatlan telek

    Hideget, meleget

    Az elmúlt hetek fagyos észak-amerikai és enyhe európai időjárása összefügg egymással. A tél nem tűnik el az északi féltekéről, előbb-utóbb nekünk is kijut belőle.

  • Az egészségügyi háttérdolgozók helyzete

    Utolsó sorban

    Van az egészségügyi ellátórendszernek egy különösen mostohán kezelt rétege: karbantartók, takarítók, adminisztrátorok, akiknek a munkája elengedhetetlen a zavartalan működéshez. Ők hosszú évek óta kimaradnak az ágazati bérrendezésből.

  • Rendszerhiba – Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ százmilliós bírsága

    Miközben egy rakás pénzt kiad külsősöknek közbeszerzési tanácsadásért, és van egy erre a célra fenntartott állami cég is, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ több, általa kiírt kórházi közbeszerzés súlyos szabálytalanságai miatt százmilliós bírságot fizethet.

Legfrissebb Narancs

Interjú Szanyi Tiborral
„Ha felszámolnánk az MSZP-t”
Népesedési intézet az Uránia helyén
Bezárt a csillagvizsgáló
Interjú
Gálvölgyi János 70 éves
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...