444.hu: A Bajcsyban a kardiológia helyett a VIP-részleget újították fel

  • narancs.hu
  • 2025. február 8.

Belpol

Az egészségügyi államtitkár és a Fidesz is elbüszkélkedett a beruházással, azonban a jelek szerint a valóság más képet mutat. 

Hétfőn jelentette be Takács Péter egészségügyi államtitkár, hogy megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológia osztálya, amiről a Fidesz is beszámolt. A 444.hu viszont azt írja, valójában nem a kardiológiai osztályt újították fel, amiről egy olvasói levelezés után meg is győzödtek.

A lap szerint a megoldás valójában az, hogy a kórház három kórtermes VIP-részlegét újították fel, pontosabban festették ki, ahova állítólag földi halandónak nem sok esélye van bekerülni, mert jobbára a fejesek, beleértve orvosokat és politikusokat, vagy az ő ismerőseik, hozzátartozóik gyógyulnak itt. Ennek a részlegnek a lap olvasója szerint technikailag és orvosilag semmi köze a kardiológiához, csak annyi, hogy fizikailag ott van mellette. Bejutni viszont nem lehet csak úgy, legalábbis amikor szerdán ott járt a portál munkatársa, le volt zárva az a folyosórész, és látszott, hogy ez állandó zárás.

Majd megkeresték az intézményt, ahonnan azt válaszolták, nincsen VIP-osztály, a „felújítás a Kardiológiai Osztály és a Mátrix Betegellátó Osztály területét érintette, amely mind a Kardiológiai, mind a Sebészeti Osztályt kiszolgálja”, és a munkálatok a minden beteg számára elérhető, közfinanszírozott ellátást biztosító osztályokon történtek.

A Google viszont semmit nem ad ki a Mátrix Betegellátó Osztály keresésre, amikor pedig felhívták a kórházat, a telefonközpontos nem tudott segíteni. Azonban mikor megemlítették neki, hogy ott van a kardiológia mellett, akkor azt mondta, „az a VIP-részleg”, és adott is egy melléket – igaz, ott már senki nem vette fel a telefont.

A lap megjegyzi, miközben a felújításról szólnak a hírek, a kórháznak gondot okoz, hogy nem tudnak elég CT-it csinálni, mert a berendezés csak hétköznap reggel hét órától este hét óráig használható. Az intézmény szerint azonban a CT-berendezés folyamatosan üzemel, a nap 24 órájában biztosítja a vizsgálatokat.  

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.