"A döntés joga természetesen a miniszterelnöké" - Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az egyetemek átalakításáról

Belpol

Zökkenőmentes lesz a kancellárok és a rektorok együttműködése az új felsőoktatási államtitkár szerint, aki a törvénymódosítás előkészítésében nem vett részt, de azonosulni tud a Fidesz értékrendjével. A vállalati szférából érkező Palkovics Lászlót arról is kérdeztük, hogyan lehetne külső forrásokat bevonni a felsőoktatásba.

Magyar Narancs: Többen megdöbbentek azon, hogy a felsőoktatási törvény módosítása úgy ment át az Országgyűlésen, hogy ön még el sem foglalta hivatalát. Részt vett egyáltalán a módosítás előkészítésében?

false

 

Fotó: Németh Dániel

Palkovics László: Bizonyos elemeit láttam, de a felkérésem akkor történt, amikor a törvénymódosítás első változata már megszületett. Egy kormányváltásnál mindig bonyolult feladat megtalálni az államtitkárokat, a miniszterelnök úr és a miniszter úr most olyan jelöltet keresett, akinek a felsőoktatási tapasztalaton túl más típusú felkészültsége is van. Ezért tartott hosszabb ideig. A munka egyes részeibe bele tudtam folyni, de generálisan megváltoztatni már nem lehetett volna a törvényjavaslatot.

MN: Korábbi interjúiban említette, hogy kakukktojásként tekint magára, mivel nem politikusból lett államtitkár. Milyen viszony fűzi a Fideszhez és a párt felsőoktatás-politikájához?

PL: A Fidesszel nincsen kapcsolatom, nem vagyok párttag, és a felkérés előtt nem álltam a párttal semmilyen viszonyban. Nyilván az ember egy ilyen politikai pozíciót akkor vállal, ha tud azonosulni azzal az értékrenddel, amit a kormányzat képvisel. Még akkor is, ha engem technokrataként, az ipari szegmensből érkező szakemberként határoztak meg.

MN: Az elmúlt időszakban éles viták tárgya volt, hogy a vállalati szféra és az ezt reprezentáló Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mennyire szólhat bele a felsőoktatás-politikába. Ön mit gondol erről?

PL: A felsőoktatás érdekeltségi köre négy lényeges elemet tartalmaz: az intézményt az oktatóival, a hallgatót, a társadalmi-gazdasági környezetet és állami intézményeknél a finanszírozó államot. Mind a négy elem ugyanolyan fontos, nincs értelme olyan szakembert képezni, aki nem elégít ki társadalmi-gazdasági igényt, hiszen ekkor valaki - vagy az állam, vagy maga a hallgató - úgy fektet be, hogy az senki számára nem hasznosul. Ezért annak meghatározásában, hogy mit, milyen mennyiségben és minőségben képezzen egy intézmény, van szerepe a gazdaságnak is, hiszen ő fogja a végzett hallgatókat alkalmazni. Jelenleg a friss diplomások 24,2 százaléka nem a végzettségének megfelelő állást talál, ez nem lehet cél. Persze igaz, hogy a diploma megtérülése jó: ha befektetünk 1 forintot, az az adott szakember élettartama alatt 16-szorosan térül vissza. De tudjuk, hogy vannak olyanok, akik mondjuk járműmérnökként végeztek, és autószerelőként dolgoznak. Akkor minek képeztük őket? Lehet, hogy ha javítanánk az elhelyezkedési arányokon, akkor nem 16-szorosan, hanem 25-szörösen térülne meg a diplomába fektetett pénz. Ezért fontos, hogy a gazdaság és a társadalom mondja el az igényeit. Az Iparkamara jelentős szeletét képezi le a magyar gazdaságnak, annak idején őket kérték fel a Felsőoktatási Kerekasztalon való részvételre, mert szervezettségük erre alkalmassá teszi őket. De például a pedagógus- vagy bölcsészképzésben nem a gazdaság támaszt igényeket, hanem a társadalmat leképező állam.

MN: Gyakori kritika, hogy még ötéves előrejelzéseket sem igazán lehet tenni ezekről az igényekről.

PL: Vannak olyan területek, ahol nehéz ezt látni, de nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk azokat a szereplőket, akik el tudják mondani az igényeiket. Lehet hosszabb távú jövőkutatásban, 5-10 éves stratégiai előrejelzésekben is gondolkodni, vannak metodikák, de valakinek e mögött kell állnia. Az Iparkamarához hasonló szervezeteknek nemcsak lehetőségeik vannak, hanem a felelősségük is hatalmas, hiszen ha mondanak egy rossz igényt, az ugyanúgy meg fog jelenni az oktatási kimenetben.

MN: A törvénymódosítás legfontosabb elemével, a kancellári rendszerrel kapcsolatban először tegyük tisztába a pályáztatási folyamatot! A legutóbbi hírek szerint július 28-án írják ki a pályázatokat (az interjú július 24-én készült - a szerk.), ugyanakkor Orbán Viktor már múlt pénteken azt nyilatkozta, hogy tudja, kiket fog kinevezni egyes pozíciókra.

PL: Én az interjú következő mondatával kezdeném, ahol azt mondja a miniszterelnök úr, hogy nem örül a kancellári rendszernek, szükségszerűségből kellett bevezetni. Ennek voltak jelei, az intézmények gazdálkodásáról a sajtóban megjelent információk - például a még folyó Kehi-vizsgálatok kapcsán - nem voltak pozitívak. A ppp-konstrukciókról is azt lehet mondani, hogy a magyar intézmények jelentős része olyan projektekbe kezdett bele, amelyeket nem tud finanszírozni. Ráadásul a konstrukciók nem is voltak szükségesek, hiszen az egyetemek építettek nagyon szép, új épületeket, miközben másik hármat nem is használtak, mert nem volt elég hallgatójuk. Hogyan kellene értékelnünk ezeket a testületi és vezetői felelősségvállalásokat?

MN: A gazdasági főigazgatón keresztül eddig is ellenőrizhetett volna az állam.

PL: Nem volt kontroll a rendszerben, a gazdasági főigazgató gazdasági szakember, nem menedzser, neki ebben nem volt felelőssége. Testületi felelősség volt. A gazdasági főigazgató az egyetem alkalmazottja volt, akinek az államháztartási törvény szerint voltak bizonyos jogosultságai, de stratégiai döntésekre nem volt hatása. Nem biztos, hogy a szenátusi testület vagy a tudós rektor minden döntés gazdasági következményével tisztában van. A ppp-konstrukcióknál olyan apróságokat nem vettek figyelembe, mint hogy a létesítmény a végén nem kerül az egyetem tulajdonába, a kivitelező nem fizet azért, hogy az egyetem területét használja. Ezek szakértelemben megmutatkozó hiányosságok, a kancellár ezt a fajta támogatást tudja megadni a szenátusnak és a rektornak. A végső felelősség ráadásul a tulajdonos államé, nekem pedig nehéz lenne megmagyaráznom, hogy ebből a 20 milliárdból - körülbelül ennyi az intézmények ppp-törlesztése - miért nem küldöm külföldre a jó képességű hallgatókat, miért nem veszek demonstrációs eszközöket, miért épületeket veszek belőle, ilyen rossz kondíciókkal.

MN: Egy pillanatra térjünk viszsza a miniszterelnök előző mondatához is...

PL: A kancellár olyan szakember, akit az intézményben alkalmaznak, a miniszterelnök nevezi ki, a miniszter gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Teljes felelősséget vállal azért, hogy az intézményi döntések valóban megvalósíthatók legyenek jogilag, pénzügyileg, marketing és PR szempontjából is. A magyar munkaerőpiacon szerintem jelen pillanatban menedzsertípusú pozíciók tekintetében a kancellári az egyik legattraktívabb. A Szegedi Egyetem 72 milliárdos költségvetésével igen nagy vállalatnak számít, én a Knorr-Bremsétől jöttem, ott az éves forgalom ennek a fele, pedig az is nagyvállalat. A törvény a kancellárral szemben minimumkövetelményeket támaszt: hároméves gyakorlattal és felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Nyilván a törvényben nem lehet leírni, hogy a Debreceni Egyetem kancellárja pontosan hogy nézzen ki, ez már végrehajtás kérdése. Hétfőn megjelenik a pályázat, létrehoztunk egy dokumentumot, amely leírja a kancellárok típusait, hogy milyen intézményhez milyen közelebbről meghatározott kompetenciák kellenek. A pályázatok ezen profilok alapján fognak beérkezni. Miniszterelnök úr nyilatkozata arról szólt, hogy ő azt tudja pontosan, milyen típusú embereket tud elképzelni ezekben a kancellári pozíciókban.

MN: Tehát cáfolja, hogy előre meglennének a pályázatok nyertesei?

PL: Ezt szerintem nem mondta a miniszterelnök úr sem. A pályázati metódusnak több eleme lesz, maga a jelentkezés egy előszűrés, és lesz olyan is, amikor a kancellárokat egy külső céggel megmérjük. Ezután lesz a mi részünkről egy testületi javaslat, a döntés szuverén joga természetesen a miniszterelnöké.

MN: Az intézményeket bevonják bármilyen formában a kiválasztási folyamatba?

PL: A kiválasztási folyamatba nem, de annak meghatározásába igen, hogy az adott kancellártól mit várjon el a pályázat. Az egész folyamatot holnap fogom egyeztetni a Magyar Rektori Konferenciával, megtehetik javaslataikat, indirekten részt vesznek a kancellárok megtalálásában. Ez célszerű is, hiszen a rektornak kell majd együttműködnie a kancellárral, különben nem lesz működőképes a rendszer.

MN: A legfőbb kritika a rendszerrel szemben éppen az, hogy a gazdasági kérdéseket nem lehet leválasztani az oktatásról és a kutatásról, a kancellárnak pedig egyetértési joga lesz minden gazdasági következménnyel járó kérdésben.

PL: Nem úgy kell elképzelni a folyamatot, hogy a szenátus dönt valahogyan, majd a kancellár azt mondja, hogy nem. Az egyetemnek van egy előre megtervezett költségvetése, ez tartalmaz bizonyos feltételezéseket. Ha ezek a feltételezések nem jók, és a kancellár szerint bizonyos döntésekkel túlzott rizikót vállal az intézmény, akkor megpróbál megoldást keresni. Prioritási sorrendet kell felállítani az egyes tevékenységek között, van, amit csak akkor lehet megcsinálni, ha másról lemondunk. Az is a kancellár feladata lesz, hogy megpróbál pluszforrást keresni, aminek terhére a döntés mégis megvalósítható. Ez a dolog normális menete, ha ezek után sem tudnak megállapodásra jutni a rektorral - amit nem gondolok -, akkor fordulhatnak a fenntartóhoz. Egyébként az intézmények vezetői sem félnek ettől, inkább olyanok aggódnak az egyetemi autonómia miatt, akik nem ismerik közelről a működést.

MN: Azért a Rektori Konferencia megemlítette a kettős vezetés kialakulásának veszélyét.

PL: A Rektori Konferencia azt mondta, hogy ez egy új rendszer, velük nem egyeztetett eleget a kormány, vannak a rendszerrel szemben bizalmatlanságok, de vezessük be, nézzük meg, és ha kell, értékeljük újra. Az intézmény vezetője továbbra is a rektor. Mi értelme lenne egy olyan egyetemnek, ahol a pénzügyi vezető megtakarítja a forrásokat, de mellette nem történik szakmai tevékenység?

MN: Korábbi megszólalásaiban azt is említette, hogy az elkövetkező időszakban szükség lesz úgynevezett szaktisztításra a felsőoktatásban. A kancellár ezekben a döntésekben is részt vehet?

PL: A kancellár arra nem képes a saját pozíciójából, hogy megmondja, mire nincsen szükség. Azt az adott egyetemnek kell megmérnie, hogy a képzéseit most, öt vagy tíz év múlva valóban érdemes-e fönntartani. Az egyik kérdés, hogy érdemes-e szakokat indítani öt hallgatóval. Vannak olyan képzések, ahol csak öt hallgatóra van szükség, de annyira feltétlenül. Ha csak az ELTE-n képzünk egyiptológusokat, de Magyarországnak szüksége van öt egyiptológusra, akkor ezt képezzük. Lehet, hogy nem úgy térül meg, mint egy mérnök vagy közgazdász, de szükség van rá. Ha a kérdés mondjuk úgy merül fel, hogy szabad bölcsész szakon öt egyetemen képeznek öt-öt hallgatót, akiknek a 40 százaléka nem diplomás állásban helyezkedik el, akkor meg kell gondolniuk az intézményeknek, hogy érdemes-e ötször finanszírozni az oktatási infrastruktúrát. Sajnos az intézményeket a normatív, fejkvótaalapú finanszírozással arra vette rá a mindenkori kormány, hogy minél több hallgatót vegyenek föl, hiszen abból van a pénz. Ez ahhoz vezetett, hogy az intézmények jelentős része olyasmiket kezdett oktatni, ami nem tartozik a saját kompetenciájába. Nem biztos, hogy egy jó agráregyetemnek művészt is kell képeznie, mert nem ért hozzá. Egyes egyetemeink effektíve csődben vannak, mert olyan képzéseket húztak magukra, amelyeket nem tudtak jól integrálni.

MN: Ha nem a kancelláron keresztül, akkor hogyan kívánja az államtitkárság elősegíteni a szaktisztítási folyamatot?

PL: A rektorokon keresztül. Semmi nem zárja ki, hogy az államtitkárság a rektorokkal is valamilyen viszonyba kerüljön, a rektorok ezt igénylik is, elsősorban velük kell tárgyalnunk, mert a kancellárok másfajta munkát végeznek. A rektor urakkal és hölgyekkel fogunk az elkövetkező hónapokban leülni, és megnézzük, hogy milyen intézményi programokat tudnak indítani a hatékony működés érdekében. A kancellár csak végrehajt, ilyesfajta elvi döntést nem hoz. Nem biztos, hogy végleges és jó megoldás, hogy a kancellárnak stratégiai döntéseknél is van jogosultsága nemet mondani. A stratégiai döntéseket valójában más szinten kell meghozni, hiszen a kancellár alapvetően az intézmény operatív irányítását végzi.

MN: Az imént kritizálta a normatív, hallgatók után járó finanszírozási rendszert. Ezt tervezik átalakítani?

PL: Mindenképpen át kell alakítani. Sajnos még mindig az a paternalista szemlélet uralkodik, hogy jöjjön az állam, és oldja meg az én problémáimat. Ehelyett meg kell nézniük az intézményeknek és nekünk is, hogy milyen más forrásokat lehet bevonni. A hallgatói létszám csökken, speciel ebben az évben pont nőtt a jelentkezők száma, de generálisan demográfiai okok miatt csökken, tehát a normatív finanszírozás hosszú távon nem fog minden problémát megoldani. Vannak olyan intézmények, amelyeket a nemzeti érdek miatt érdemes fenntartani, de kevés hallgatójuk van, ezért más módon kell finanszírozni. Vannak olyan intézmények, amelyek képesek arra, hogy nagyobb mértékben hozzanak be saját forrásokat. Ebben a kormány is tud segítséget nyújtani, például stratégiai megállapodásokat kötöttünk több mint 40 céggel, az összesben szerepel a kutatás-fejlesztési és az oktatási együttműködés, akár a cégek környezetében lévő intézményekkel, akár távolabb lévő, de szakmában passzoló egyetemmel, főiskolával. Ezek a megállapodások jelentős részben üresek, nincs mögöttük projekt definiálva. A minisztérium feladata lesz, hogy leüljön a vállalatokkal és a lehetséges partnerekkel, és segítse az együttműködésüket. Ezt a vállalatok igénylik is, a múlt héten voltam az Iparkamara felsőoktatási kollégiumának ülésén, ahol egy nagyon nagy vállalat vezetőjétől hangzott el, hogy szívesen együttműködnének k+f területen, csak eddig senki nem ment oda hozzájuk. Mi ezt szívesen koordináljuk, pont ezért hoztunk létre egy k+f koordinációs főosztályt az államtitkárságon.

MN: Ide tartozhat a duális képzés is, amit Kecskeméten ön honosított meg, és sokan arról cikkeztek, hogy államtitkárként is erőlteti majd. Ez jelentheti azt, hogy az állam felsőoktatási kiadásai csökkennek a vállalati források bevonásával?

PL: Jó volt a marketingje ennek, de természetesen nem akarom erőltetni, pont az a szép, hogy itt megjelent egy vállalati igény. Egyébként a vállalatok jelentős része már most duális képzést folytat, csak nem tud róla. Amikor első éves hallgatót szerződtetnek a cégek, hogy három év múlva náluk lehessen mérnök, akkor duális képzést folytatnak. A Pető Intézet is duális képzést folytat, a konduktorhallgatók az első hónaptól kezdve foglalkoznak beteg gyerekekkel. Duális képzést akkor lehet csinálni, ha az intézmény, a vállalat és a hallgató is szeretné. Az állam szempontjából a finanszírozás nem változik. Rossz implementációja lenne a dolognak, ha a felsőoktatási intézmény tevékenysége csökkenne. A duális képzés azt jelenti, hogy a vállalat az egyetemi/főiskolai tananyaghoz, arra ráépülve teszi hozzá a gyakorlati részt. Ilyen módon a duális hallgató kétszer annyit dolgozik a diploma megszerzése alatt, de amikor végez, azonnal kész mérnökként kezdhet dolgozni, megtakarítva ezzel a vállalatnál egyébként szükséges integrációs időt és költséget. Nem lehet az intézményt tehermentesíteni, helyettesíteni a vállalattal. Nem tanulhat kevesebbet a hallgató.

MN: A sajtóban felröppent a hír, hogy az ELTE, a BME és a SOTE összevonásával budapesti szuperegyetemet hoznának létre, amely bekerülhetne a világ élvonalába. Van ilyen szándék a kormányzatban?

PL: Én ebben az ügyben elég pragmatikus vagyok. Ha megnézzük ezeket a TOP akárhányas listákat, a német egyetemek is roszszul szerepelnek, az értékelési szempontoknak elsősorban az angolszász egyetemek tudnak eleget tenni. Az, hogy bekerüljünk a listákba, csak akkor lenne járható út, ha a komplett intézményrendszert is maga után húzná. A magyar intézményrendszer elég sajátos, ezeket a hatásokat még nem számoltuk ki. A találgatásokat így nem tudom megerősíteni, nekem ilyet még senki nem mondott. Hasonlóképpen a Corvinus szétdarabolása sincs napirenden, a Corvinusnak magának kell eldöntenie, hogy mit akar. Nyilván a stratégiaalkotási folyamatban a Corvinus is meg fog jelenni, de felülről nem is lehetne megmondani, milyen irányban alakuljon.

MN: Mégis gyanút kelthet, hogy a törvénymódosításba bekerült egy rész az intézmények öszszeolvadásáról és kiválásáról is.

PL: Ez egy jogtechnikai pontosítás volt, semmi köze nincsen ezekhez a találgatásokhoz. Ha valaki összeolvadást akarna, az mindenféle módosítás nélkül is végbemehetett volna. Ügyes kérdés volt, de nem erre vonatkozik a törvénymódosítás.

Orbán a kancellárokról

A miniszterelnököt július 18-án, jócskán a kancellári pályázatok kiírását megelőzően kérdezték a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

- Nem az a kérdés, hogy lesz vagy nem lesz, ezt a jogszabály eldöntötte. Az a kérdés, hogy kik lesznek ezek a kancellárok, és hogy tudnak majd együttműködni a rektorokkal. Tudja-e már, hogy kiket fog kinevezni?

- Egy részüket igen, más részükre még várok javaslatokat.

- Mond esetleg példát?

- Neveket nem fogok mondani, de kivétel nélkül mind elismert gazdasági szakemberek lesznek.

Figyelmébe ajánljuk