60 millió forintos jelzálog terheli a Lungo Drom székházát

  • narancs.hu
  • 2022. május 9.

Belpol

Az összeget az Emberi Erőforrások Minisztériuma adta a Farkas Flórián által elnökölt roma szervezetnek, nem tudni, mi lett a sorsa.

60 millió forintos jelzálog terheli a Lungo Drom székházátírjaNépszava az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ) származó információra hivatkozva. Az értesülést megerősíti a józsefvárosi épület tulajdoni lapja is.

Az állami tulajdonú épületet a kormánypárti Lungo Drom 2012 nyarán kapta meg fideszes előterjesztés útján, parlamenti döntéssel. A 910 négyzetméteres székház ingyen került a Farkas Flórián elnökletével működő roma szervezet birtokába, 15 évre szóló elidegenítési tilalommal, mely azt jelenti, hogy nem lehet sem eladni, sem elcserélni, sem elajándékozni. Az újabb elidegenítési és terhelési tilalom a lap szerint ekkor még nem szerepelt az ingatlanon, ez csak fél évvel később, 2013 júliusában került rá, egy időben a 60 millió forintos jelzáloggal. A bejegyző az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) volt, amelyet akkor Balog Zoltán vezetett.

A Lungo Drom végül 60 millió forintnál többet kapott, bár a tulajdoni lap ugyanis összegszerűen nem konkretizált járulékokról, kamatokról is említést tesz. Az összeget vagy vissza kell fizetni, vagy ha támogatás, el kell számolni vele. A Lungo Drom eddig egyiket sem tette meg.

A Népszava próbálta elérni Farkas Flóriánt, de a Lungo Drom elnöke nem reagált a megkeresésekre, ahogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem.

(Népszava)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.