A kormány mindent rendben talált a Bujákon megvert nő ügyében

  • narancs.hu
  • 2020. január 22.

Belpol

Orosz Bernadett szerint több gond is van a jogszabályi környezettel.

Az Igazságyüi Minisztérium a vizsgálódás után közölte Orosz Bernadettel, akit novemberben megvert korábbi élettársa Bujákon, hogy a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség is megerősítette: a nyomozás során sem késedelem, sem jogsértés nem történt a hatóságok részéről, ezért "a törvényesség érdekében történő intézkedést nem tartják indokoltnak", írta meg a 24.hu

Ahogy a Miskolci Áldozatsegítő Központ tevékenységében sem találtak kivetnivalót — a központ a levél szerint a bántalmazás után kapcsolatba lépett Orosz Bernadettel, és a kórházi tartózkodása után 83 ezer forint azonnali gyorssegélyt utaltak ki neki.

Korábban Orosz kritizálta a hatóságok hozzáállását és az áldozatvédelmet, Varga Judit igazságügyminiszternek írt levelében az állt: „áldozat- és tanúvédelem járna, de semmit nem kapok“, írta.

Most azt írta, a bűncselekmény sértettjeként tudomásül veszi a választ, de emberjogi aktivistaként nem találja kielégítőnek, ugyanis szerinte „nem került kivizsgálásra, hogy elegendő védelmet biztosít-e a magyar jog (a büntetőeljárásról szóló törvény és a büntető törvénykönyv) azon nők számára, akiket a volt partnere súlyos testi sértéssel bántalmazott vagy életellenes cselekmény során majdnem megölt.“

Orosz szerint további probléma, hogy amennyiban az áldozati gyorssegély és kárkompenzáció nem fedezi az orvosi helyreállító beavatkozásokat, azt az áldozatnak kell kifizetnie, a társadalombiztosítás ilyen esetekben nem térít.

Figyelmébe ajánljuk