A száz legjobb között a Zeneakadémia

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. március 4.

Belpol

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a brit Quacquarelli Symonds (QS)2019-es rangsorán került be a világ 100 legjobb művészeti felsőoktatási intézménye közé előadóművészeti képzési kategóriában.

A február végén közétett rangsorban a közép- és kelet-európai régió művészeti egyetemek közül a Zeneakadémia mellett mindössze két iskola szerepel az első 100-ban, az Észt Zene- és Színiakadémia és a moszkvai Bolsoj Balettintézet. A QS az 51. helytől a 100. helyezésig hagyományosa már csak csoportos sorrendet közöl, ebben a szekcióban kapott helyett a Zeneakadémia is.

A QS nemzetközi szakterületi rangsorok készítői öt szempontot vesznek figyelembe. Az első az adott intézmény hírneve és tekintélye a tudományos szférában, amelyet 80 ezer területi szakember megkérdezésével értékeltek, az összesített pontszám 40 százaléka ezen múlott.

A második szempont az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága volt, ehhez a rangsor készítői 13 millió tudományos dolgozat 66 millió hivatkozását nézték át.

Az oktatói-hallgató arány jelentette a harmadik szempontot, ebben a Zeneakadémia az egyéni képzés sajátosságai miatt kiemelkedően jól teljesít, hiszen egyetlen hallgatóval a legtöbbször két vagy még több tanár foglalkozik az órákon.

A rangsor készítői emellett figyelembe vették a kikerült hallgatókat foglalkoztató munkáltatók véleményét is. A Zeneakadémia diplomásai közismerten kelendőek a zenei "munkaerőpiacon", a világ legnagyobb koncerttermeiben is kapnak lehetőséget, nemzetközi jelenlétük jelentős. A közlemény példaként említi, hogy a Bécsi Filharmonikusok cselló szólamának mindhárom magyar vezetője a Zeneakadémián tanult.

A rangsorolás utolsó szempontja az egyetemek nemzetközi nyitottságát, a külföldi hallgatók és oktatók arányát vizsgálta. A Zeneakadémia külföldi hallgatóinak aránya az egyetem évtizedekre visszanyúló nemzetközi kapcsolatainak is köszönhetően meghaladja a 20 százalékot, ez a szám Magyarországon csak a Semmelweis Egyetem esetében magasabb - olvasható a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.