Beüzen a parlamentbe a szakminiszter, hogy halálbüntetésről szó nem lehet, már-már a komikumig ékesszóló felszólalást hallat a Fidesszel szoros szövetségbe forrott KDNP képviselője, melyben egymás sarkára hágnak az ellenoldal ezerszer hallott érvei a halálbüntetés ellen. Már ott tartunk, hogy Deutsch Tamás lép fel az ATV-n az európai értékek gyámolaként, persze a kötelezőnek látszó körítéssel, hogy miért ne beszélnénk róla, hisz beszélhetünk a melegházasságról is. (Nos, megszakítjuk közleményünket, mert van egy rossz hírünk Deutsch Tamásnak. Mit tetszik gondolni, melyik lesz itt előbb?)
Ha ehhez hozzácsapjuk, hogy Orbánnak akkor jött ez a halálbüntetésesdi, amikor a Jobbik elporolta a Fideszt Tapolca alatt, akkor elég ijesztő közeljövő elé nézünk. Mert esetleg befigyel még egy vereség egy időközi önkormányzati választáson, s akkor Orbán majd azzal jön, hogy ideje lenne beszélnünk az Édes Erdély visszavételéről, ami szép szóval eddig nem sikerült… Ha jóindulatúak akarunk maradni, akkor ugyanis ez a második tétel azon a habonyi listán, amin a halálbüntetés az első. A harmadikat pedig már ne is kérdezzék, tudja azt úgyis mindenki, hogy kiket kéne itt még méretre szabni.
Ez idő alatt a másik ágon Kovács Kokó István fideszes exbokszoló kijelenti, hogy ő soha nem volt fideszes. S hol jelenti ki? A Hír Tv-n, ahol az utóbbi időben leltározni lehet a fejeket, hogy ki lép fel, hisz immár az is egyfajta tüntetés. Hogy most Kovács Kokó István éppenséggel fideszes-e vagy másmilyen, az, köztünk szólva, zákson, de harsány példája jól kirajzolja a haladási irányt. Ott áll a nagyember, rázza a kötelet, hogy beszéljünk az akasztásról, Kovács Kokó István meg Deutsch a komplett KDNP-vel és még sokan mások meg tekergetik a nyakukat, hogy merre lehet az a kurva kijárat. Az eset kétségkívül emlékeztet kicsit a Tony Montana teljes elborulása előtti pillanatokra.
Ezzel együtt senki ne képzelje, hogy Orbán Viktor teljesen egyedül maradt. Nem is fog, a legvégéig. A halálbüntetés kérdésében nyilván, de nem ez a kérdés a világ. Mint minden ilyen és ehhez hasonló, Tony Montana, bocs, Orbán Viktor rendszere is kitermelt egy nem is csekély létszámú csoportot, amelynek nincsen ugyanis választása. S momentán majd’ minden hatalom ebben az országban pontosan e csoport kezében összpontosul, és a tagjai úgy vannak vele, mert máshogyan nem is lehetnek, hogy ha Orbán röpül, akkor nekem végem van. S van úgy is, hogy maga Orbán látja úgy, hogy a hatalom, ami az ő kezükben van, némely esetben még sok is. Gondoljunk csak Lázár Jánosra, a miniszterelnök feladatait ellátó miniszterre, vagy az utóbbi napok híresztelései nyomán Rogán Antal többszörösen lejáratódott frakcióvezetőre. Az egyik a fejemre nő, a másik elcsúfítja a családi képet, s még a parlamentben is útban van: bízzuk meg őket egymás kordában tartásával, megfigyelésével, feljelentgetésével, mert akkor mi veszettül ügyes, rafinált kamarillapolitikát folytatunk, s távolról sem csupáncsak paranoiás maffiavezérek vagyunk, dehogy.
E két, egyformaságában is ellentétes kép, a magára maradó, ám a szálakat még mindig mozgatni látszó figura együttese rajzolja ki az őrületet, amely Magyarországot irányítja. Ma már egyre több, igaz, még nagyon láthatatlan fejben foroghat egy Orbán nélküli Fidesz képzete, ott vannak az idejekorán félreállók, az ilyen-olyan külső-belső emigrációban kereskedő kisebb-nagyobb nevek, s persze a még sosem látott új, tiszta arcok a másod-harmad vonalból. Mindez természetesen illúzió, a Fidesznek ezer éve nincsen másodvonala, csak Orbánnak van személyzete. Mint mondtuk, választási lehetőség nélküli, ám javaiban derekasan gyarapodó személyzete. Így lehet ugyan, hogy páran arrébb araszolhatnak, de oly sokan mégsem, hogy változzon is tőle valami. Orbán bizonyosan rántja magával az egész spektákulumot. S ezt tudják ők is, tehát most lehet még keresni befogott orral, aztán annyi. Mázlink van, ha nem az egész országnak.
