Ahogy a Narancs megjósolta: a Fidesz újra betesz Márki-Zaynak

  • narancs.hu
  • 2018. október 11.

Belpol

A párt szerint rossz irányba mennek a dolgok Hódmezővásárhelyen.

Nem támogatja Márki-Zay Péter (független) polgármesternek a közgyűlés feloszlatására irányuló javaslatát, vagyis nem akar időközi választást Hódmezővásárhelyen a Fidesz. Mindezt Hegedűs Zoltán, a párt hódmezővásárhelyi közgyűlési frakciójának vezetője közölte csütörtökön az alföldi városban.

Hegedűsék úgy látják, hogy Márki-Zay nem a városért dolgozik, hanem saját országos politikai karrierjét építi.

A polgármester képviselő-testület feloszlatására tett javaslata azt eredményezné, hogy februárban és októberben is választásokat tartanának Hódmezővásárhelyen. Az egész éven keresztül tartó kampányidőszak lehetőséget teremtene Márki-Zay Péternek arra, hogy ne a város ügyeivel, hanem a politikával foglalkozzon - közölte a frakcióvezető. Hegedűs Zoltán hangsúlyozta, a polgármester feladata, hogy a városért dolgozzon, fejlessze és üzemeltesse Hódmezővásárhelyt, ezért nem menekülhet el a kampányba.

Havasi Katalin, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke szerint nagyon sokan csalódtak Márki-Zay Péterben, az emberek úgy érzik, rossz irányba mennek a dolgok Hódmezővásárhelyen.
A politikus rámutatott, az időközi választás fél évvel előzné meg az októberi önkormányzati választásokat. Egyetlen éven belül két voksolásnak nagyon nagy ára van lenne, jelentős költségekkel járna, és az amúgy is rossz közhangulat tovább romlana a városban - mondta.

Márki-Zay még vasárnap tette közzé Facebook-oldalán azt a kezdeményezést, hogy oszlassa fel magát a hódmezővásárhelyi közgyűlés. Hogy ezt a Fidesz nem fogja támogatni, az borítékolható volt. Erről épp tegnap írtunk részletesebben:

Most eldőlhet, ki az erősebb: Márki-Zay vagy Lázár

Izgalmas, ellentmondásos és egyedi a helyzet a párhuzamos valóságok városában. Mert nagy csata zajlik Lázár és Márki-Zay között. Egy nyáron készült telefonos közvélemény-kutatás, majd egy újabb, de nyilvánosságra nem hozott belső mérés azt mutatja, hogy minimum tartja, talán egy kicsit növelte is februári győzelme óta támogatottságát és népszerűségét Hódmezővásárhely februárban megválasztott polgármestere, Márki-Zay Péter - tudta meg a Narancs egy, a városvezetéshez közel álló, neve mellőzését kérő informátortól.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk