A hírhamisítót nevezték ki az MTVA vezérigazgatójának

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 28.

Belpol

A vágószoba Paganinije feljutott a csúcsra.

„Dr. Karass Monika az NMHH Elnöke, saját kérésére, közös megegyezéssel, 2018. szeptember 30-i hatállyal felmentette Vaszily Miklóst a vezérigazgatói tisztségből. A médiatartalom-gyártó vállalat vezetői feladatainak ellátásával 2018. október 1-től, megbízott vezérigazgatóként Papp Dánielt, eddigi tartalomszolgáltatási igazgatót bízta meg. Az MTVA és a közmédia médiaszolgáltatója, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. köszönetét fejezi ki Vaszily Miklós távozó vezérigazgatónak az elmúlt időszak sikeres menedzseri munkájáért, s egyben sok sikert kíván további pályafutásához” – olvashatjuk az MTVA mai közleményében.

false

 

Fotó: MTI – Zih Zsolt

Papp Dániel munkásságát leginkább 2011-es egykori riportjából ismerhetjük, amikor is Daniel Cohn-Bendittel készített interjút, ami úgy ért véget, hogy az EP-képviselő elmenekült Papp elől. Csakhogy a vágatlan verzióból az derült ki, hogy szó sem volt ilyesmiről: Cohn-Bendit csak az interjú elkészülte után távozott a helyszínről. Ennek ellenére Papp egyre magasabb pozíciót töltött be: előbb az MTVA hírszerkesztőségének élére került, majd 2014-ben tartalomszolgáltatási igazgatóvá nevezték ki.

Figyelmébe ajánljuk