„A választók presszionálják a pártokat” – László Róbert, a Political Capital választási szakértője

Belpol

Az ellenzéki választók a pártoknál hamarabb ismerték fel, hogy Orbán leváltásának kulcsa az erős egyéni képviselőjelöltekben rejlik, így a taktikai szavazás formális koordináció nélkül is működhet. László Róbert szerint a 90 utáni korszak egyik legkevésbé kiszámítható választása előtt állunk, és az sem világos, mi történne, ha kisebbségbe szorulna a Fidesz.

Magyar Narancs: Juhász Attilával közös elemzésükben azt írják, a rendszerváltás utáni időszak egyik legkiszámíthatatlanabb választása előtt áll Magyarország. Mi okozza a bizonytalanságot?

László Róbert: Az egyik ok, hogy a Fideszen és a Jobbikon kívül nincs 100 százalékig biztos bejutó párt. Sosem mértek még ennyi pártot az 5 százalékos küszöb köré, és bonyolítja a helyzetet, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetségre 10 százalékos küszöb vonatkozik. Nagy valószínűséggel persze bent lesz az MSZP–Párbeszéd meg a DK is, de az LMP helyzete jóval bizonytalanabb, és nem tudni, a Momentum meddig tornázhatja fel magát. Az Együttnek és a Kutyapártnak kevés az esélye, de nem nulla. A kieső szavazatok aránya pedig sokat számít. Egy gyengülő Fideszt is meg tud erősíteni, ha sok párt végez a küszöb alatt, és mennek a kukába a listájukra leadott szavazatok.

MN: Ha például 4 százalék körüli eredménnyel esik ki a Momentum?

LR: A horror forgatókönyv az lenne, ha 9,7 százalékkal kiesne az MSZP–Párbeszéd, és a DK, az LMP és a Momentum hármasából legalább ketten végeznének kicsivel 5 százalék alatt. 2014-ben a szavazatok 4 százaléka ment kiesett pártokra. Lehet, hogy most sem lesz sokkal több, de nem lehetetlen a 10–20 százalék közötti érték sem. A másik bizonytalansági tényező a koor­dinált indulás. Bár nem lesz teljes körű, a koordináció az MSZP és a DK decemberben bejelentett megállapodásánál jóval szélesebb lehet, miközben 2014-ben még az LMP beemelése a baloldali összefogásba sem volt reális. A pártok tartanak tőle, hogy az esetleges visszalépéseket sem követnék le a választók, de valójában a mechanizmus inkább fordított: a választói oldal presszionálja a pártokat, hogy lépjenek vissza egymás javára az egyéni kerületekben.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Ha csak az országos pártpreferenciákat nézzük, mennyiben más a kép, mint 2014-ben?

LR: A kínálat miatt eleve jelentős az eltérés. 2014-ben senki nem számított rá, hogy a négy, végül bejutó pártlistán kívül bárkinek lenne esélye a parlamentbe kerülni. Most ugyanúgy bejuthat három-négy párt, mint öt-hat, szélsőséges esetben hét. Ennél fontosabb a szavazótáborok lecserélődése, és hogy a Jobbikhoz fűződő viszony megváltozott a baloldalon.

MN: Mit ért a szavazótáborok lecserélődése alatt?

LR: Egy friss Medián-kutatás is kimutatta, hogy a Fidesz sokat gyengült a polgárosultabb, konzervatív értelmiség körében. Sokkal falusiasabb, idősebb és alacsonyabban iskolázott lett a tipikus Fidesz-szavazó. A Jobbik átpozicionálása pedig annak ellenére is sikeresnek tűnik, hogy a felmérésekben nem lőttek ki: az az általános percepció, hogy a Jobbik Orbán Viktor első számú kihívója.

MN: A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz legvalószínűbb listás eredménye 36 és 54, a Jobbiké 14 és 24, az MSZP–Párbeszédé 11 és 18 százalék között alakul. Megszokottak ezek a nagy különbségek a kutatóintézetek számai között?

LR: Elterjedt toposz, hogy nem lehet bízni a közvélemény-kutatókban, de a nagyságrendeket és a pártok egymáshoz viszonyított helyzetét elég jól megmutatják. Az adatok közötti szórás valamelyest megszokott, bár ez a piac is egyre széttartóbbá vált, itt is megvannak a kóklerek és a komolyan vehető cégek, igaz, most az utóbbiak mérései között is elég jelentősek az eltérések. Ez fakadhat módszertani különbségekből, a válaszmegtagadók növekvő arányából, és abból, hogy az elmúlt időszakban a Fideszt jellemzően felülmérik.

MN: Azzal egyetért, hogy 2014-hez képest most lefelé tartó spirálban van a Fidesz?

LR: Amikor 2014 elején létrejött az ellenzéki összeborulás, és látszott a szereplők arcán, hogy mindannyian utálják, az a választók rezignáltságát növelte. Idén év elején sem volt érezhető az átütő leváltó hangulat, Hódmezővásárhely meglepetése azonban új felhajtó­erőt hozott. Egy erősen fideszes városban tudott toronymagasan győzni a korábban szinte ismeretlen jelölt, ami azt üzente az országnak, hogy nincs a Fidesz számára elveszíthetetlen körzet. Persze nincsenek mindenhol Márki-Zay Péterek. Az ellenzék ezt a munkát nem végezte el az elmúlt három-négy évben, pedig legkésőbb 2015 februárja, Kész Zoltán veszprémi győzelme óta látszik, hogy a Fidesz ellenszere a helyben erős jelöltek felépítése lehet.

MN: Érződik, hogy az ellenzéki pártvezérek 2014-hez képest jobban elhiszik, hogy lehet keresnivalójuk, Orbán Viktor pedig, hogy lehet félnivalója?

LR: A választók oldaláról teljesen egyértelmű követelés a pártok felé, hogy a mainál hatékonyabban és szélesebb körben koordináljanak (az interjú hétfőn, április 2-án készült – a szerk.). A választók a pártoknál hamarabb megtanulták a győztes stratégiát, talán azért, mert a kétfordulós rendszerhez voltak hozzászokva, nem volt ismeretlen előttük a taktikai szavazás. A pártok magatartása viszont változóan racionális. Kevésbé meglepő, hogy a Jobbik nem hajlandó nyíltan koordinálni, hiszen a szavazói jelentős része sikítófrászt kapna, ha egy MSZP-s vagy DK-s jelöltre kellene átszavaznia. Bár ott is vannak olyan választók, nem is kevesen, akiket kizárólag az érdekel, hogy a Fidesz megbukjon. Az LMP esetében a legkevésbé érthető, hogy miközben országos jellegű, Szél Bernadett személyére épülő kampányt folytat a kisebb településeken is, miért ragaszkodik 104 jelöltjének állva hagyásához. Napnál világosabb, hogy a szavazóik koordinációt szeretnének.

MN: A közbeszédben az terjedt el, hogy 10–15 egyéni kerületet kellene elhoznia az ellenzéknek a kétharmad megakadályozásához, 40–45-öt a Fidesz kisebbségbe szorításához. Az önök mandátumkalkulációi is ezt mutatják?

LR: A 10–15 azért tűnik reálisnak, mert 2014-ben 10 körzetet vesztett a Fidesz, és éppen megvolt a kétharmad. Ebből logikusan következne, hogy ha még néhányat elveszítenek, nem lesz kétharmaduk. De épp a már említett bizonytalansági tényezők miatt ez sem ennyire egyértelmű. Ha a listás szavazatok 10–15 százaléka kiesik, néhány plusz egyéni Fidesz-vereség még nem feltétlenül jelenti a kétharmad elbukását. Egy ennyire összetett választási rendszerben nehéz konkrét számokhoz kötni a kétharmad vagy az abszolút többség határát. Sok múlik a részvételen, sok múlik azon, hogy a 2014-esnek akár több mint a duplájára is nőhet a külhoni szavazók száma, és az sem mellékes, hogy a jelenlegi regisztrációs adatok szerint a német nemzetiség képviselője is elvisz egy mandátumot. Nem irreális tehát a 10–15-ös vagy a 40–45-ös intervallum, de nem kizárt, hogy 48 vesztes kerületnél is megvan a Fidesz abszolút többsége, és az sem, hogy 38-nál már nincs meg.

MN: Hiába a választói nyomás, biztosnak tűnik, hogy csak korlátozott koordináció lesz az ellenzéki pártok között, a Jobbik jelenlegi tudá­sunk szerint egyetlen körzetben sem lép vissza. Visszalépés nélkül mennyire működhet, hogy a választók az esélyesebb jelöltre szavaznak?

LR: A választók 1990 óta gyakorolják a taktikai szavazás valamilyen módját, ebből arra következtethetünk, hogy most is működhet az átszavazás. Jóval frissebb hivatkozási alap a 2015-ös két időközi választás. Kész Zoltánnak volt jobbikos és LMP-s ellenfele, és Rig Lajos mellett is volt szocialista és LMP-s jelölt, mégis mindketten megelőzték a Fideszt. Veszprémben a jobbikos, Tapolcán a szocialista jelölt szerepelt gyengén, nyilván az esélyesebb jelöltre való átszavazás miatt. A választók jóval bölcsebbek annál, mint amit a pártok feltételeznek róluk. A 106 körzetben mégsem egyértelmű, hogy ki az esélyes ellenzéki jelölt, és nem csak a baloldal–Jobbik relációban kérdéses ez. Budapest 4-es választókerületében a legtöbb kutatás fej fej mellett hozza a DK-s Niedermüller Pétert és az LMP-s Ungár Pétert. Visszalépés nélkül aligha tudja eldönteni az egyszeri taktikai szavazó, melyikükre érdemes ikszelni.

MN: Meg lehet egyáltalán mérni, hogy ki az esélyes jelölt? A számos civil vagy nem civil kezdeményezés mérései között vannak eltérések, és pont a fontos körzetekben.

LR: Azért mérhető ez nagyon nehezen, mert a választónak olyan fiktív élethelyzetet kell elképzelnie, amelynek megértése még a belpolitikában dagonyázók számára is kihívást jelent. A közvélemény-kutatók a legjobb tudá­suk szerint mérnek, de a választók fejében nem feltétlenül áll össze a kép. Nagyon nehéz egy kutatóval folytatott beszélgetés során megfontoltan válaszolni arra, hogyan szavazna akkor, ha X., Y., Z. ellenzéki jelölt is a szavazólapon volna, hogyan, ha csak Y. és Z., és hogyan, ha csak Z. Vagy Y. Ennek ellenére jobb módszer nincs, ezek az adatok állnak rendelkezésre, és ez kiindulási alapnak megteszi.

MN: A baloldalon elindult egy olyan diskurzus is, hogy a taktikai szavazás a Jobbikot segíti, mert a baloldali-liberális szavazók át fognak szavazni a Jobbikra, fordítva viszont kevésbé. Ön lát ilyen veszélyt?

LR: Ez a kockázat mindkét irányba létezik. Valószínűleg a Jobbik berkein belül is megvan ez a félelem, nehezen képzelik el, hogy a baloldali-liberális szavazók rájuk voksolnak. Egyébként kevés helyen konkurensei egymásnak a jobbikos és a baloldali jelöltek, és nagyon más a két szavazótábor is. A budapestiektől senki nem várja el, hogy átszavazzanak a Jobbikra, mivel itt szinte sehol sem győzelemre esélyes a jobbikos jelölt, a vidéki, rurálisabb területek közül pedig nagyon kevés van, ahol a baloldalnak lenne esélye.

MN: Mégis aszimmetriát teremt, hogy a fővárosban a baloldal jobbikos átszavazás nélkül is sokat tud nyerni.

LR: Még többet nyerhet akkor, ha a jobbikosok fegyelmezettebben átszavaznak. Érdemes megnézni a 2014-es budapesti vesztes kerületeket. Ha a jobbikosoknak csak egy kis része átszavazott volna, jó pár kerületben megfordul az eredmény. És akkor az LMP-ről még nem is beszéltem.

MN: A magas részvétel elemzők szerint az ellenzéknek kedvez, de a hódmezővásárhelyi vereség után a Fidesz is ráment a mozgósításra. Vannak még tartalékai a kormánypártnak?

LR: Hódmezővásárhelyen 16 százalékkal több fideszes szavazott, mint a 3,5 évvel korábbi polgármester-választáson. Ez óriási teljesítmény, csak épp az ellenfél a korábbi önmagához képest háromszor annyi szavazót vitt el. Ilyen mértékű tartalékai nincsenek a Fidesznek. Az is óriási pluszt jelentene nekik, ha a 2014-esnél 10–20 százalékkal több szavazót mozgósítanának. Akkor 2,1 millió helyett 2,3–2,6 millió belföldi szavazatra számíthatnának, és aligha kerülne veszélybe a többségük. De kétségeim vannak afelől, hogy ennyi új szavazót tudnának bevonzani. Inkább a meglévő szavazók mozgósítására játszanak, és az lehet az élményük, hogy már a Kubatov-listák alapján biztos szavazónak gondolt választópolgárok egy része is rájuk csapja az ajtót.

MN: A kvótanépszavazáson 3,3 millióan szavaztak a kormány álláspontja mellett.

LR: Hiába mutat túl a migrációban veszélyt látó szavazók köre a Fidesz táborán, most nem erről az egy ügyről van szó, az a kérdés, ki kormányozza tovább Magyarországot. Akinek első számú szempont a migráció, az nagyrészt már a Fidesz táborát erősíti, talán a jobbikosoknál lehet még egy kis tartalék.

MN: Min múlhat, hogy az ellenzék tudja-e a kritikus szintre, akár a sokat emlegetett 70 százalék közelébe emelni a részvételt?

LR: Sokat segít a mozgósításban, ha a választók látnak egy kihívóként fellépő jelöltet, aki helyben le tudja győzni a Fideszét. Ahol van ilyen karakteres jelölt, ott rekordközeli részvételi adatok is elképzelhetők.

MN: Nem az számít, hogy országosan megfordíthatónak érzik-e az emberek a versenyt?

LR: De, természetesen, ez a legkiemeltebb szempont, amit erősen katalizálhatnak a helyi erőviszonyok. A mostani választás abban is eltér a korábbiaktól, hogy felértékelődtek az egyéni jelöltek. 2014-ben a választók elenyésző hányada, pár tízezer ember osztotta meg a listás és egyéni szavazatát, most a számuk elképesztően megnőhet. Korábban ritka volt az olyan jelölt, aki sokkal jobban vagy rosszabbul szerepelt, mint pártjának listája. Most vasárnap sokkal változatosabb képre számítok.

MN: Az ellenzéki pártok tényleg lejjebb tekerik a kampányukat ott, ahol a másik jelöltjét tartják esélyesebbnek?

LR: Nem vagyunk ott mind a 106 kerületben, de elég sok beszámolót lehet erről olvasni, akár a Narancs riportjaiban is. Persze vannak ütközések, ahol nem egyértelmű, ki a fő kihívó. De Budapesten például nem pörög a Jobbik-kampány, még ha az óriásplakátok kelthetnek is ilyen benyomást. A Jobbik mindig a terepmunkában, a lakossági fórumokban, a kitelepülésekben volt erős. Most is radar alatt zajlik a kampányuk jó része, emiatt meglepetésre is számíthatunk tőlük, de nem a fővárosban.

MN: Vasárnap a napközbeni részvételi adatokból látni lehet majd, mennyire lesz izgalmas a végeredmény?

LR: A hódmezővásárhelyi részvételi adatok jócskán meghaladták egy időközi választás vagy egy polgármester-választás megszokott számait. Ha most is ilyesmit látunk, és 70 százalék közeli részvételt vetítenek előre a napközbeni jelentések, a Fidesz már délután nagyon ideges lesz. Ha csak a négy évvel ezelőtti számok ismétlődnek, az valószínűleg a Fidesznek kedvez – akkor 61,73 százalék volt a magyarországi részvétel. A 62–68-as sávban viszont abszolút bizonytalan, hogy milyen eredményekre számíthatunk. Az izgalmakat fokozhatja, hogy talán el sem dől a választás eredménye vasárnap. A külképviseleti névjegyzékbe közel 60 ezren regisztráltak, kétszer annyian, mint négy éve. Az ő szavazataikat várhatóan csak április 14-én számolják meg, miután hazahozzák és összeöntik a 106 ki­emelt szavazókör addig szintén megszámlálatlan szavazataival, illetve a belföldön átjelentkezéssel szavazók voksaival. Összesen ez mintegy 200–250 ezer, vasárnap még megszámlálatlan szavazatot jelent. Mivel az LMP-nek és a Momentumnak lehetnek tartalékai külföldön, elképzelhető, hogy ezen múlik majd a küszöb megugrása.

MN: Ha a Fidesz csak szűk többségben tudna kormányozni, az mennyiben változtatna hatalomgyakorlásuk jellegén?

LR: Valamelyest muszáj lesz kompromisszumot keresniük, ha másért nem, azért, mert a következő ciklusban több kétharmados mandátum lejár, többek között Darák Péter Kúria-elnöké, Handó Tünde OBH-elnöké, Stumpf István alkotmánybíróé, Székely László ombudsmané, Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnöké, na meg Polt Péter legfőbb ügyészé – bár utóbbi élethossziglan hivatalban marad, ha a parlament nem tudja kétharmaddal megválasztani az utódját. Politikai szempontból fontosabb, hogy ha Orbán Viktor csak gyenge többséggel alakíthatna kormányt, a választók elhinnék, hogy legyőzhető.

MN: Mi jöhet akkor, ha senkinek sincs többsége?

LR: Itt rengeteg forgatókönyv elképzelhető. Az egyik, hogy a Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig összeülő koalíciós tárgyalások tragikomédiába fulladnak, Orbán kér egy kávét, és már ősszel visszatér a hatalomba előre hozott választáson. Mások szerint, ha megtörik a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza, akkor még ellenzéki bénázás mellett is hamar összeomlik az egész rendszer, és az ellenzék profitál az új választásokból. A harmadik opció egyfajta átmeneti, néhány fontos intézkedésre koncentráló ellenzéki kormányzás, aminek fontos korlátja lehet a kétharmad hiánya, de valamilyen korrekciót talán így is el tudna indítani. A negyedik és ötödik forgatókönyv, azaz a Fidesz koalíciós vagy kisebbségi kormányzása szerintem irreális. Ilyen nyolc év után Orbán Viktor aligha volna hajlandó arra, hogy egy másik párttal egyezkedjen minden parlamenti döntés előtt.

MN: Hacsak nem a német nemzetiségi mandátum várományosa, a korábbi fideszes képviselő Ritter Imre támogatja majd kívülről.

LR: Az övét nagyvonalúan hozzá is adhatjuk a fideszes mandátumokhoz. Ha valamit nem kívánok a nemzetiségi képviseletnek, az az, hogy 99 mandátuma legyen a Fidesznek, a századik legyen Ritter Imre, és rajta múljon, kormányt alakíthat-e Orbán Viktor. Ha polgárháborús viszonyokat nem is eredményezne, egy ilyen helyzet óriási indulatokat szabadítana fel, és nem csak a kisebbségi képviselet megítélésének okozna maradandó károsodást.

Figyelmébe ajánljuk