Alaposan megbírságolták az egri kórházigazgatót, aki levélben buzdította a dolgozókat, hogy szavazzanak a Fideszre

  • narancs.hu
  • 2018. április 14.

Belpol

Szerinte ezt megtehette, az NVI szerint nem.

A választás előtti napokban derült ki, hogy Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója nem zavartatta magát: levélben írta meg a beosztottainak, hogy a Fidesz jelöltjére érdemes szavazniuk. „Vezetőként fontosnak tartom, hogy mindenkit arra kérjek, hogy 2018. április 08-án éljen állampolgári lehetőségével és szavazzon a parlamenti választáson” – állt a levélben, amelyben azt is közölte: „(…) talán néhányan azt mondják, hogy egy kórház főigazgatója nyíltan ilyet nem tehet. De igen, megtehetem.”

A pontos iránymutatása ez volt: „(…) legyünk tisztába azzal, hogy sikereinkhez a háttérben még szükség volt valakire. (…) Ő Nyitrai Zsolt. A jó gazda szemével folyamatosan figyelt és soha senki anyagi és erkölcsi támogatást nem harcolt ki a kórházunknak, mint Nyitrai Zsolt. (…) Ezért szükséges, hogy Nyitrai Zsolt legyen továbbra is az országgyűlési képviselőnk, és a Fidesz–KDNP szövetség alakítson kormányt.”

A levél után Vácity József – aki Baján fideszes önkormányzati képviselő is – ellen kifogást nyújtottak be, a Nemzeti Választási Bizottság (NVI) pedig úgy döntött, hogy az intézményvezetőnek 138 ezer forint bírságot kell fizetnie. Az NVI indoklása szerint Vácity levele alkalmas volt arra, hogy „megbontsa a választási versengésbeli esélyegyenlőséget”, mivel főigazgatói minőségét felhasználva buzdított szavazásra egy képviselőjelölt mellett.

Bírság a Tv2-nek: durván megsértették a médiatörvényt

A Fidesz melletti szavazásra buzdítás 3,45 millióba fájt a csatornának.

Figyelmébe ajánljuk