• MaNcs 30. évf. 33. sz. (2018. 08. 16.)
    Radnóti Sándor

    Réz Pál és a „kultúrharc”

    Kányádi Sándor egyszer elmesélte a Holmi szerkesztőségében (ami Réz Pál lakása volt), hogy Csurka Istvánnal beszélgetve hirtelen rossz sejtelme támadt, és megkérdezte: – Mondd, Pista, szerinted hány román él Erdélyben? – Nem tudom – hangzott a válasz –, talán egymillió?

    2018 / 33
  • Várhegyi Éva: Ekotrip

    Hitelboom, fékekkel

    Sokéves pangás után feléledni látszik a lakossági hitelpiac, bár még csak a lakáshitelek iránt nőtt a kereslet. Van persze honnan feljönni, hiszen a 2008-as válság és különösen a svájci frank megerősödése nyomán tömegesen bedőlő devizahitelek kudarca igencsak elvette a magyarok kedvét attól, hogy hitellel hosszabbítsák meg szimbolikus takarójukat.

  • Kincses Gyula

    Vérzése tanú

    Mit hoz az Orbán-kormány újabb négy éve az egészségügyben?

    Bár (még mindig?) nincs új, a kormány(fő) által elfogadott egészségügyi program, néhány részlet már tisztul. Az elemzéshez az új emberminiszter, Kásler Miklós körüli történéseket, a Magyar Nemzeti Bank 180 felzárkóztatási pontját, a 2019-es költségvetés tervezetét, valamint Domokos Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének a mondásait használom.

  • A szerk.

    Megtörve

    A múlt héten visszatért közéletünk porondjára Vona Gábor, és bizonyságát adta annak, hogy transzformációja egyáltalán nem ért véget április 8-ával, amennyiben olyanokat mondott, ami becsületére válna bármelyik „balliberális” „megmondó embernek”, illetve hát annak a fantomnak, akit a jobboldali heccelők „balliberálisnak”, továbbá „megmondó embernek” szeretnek maguk és mások elé képzelni.

  • A szerk.

    Az új ellenség

    Rendeleti úton készül megszüntetni a kormány a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot, népnyelvi nevén gender szakot. Az eljárásrend az unalomig ismert NER-stílust követi: az egyetemeket augusztus közepén, egynapos véleményezési határidőt hagyva értesítik, a tervezett intézkedést nem indokolják.

  • A szerk.

    Elzúgtak

    Maholnap, ha körülnézünk a Vértanúk terén, azt látjuk majd, hogy a szobor, a szobor NIncs sehol. Hétfő óta kormányrendelet is garantálja, amit jó ideje tud mindenki: Nagy Imre szobra röpül a Parlament közeléből.

  • Interjú

    „Elhozzák Varsóba Budapestet”

    Adam Bodnar jogász, a lengyel állampolgári jogok szószólója az igazságszolgáltatás körüli küzdelmekről

    Adam Bodnar jogász, a lengyel állampolgári jogok szószólója az igazságszolgáltatás körüli küzdelmekről.

  • Le kell-e állítani a paksi atomerőművet a hőség miatt?

    Nem lesz könnyebb

    Az elmúlt hetekben több atomerőmű reaktorát is le kellett állítani Európában az emelkedő vízhőmérséklet miatt. Itthon nem merült fel a leállás lehetősége, de az időjárási változásokkal a jövőben számolnia kell az atomerőmű üzemeltetőinek.

  • Kudarcos nagyprojektek

    Pedig még annyi jó ötletük lenne

    A Fidesz-kormányok már az első ciklus, 1998 óta szívesen vágnak bele kétes megtérülésű, rosszul átgondolt gigaberuházásokba. A sokmilliárdos kudarcok tanulságosak is lehetnének, de Orbánék ezeket ritkán vonják le.

  • A lisztériafertőzött fagyasztott zöldségek nyomában

    Meghaltak, mégsem hibázott senki

    Két és fél év alatt 9 ember halt meg egy bajai üzemben gyártott mirelit zöldségek fogyasztása miatt. A fertőzés eredetét kalandos úton sikerült visszavezetni Magyarországra, az iparági következmények máig tisztázatlanok.

  • „Beavatkozásra érett a helyzet”

    Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az ÁSZ-elnök interjújáról és a kórházak állapotáról

    Szemléletváltás kell az egészségügyben, de nem úgy, ahogy az ÁSZ elnöke gondolja, véli Sinkó Eszter. Kancellárokra, a gazdasági önállóság korlátozására nincs szükség, szerkezetváltásra, átvilágításra és pluszforrásra viszont igen.

  • tévésmaci

    Papagájlázadás

  • Film

    A védelmező 2.

    Denzel Wa­shington az Orient expresszen utazik, fején kufi, kezében könyv; a jelentős színész a jelentős író, Ta-Nehisi Coates memoárját, a 2015-ös Between the World and Me-t olvasgatja.

  • Film

    A kíméletlen

    Létezik egy horror alműfaj, melyet jobb híján „a civilizált ember rémálmaként” lehetne definiálni. Idesorolhatók a kannibálhorrorok (Green Inferno, Cannibal Holocaust, Csontok és skalpok) vagy a hillbilly-horrorok (Sziklák szeme, Gyilkos túra).

  • Film

    Az én hősöm

    A napóleoni hadjáratokból dezertőrként, elzüllötten visszatérő egykori huszárkapitány él a lehetőséggel, melyet távollétében a már el is feledett jegyesének nővére akaratlanul teremtett: a gyáva és csapodár katonaszökevény helyett leveleket írogatva a vágyakozásban megbetegedő menyasszonynak

  • Film

    Foggal, örömmel

    Jon Turteltaub: Meg – Az őscápa

    Gigászoknak kell itt összecsapniuk.

  • Tévé

    Sorozatvető

    Epic Drama

  • rés a présen

    „Hogy segíthessünk valahogy”

    Feuer Yvette színész, társulatvezető

    Feuer Yvette színész, társulatvezető.

  • Az én Szigetem

    Valódi kerítő

    A fenntarthatóság üzenete állt az idén a szigetes bulik margóján, ennek jegyében főleg a repohár bevezetését kellett megemésztenünk. Egyéb forradalmi újítások nem voltak, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a lányok nem hatalmas virágkoszorúkat viseltek, hanem csillámokat az arcukon.

  • Könyv

    Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra

    Kézenfekvő klisé egy közösség tagjait egy osztálytalálkozó alkalmával krimibe oltott gyilkossággal próbára tenni. Mérsékelten izgalmas, ha mindezt a szerző vállaltan Agatha Christie nyomdokait követve teszi

  • Könyv

    Hidegvérű homunculusok

    Noam Chomsky: Miféle teremtmények vagyunk?

  • Könyv

    Minden oroszok korlátai

    Sz. Bíró Zoltán: Az elmaradt alkotmányozás. Oroszország a XIX. század második felében

    Megreformálható volt-e a cárok Oroszországa?

  • Interjú

    „’68-ban eltiportunk egy forradalmat”

    Horváth Viktor író

    Kényelmesebb hallgatni az 1968-as magyar részvételről a csehszlovákiai bevonulásban – Horváth Viktor Tankom című regénye azonban megtörte a csendet. Az íróval a csehszlovákiai bevonulás 50. évfordulóján a regény keletkezéstörténetén túl arról is beszélgettünk, vajon mi teremtettük-e magunknak Orbán Viktort.

  • Tánc

    M STUDIO: Lift – Boys will be boys

    A Fehér Ferenc táncművész-koreográfus rendezte előadást az idei Thealter fesztiválon láthatta a magyar közönség. Fehér itthon a kortárs tánc Kaspar Hausereként híresült el elsöprő ritmusú előadásainak sajátosan nyers mozgásnyelve miatt.

  • Színház

    Szócsövek csatája

    Lucas Hnath: Nóra II. rész

  • Mi öli a méheket Magyarországon?

    Kongó kaptárak

    Nyárra lett igazán téma az utóbbi hónapok tömeges méhpusztulása. Felelős még nincs, de a méhek továbbra sincsenek biztonságban.

  • Milyen állapotban vannak a magyarországi természetes vizek?

    Mérések a zavarosban

    Strandolási szempontból többnyire kiváló állapotban vannak a hazai természetes vizek, ez azonban nem mondható el a magyar tavak és folyók ökológiai állapotáról. Az Európai Unió értékelése alapján a hazai vízminőség pocsék, a szakemberek szerint azonban az EU szempontjai túl szigorúak.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...