Vannak a Fidesznél ilyen karrierek, egy másik fiúcska például abból él jó ideje, hogy egyszer odakiabált valamit Medgyessy Péternek. Szabó Lászlót most a Magyar Paralimpiai Bizottság élére állította a párt. Erre is alkalmatlan lenne, mint eddig mindenre, amit az adott hivatal természetes (elméleti) mércéjével mértek. Emlékezetes gesztusa volt például MTVA kommunikációs vezető korában szendvicsezős kamuképekkel sarazni az éhségsztrájkoló tévéseket, de volt része Schmitt bebukott főpolgármesteri kampányában is.
Ám szerencsére jelen állami berendezkedésünkben nem a hivatal támasztotta követelményeknek kell megfelelni, hanem biztosítani kell a „rendes ügymenetet”. A rendes ügymenet pedig az, hogy Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnöke javaslatot tesz, hogy ugyan fizessük már ki a parasportolók szponzori pénzéből az elnök (akkor még Gömöri) devizahitelének a végtörlesztését. Mert ez a dolgok normális rendje ma Magyarországon; Deutsch épp lapunknak ecsetelte szenvedélyesen, hogy mennyire okés is ez (szó szerint: „ezek nem felháborító dolgok”).
| ||
Deutsch maradt most bizottsági alelnök, mert az talán még Orbánnak is ciki lett volna, ha ő lesz az elnök, nem is azért, ahogy Kocsis Máté vagy Németh Szilárd kézilabda-, illetve birkózószövetségi elnök lett, tán inkább azért, mert „ezek” mégis rohadtul felháborító dolgok. A felháborító dolgokat meg illik valamennyire takargatni, épp csak úgy, hogy azért mindenki kiolvashassa a takarás alól, hogy mi mindent megtehetünk. Nos, ilyen tessék-lássék fügefalevél ez a szerencsétlen rom, Szabó is.
Szabó László, aki karrierje csúcspontjának azt a helyettes államtitkári posztot tekintheti, amit – nem fogják elhinni – Deutsch Tamás emlékezetes miniszterkedése alatt töltött be egy darabig a sportminisztériumban. Ilyenformán jelen kinevezését, bocs, megválasztását tekinthetjük akár a szakmaiság diadalának is – hiába, Szabó elvtárs a sportvonalról érkezett. A sportmúltnak amúgy is megvan a kellő felhajtó ereje Orbán Viktor pártjában, Németh Szilárd például sokat birkózott gyerekkorában a téren, Kocsis Mátéért pedig egykor a Paris Saint-Germain versenyzett a THW Kiellel, amikor jobb átlövőt kerestek, bár lehet, hogy ezt csak Ungár Klára állítja róla. Deutsch Tamásról ellenben biztosan tudjuk, hogy bátyja magasugró volt. Ennyit a szakmaiságról.
Persze nem igazságos mindezért szegény Szabón elverni a port. De még a paralimpiai mozgalomnak sem sok köze van az ügy érdemi részéhez. Az ugyanis Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai úszóbajnok (lapunk állandó szerzője) és Deutsch Tamás örökös alelnök közti lapzártánk délelőttjén abszolvált levelezésben van lefektetve. Ebben a régi-új alelnök azonképpen reagál a sportoló bizalmatlanságára, hogy akinek velünk és az általunk űzött államgyakorlattal baja van, annak saját magával van gondja. Magyarra fordítva, minimum el van tájolva, nem tudja, hogy hol a helye. Ám, ha kigyógyítja magát ebbéli bajából, beállhat a sorba – a helyére, hátra, alulra, bárhová, még ha úgy akarjuk, kis díszfigurának is használhatjuk. Szeretettel: Deutsch Tamás.
Ne mondjuk, hogy a pofánk leszakad!
Deutsch csak egy szerényebb képességű, sűrűn figyelmetlen, ám szerfelett önimádó figurája ennek a szisztémának, így mindig egy kicsivel túltolja a dolgokat, többet beszél a kelleténél. Most csak az alacsonyabb szintekre nyílt belátás, de eddig minden azt igazolta, hogy minden így megy minden szinten. Hisz épp ez az orbánizmus lényege.
