Magyar Narancs: Mint az ellenzéki előválasztást annak idején nagy elánnal támogató think tank, a Republikon Intézet egykori munkatársa, visszatekintve is jó ötletnek tartod az előválasztást? A kimenetel finoman szólva sem volt előnyös az ellenzék választási teljesítménye szempontjából…
Tóth Csaba: Azért tűnhet úgy, hogy rossz eredményt adott az ellenzéki előválasztás, mert mintha elfelejtettük volna az elsődleges célját: hogy végül egyetlen jelölt induljon tavasszal. Csak egy rosszabb eredmény születhetett volna annál, ami történt: ha Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter végül mégis mindhárman elindulnak Orbán Viktor ellen. Az előválasztás ezt a problémát akarta orvosolni, és orvosolta is. Most is azt mondom, hogy a közelgő önkormányzati választáson is egy jelöltre van szükség: ha ezt a pártok ki tudják állítani másként is, ám tegyék. Lehet, hogy ma már, mivel hosszú rutinjuk van az együttműködésben, könnyebben is elő tudnának állni közös miniszterelnök-jelölttel. De 2022 előtt ezt más módszerrel nem tudták volna létrehozni, ahogy nem tudták 2018-ban sem – emlékezzünk rá: akkor Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor egyszerre versengett a miniszterelnöki székért, és a választás ennek megfelelő eredménnyel is zárult.
MN: Mintha a preferenciarendezés közismert paradoxonjait láttuk volna működés közben, amire akad azért megoldás: például ha lehetett volna a jelölteket rangsorolva, súlyozva szavazni…
TCS: Igen, de ezt a helyzetet senki nem látta előre. És azt is mondhatjuk, hogy hármuk közül egyik sem volt ideális jelölt. Karácsony Gergelyen akkor, abban a kampányban az látszott, hogy nincs benne a szíve-lelke. Dobrev Kláráról lerítt, hogy nagyon erős, belead mindent, de csak egy kisebbségét szólítja meg az ellenzéki választóknak. Márki-Zay esetében akkor még nem voltak láthatók a vele kapcsolatos, később felmerülő problémák. Az ellenzék nem először járt így: a semmiből korábban sem tudtak egyetlen ideális közös jelöltet teremteni. De örök optimistaként bízom abban, hogy a választók most levonták a megfelelő következtetést. Tavaly az amúgy az első előválasztási fordulót megnyerő Dobrev Klára helyett nagyon más, új jelöltet akartak, akár egy sötét ló jelöltet. Ez nagy kockázatú stratégia volt, és csak kockáztatva lehetett volna nyerni. De a kockázatos stratégia sokszor nem jön be, a sötét ló nem fut be.
MN: De nem fölösleges-e egyáltalán erről beszélni, ezt vizsgálni? Ha valóban minden más szempontot felülírt az ukrajnai háború és az arra adott kormányzati válasz, akkor lehet, hogy nem is számítottak Márki-Zay hibái a kampányban. Ez két teljesen más értelmezése az ellenzék kudarcának.
TCS: Szerintem nem fölösleges. Mindannyian tudjuk, hogy a Fidesznek óriási médiafölénye, kommunikációs fölénye van, és mindezt nagy profizmussal használja. Ettől függetlenül az ellenzék meg tudja szorítani, ha a legjobb teljesítményét nyújtja. De az ellenzék nem nyújtotta a legjobb teljesítményét. Ez a vita hasonlatos ahhoz, mint hogy le lehet-e váltani Orbán Viktort demokratikus választásokon – ezt majd akkor tudjuk meg, ha a többség le is akarja váltani.
MN: 2019-ben sok új ember lépett be az ellenzéki oldalon a politikába: önkormányzati képviselők, polgármesterek lettek. Mi van velük, mi történt ezzel a társasággal, mi lesz a sorsuk?
TCS: Ebben a tekintetben is optimista vagyok. Az ellenzéknek tényleg vannak erős pozíciói, emberei az önkormányzatokban. Budapesten be is mutat egy a kormányzatétól eltérő prioritásokra épülő politikai alternatívát. Ami, bár nem reklámozzák túl, komoly eredményeket is hoz, Őrsi Gergely vagy Soproni Tamás kerületi polgármesterek tevékenységét viszonylag pozitívan ítéli meg a politizáló közvélemény. Lehet, hogy többet hallunk arról, amikor egy-egy ellenzéki képviselőt kivásárolnak, vagy átáll valaki, vagy megszűnik az ellenzéki többség egy-egy képviselő-testületben, és a kormány is elég hatékonyan tudja zsarolni az önkormányzatokat. De ezzel együtt is látjuk, hogy a Szabad Városok Szövetsége több tucat polgármestert tömörít, a megyei jogú városok majdnem felében ellenzéki polgármester van – érdemes lenne odafigyelni, hogy ki hogyan él a lehetőségeivel. Részletes elemzés nélkül, anekdotikus élmények alapján számomra egy következtetés biztosan adódik: kevéssé működik az a stratégia, hogy kiegyezek a kormánnyal, és az akkor kedvesebb lesz hozzám. Nyugodtan viselkedhet egy ellenzéki városvezető gerincesen, mert ugyanazt kapja büntetésül, mint a másik jutalmul.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
