7 milliárd forinttal drágult a választás

  • narancs.hu
  • 2022. február 2.

Belpol

Egy keddi határozatban meg is emelték az erre szánt költségeket. 

A kormány 28 milliárd forint feletti összeget oszt szét a költségvetés központi tartalékából egy kedd este közzétett határozattal. Mint a Portfolio.hu írja, a a döntés értelmében 7 milliárddal több forintot költenek majd a választásokra. 

A 2022-es költségvetésben a kormány eredetileg 11,885 milliárd forinttal számolt a "2022. évi országgyűlési képviselőválasztás előkészítése" céljából. Időközben viszont kiderült, hogy ugyanezen a napon lesz a népszavazás is, ezért a kormány a keddi költségvetési átcsoportosítások keretében 7,195 milliárd forinttal növelte meg a választások előkészítési költségét. 

Ezzel összesen 19,08 milliárd forintba kerül az április 3-i választások lebonyolítása e két tétel együttese szerint.

A lap megjegyzi, már a 11,885 milliárd forint is több volt, mint a 2018-as kiadás, erről a Nemzeti Választási Iroda (NVI) korábban azt nyilatkozta, hogy a szolgáltatások drágulása (nyomdatechnika, informatikai üzemeltetés) indokolja az emelést. Az NVI emellett nemrég emellett azzal is érvelt, hogy a rendezési költség így még mindig kevesebb, mintha 15,2 milliárdért parlamenti választást és másik 12,7 milliárdért külön népszavazást tartanának – együtt rendezve utóbbi csak 5,5 milliárddal dobja meg a büdzsét.

A keddi közlönyben megjelent határozat az NVI mellett a Külügyminisztériumnak is komolyabb összeget ad, 11 milliárd forintot a Külképviseletek beruházási kiadásaira.

Emellett a nagyobb átcsoportosítások között szerepel a Miniszterelnökségnek juttatott 4,8 milliárd forint "nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása" céljából. Valamint az Országos Mentőszolgálat is kapott beruházási kiadásokra 1,3 milliárd forintot.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezedigitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.