A Magyar Cserkészszövetségnek nem kellettek a borsodi roma gyerekek

  • narancs.hu
  • 2018. július 11.

Belpol

Cserkész lennél? Cigány vagy? Akkor nem fog menni!

A Magyar Cserkészszövetség elutasította egy borsodi roma fiatalokból álló cserkészcsapat megalakulását, arra hivatkozva, hogy „a borsodi roma fiatalok sem származásuk, sem hitük alapján nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé”, írja a 168 Óra.

A cikk elmeséli, hogy a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskola, ahová a tanulók nagy része a környékbeli szegregált, cigány általános iskolákból érkezik, minden eszközzel igyekszik más társadalmi réteghez tartozó fiatalokkal megismertetni saját diákjait. Ennek lett volna egy kiváló eszköze a cserkészmozgalom elindítása és a Magyar Cserkészszövetséggel való kapcsolatfelvétel. El is indult a közös munka, a cél pedig az volt, hogy egy saját cserkészcsapatot hozzanak létre roma fiatalokból.

2017 nyarán, amikor az ámbédkarosok teljesíteni akarták a hivatalos cserkészcsapattá szerveződés egyik feltételét, méghozzá azt, hogy közösen táborozzanak, és vezetőképzésen is részt vegyenek, hirtelen ellenállásba ütköztek. Derdák Tibor, az iskola igazgatója a lapnak elmondta, hogy a gyerekeket befizették a táborba, de amint „a cserkészeknek leesett, hogy a táborozók között három roma fiatal is lenne, azonnal vissza akarták küldeni a befizetett pénzt, indoklásul pedig összevissza magyarázkodtak”.

Indoklásul olyan érveket hoztak fel, mint az „ez a tábor bensőséges lesz, csak a mieinknek szerveződik”, vagy hogy „sem származásuk, sem hitük alapján nem illenek a magyar keresztény cserkészek közé”. Az ország több pontján, több táborral próbálkoztak, ám a roma fiatalok sehol sem kellettek a magyar keresztény cserkészeknek. Annak a Magyar Cserkészszövetségnek, akik „az integrált nevelésben hisznek”, és akiknek a „programjaik mindenki számára nyitottak, aki elfogadja a cserkészet értékeit”. És akiket az állam évek óta jelentős mértékben támogat.

Kastéllyal, műemlékkel és 2,6 milliárddal támogatja a kormány a cserkészeket

Tavaly óta tart a magyar cserkészek közpénzből történő felpumpálása, ami Semjén Zsolt szavai alapján afféle megkésett kárpótlás. Nagykovácsiban például a helyi önkormányzat elől kapták meg a Tisza-kastélyt, ingyen. Itt lesz az új cserkészközpont. Még tavaly májusban nyújtotta be Pintér Sándor belügyminiszter azt a törvénymódosítást, melynek eredményeképp a Magyar Cserkészszövetség két értékes ingatlant is kapott a magyar államtól.

A borsodi roma fiataloknak végül francia cserkészek szerveztek tábort Sajókazán tavaly nyáron és szerveznek idén is. A Magyar Cserkészszövetség ugyanis még a cserkész név használatát is megtagadta tőlük. Azért, mert az iskola honlapján hírt adott a meghiúsult Borsod megyei táborozásról.

A teljes cikket itt olvashatják.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.