Külföldi megfigyelőket hívna az országba a Momentum, jó okuk van rá

  • narancs.hu
  • 2017. december 9.

Belpol

Valamiért nem bíznak az állami szervekben.

Nyílt levélben fordult a Momentum az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (EBESZ), kérve a 2018-as országgyűlési választások tisztaságának teljes körű ellenőrzését. Az EBESZ már 2014-ben is javasolta egy korlátozott választási megfigyelő csapat Magyarországra küldését.

A Momentum kezdeményezését azzal indokolta, hogy a közelmúlt eseményei megmutatták, „nem lehet bízni a magyar szervek függetlenségében, különösképp a volt fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszékében”.

Mivel az EBESZ nem foglalkozik a pártfinanszírozás ellenőrzésével, a Momentum az ÁSZ működésének felülvizsgálatára is javaslatokat tett. A párt tippet is ad: az ÁSZ vezető személyével, Domokos Lászlóval kezdenék a sort, de a Momentum szerint a szervezet működését sem ártana alaposabban megvizsgálni.

„A számvevőszéki ellenőrzés nem degradálható puszta formalitássá, sem olyan eszközzé, amelyet a mindenkori kormánypártok ostorként használhatnak az ellenzék ellehetetlenítésére” – áll a kezdeményezésben, amivel a Momentum megkereste a magyarországi ellenzéki pártokat is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.