A szerk.

Morbus cretenicus

A szerk.

A közismert cseh kocsmatöltelék és próza­író, Jaroslav Hašek Švejk című eposzának egy olvasata szerint a Monarchia bukásának végső oka a mondott államszerveződés helyrehozhatatlan, mindent átható kretenizmusa volt, hatalmi struktúráinak és e struktúrák személyi állományának teljes és önfeledt debilitása.

Minden erkölcsi iránytűjűket vesztett idiótákra nemhogy hadsereget, országot, birodalmat, de az emberi önszerveződés semmilyen, mégoly apró egységét sem érdemes bízni; s ha valamilyen monstruózus véletlen vagy félreértés, vagy kollektív káprázat folytán mégis az ő kezükbe kerül az irányítás, a szellemi és morális degradáció eleszik mindent maga körül. Legfőképpen azt az emberi képességet, amely a valóság többé-kevésbé helyesnek mondható percepciójára alkalmassá teszi fajunkat – s akkor előbb-utóbb kampec lesz mindennek.

E megjegyzésünkhöz két kiegészítést tennénk: bár a Švejk „vicces” regénynek tűnik (amennyiben ezt a fenti állapotot az irónia, az abszurd, sőt a burleszk eszközeivel írja le), valójában nem az. Érzékletes, realista, hogy ne mondjuk, riporteri hűséggel beszéli el azt a töméntelen emberi szenvedést, amiben a Monarchia elnyomottjainak (és nem csak a háború okán) részük volt; valamint hogy a Monarchia felbomlásának természetesen vannak más magyarázatai is, amelyek egyáltalán nem osztják Hašeknek a k. u. k.-világról alkotott lesújtó ítéletét.

A konkrét műtől és történeti relevanciájának vagy irrelevanciájának kérdésétől immár ellépve azt azonban leszögezhetjük, hogy a Švejknek a romlásról tett költői metaállításában azért lehet valami. Ebben a szellemben idézünk fel három, egymással közvetlen összefüggésbe semmiképpen nem hozható esetet virágzó demokráciánk elmúlt pár napjából.

Egy. Cegléden valakik kihívták a rendőröket a rendőrökre – adta hírül a múlt héten a Ceglédi Panoráma c. helyi lap. Ez utóbbi rendőrök (akikre tehát kihívták az előbbieket) specialitása a terroristák elleni küzdelem (e szaktudásuk tökéletesítése céljából tartózkodtak Cegléden), ezért is érezhették magukat meglepve, midőn arról értesültek, hogy azért hívták rájuk ki a rendőröket, merthogy terroristák lennének. A megfejtést minden bizonnyal Önök is ismerik, a bejelentést, illetve a hatóság közbelépését a terroristaellenes rendőrök bőrszíne váltotta ki (igazoltatás nem történt egyébként, a csapat a hírek szerint önként mutatta be perfekt úti okmányait a ceglédi rendőröknek), elvégre ebben az országban mostanában a fehértől a legkisebb mértékben is eltérő árnyalat már önmagában elégséges alapja lehet a rendőri intézkedés igénylésének (és még megérhetjük azt is, hogy sikeres vádemelést lehet majd rá bazírozni).

Az egy dolog, hogy a kutyakiképző know-how-t épp Cegléd mellett elsajátítani igyekvő szaúdi rendőrök milyen benyomásokkal térnek majd haza: az eset talán még az ottani vahhabita közösségekben is a vak, tudatlan, agresszív előítéletek miatti erős megütközést vált ki. Öröm lesz innen visszatérni a szaúdi világba, ahol már nőt is szinte alig köveznek meg! Az pedig minket ejthet gondolkodóba, hogy a hétköznapi, civil, népi ellenség-barát felismerő rendszer ezen apró, de mégiscsak jellemző kudarca mennyiben tekinthető a vonatkozó kormánypropaganda eredményének – mely épp kultúránk ellenségeinek távol tartását és kiszűrését célozná? Lehet, hogy a fasizmus mégiscsak rossz tanácsadó…?

Második esetünk főhőse Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke, aki egy MTI-hír szerint kilátásba helyezte, hogy az ún. Soros-terv tárgyalását egyetlen napirendi pontként kitűző nemzetbiztonsági bizottsági ülésen nem vehet részt az LMP elnöke és a mondott bizottság tagja, Szél Bernadett, mert az állítólagos Soros-tervről akar beszélni. Midőn Némethnek feltették azt az önkéntelenül adódó kérdést, hogy milyen alapon óhajtja Szélt kitiltani az ülésről, Németh – tervének törvényi megalapozottságát még egy futó hazugság erejéig sem adresszálva – ezt felelte: „Nincs kitiltva senki, de azon az ülésen, amelyen a Soros-terv téma lesz, az LMP-s tag nem vehet részt.” Nincs kitiltva, de nem vehet részt – képzeljük el, ha Szél még ki is lenne tiltva!

Jól látjuk, hogy ebben az esetben a beszélőben már igényszinten sem jelentkezik az, hogy az általa kimondott szavakat kommunikációs partnere akár a legcsekélyebb mértékben is elhiggye, sőt, hogy bármi értelmet tulajdonítson neki. Talán már azt az igényt is feladta, hogy ő maga megértse, hovatovább ne tartsa egetverő baromságnak, amit ő maga mond. Ám ez a furcsa jelenség korántsem csak akkor tapasztalható meg, amikor Németh Szilárd emelkedik szólásra. A The Guardian c. kitűnő brit újság hosszú riportot közölt miniszterelnökünk vonzódásáról a futball iránt, s a szerencsés kollégáknak alkalmuk nyílt magát a főhőst is szóra bírni. A számos érdekes megállapítás közül most csak azt idéznénk fel, midőn Orbán Viktor a felcsúti stadion tetejéről – a tudósítás szerint – e szókkal mutatott körbe birodalmán: „»Ez az én földem, amit a klubnak adományoztam«, mondta, és a horizont felé emelte a kezét.” „Valójában a föld a feleségéé” – jegyzik meg a jól tájékozott riporterek, és valóban, a Felcsút környéki földek jobbára más, ám Orbán Viktorhoz közel álló személyek kezén vannak. Mi azt is nagyjából tudjuk, hogy ezeket a földeket hogyan szerezte meg a család, és kétségünk sincs afelől sem, hogy ki az igazi földesúr. Azt is tudjuk, hogy ki a felcsúti futballuniverzum valódi tulajdonosa, és azt is, hogy hogyan keletkezett. Mindenki tudja: a mástól elvett, kizsarolt birtokon a másoktól elvett, kizsarolt pénzből. „A feleségem gyűlöli a stadiont, azt mondja, tönkreteszi a kilátást a konyhaablakból” – kedélyeskedik tovább a nagyvonalú adományozó. Ha nincs a stadion, a konyhaablakból – tiszta időben – a Tátra, sőt a Beszkidek havas csúcsai is kivehetők lennének nyilván.

Mindezt a gyerekekért teszi, azért, hogy megvédje őket a modern civilizáció csapásaitól – mondja még az az ember a stadionépítésekről, akinek kegyetlen adó- és szociálpolitikája szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy Magyarország lakóinak közel a harmada él „anyagi és társadalmi nélkülözésben” (az Eurostat 2016-os adatai szerint), valamint hogy 30–50 ezer gyerek rendszeresen éhezik; az alkalmanként éhező gyerekek számát majd’ 200 ezerre tette 2015-ben több vizsgálat is.

Arról, hogy a bevezetőnkben említett kampec végül is mikor jön el, továbbra sem tudunk persze semmit mondani. De azt már most tudjuk, hogy miért fog.

Figyelmébe ajánljuk