A fejük felett döntöttek: távozik a Pesti Hírlap főszerkesztője és több szerkesztő

Belpol

A Márki-Zayt célzó két címlap volt az utolsó csepp a pohárban. Felettünk döntöttek arról, mi kerüljön a lapba - mondta a Magyar Narancsnak a távozók egyike.

Felmondott a Pesti Hírlap főszerkesztője, Pion István - erősítette meg a 24.hu információját az érintett és Trencséni Dávid, a lap hírigazgatója is. Mint a lap, hogy vele együtt távozik a lap két szerkesztője, Csider István Zoltán és Aradi Péter is.

Pion tavaly októberben lett a 168 Órát is kiadó Brit Médiához tartozó ingyenes fővárosi napilap, a Pesti Hírlap főszerkesztője. Korábban szerkesztőként dolgozott a lapnál, és most csak annyit mondott a 24.hu-nak:

Nagyon szép másfél évet töltöttem a Pesti Hírlapnál, de a végéről nem szeretnék beszélni.

A Pesti Hírlap a múlt héten azzal keltett feltűnést, hogy az előválasztási kampány hajrájában két, kolumnás korábbi idézetet tett címlapjára Márki-Zay Pétertől arról, hogy a gyerekeket nyitott kézfejjel lehet megütni, illetve hogy ellenzi az abortuszt és a válást. Kedden ugyanakkor Dobrev Klára mosolygott a címlapon azzal a szöveggel, hogy Szívvel, lélekkel kormányozna. Ebből Márki-Zay azt a következtetést vonta le, hogy Rogán Antal is beszállt Dobrev kampányába. (A lap kiadója jelenleg Milkovics Pál és Schabi Michaeli izraeli-grúz üzletember közös vállalkozása, az utóbbi korábban elismerte, hogy jóban van a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjével.) Arra pedig a 444.hu mutatott rá, hogy a Pesti Hírlapban az utóbbi időben megszaporodtak az állami hirdetések.

Pion arra sem válaszolt, hogy döntésének köze van-e köze a Márki-Zay-idézetekkel megjelenő címlapokhoz. Szerkesztőtársa, Csider István Zoltán viszont megerősítette, hogy a címlapok miatt távoztak. „Szakmailag vállalhatatlanok voltak azok a címlapok. Nem mi találtuk ki, nem a főszerkesztő ötlete volt” – nyilatkozta Csider. A Magyar Narancs is elérte Csider Zoltánt: kérdésünkre úgy fogalmazott, áterőltették rajtuk ezeket a döntéseket.

Hozzátette, döntésüket már múlt hét szerdán beadták felmondásukat, ám ezt nem akarták nyilvánosságra hozni az előválasztás második fordulója közben, hogy döntésük ne váljon a kampány részévé.

A lapunknak nyilatkozott a harmadik távozó szerkesztő, Aradi Péter is. Ő szinténa Márki-Zay-féle címlapokra hivatkozott.

 Felettünk dőlt el, hogyan jelenjen meg a lap

 

– mondta kérdésünkre Aradi.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk