Közvélemény-kutatás és ellenzéki koordinált indulás

Az a sok lúd

Belpol

A Fidesz abszolút többségét csak az egyéni választókerületekben, valamilyen együttműködéssel akadályozhatja meg az ellenzék. A különböző forgatókönyvek hatását azonban lehetetlen pontosan előre jelezni.

A legtöbben el tudjuk dönteni, hogy a csokoládé- vagy a vaníliafagylaltot szeretjük-e jobban. De arra a kérdésre, hogy három hét múlva elmennénk-e fagyizni, és ha se csoki, se vanília nincs, akkor a citrom vagy az eper mellett döntenénk-e, már jóval bizonytalanabb választ adnánk. Hasonló jellegű információkat szeretnének megtudni a közvélemény-kutatók, amikor az ellenzéki pártok feltételezett egyéni választókerületi koordinációjának hatásait, a választók átszavazási hajlandóságát vizsgálják, vagy a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltet keresik.

Nem csoda, hogy az eddig közzétett vonatkozó eredmények ellentmondásosak. A Závecz Re­search februárban például azt mérte, hogy a nem jobbikos ellenzéki szavazók 26 százaléka szavazna egy esélyes jobbikos jelöltre, míg a jobbikosok 19 százaléka egy esélyes baloldalira. A Publicus ugyanebben a hónapban közzétett eredménye szerint azonban egy baloldali összefogás esélyes jelöltje több ellenzéki szavazót vonzana, mint egy jobbikos.
A „legesélyesebb” ellenzéki jelöltek választópolgárok elé tárása a politikai küzdelem részévé vált.
A Jobbik-közeli Iránytű Intézet választókerületi térképe – kireszavazzunk.hu – a vidéki körzetek túlnyomó többségében a Jobbik jelöltjét láttatja a Fidesz fő kihívójának, a taktikaiszavazas.hu becslései ellenben sokkal kedvezőbbnek mutatják a baloldal helyzetét.

Bármennyire is óvatosan kell kezelni a kutatások eredményeit, másra a politikusok sem tudnak támaszkodni: jobb egy bizonytalan, de ellenőrizhető módszerrel készült kép, mint a teljes sötétségben való tapogatózás. Persze, amikor a pártvezérek a koordinált induláson gondolkoznak, a közvélemény-kutatási számokon túl számos egyéb tényezőt számításba vesznek: a kampánytámogatások csökkenését visszalépések esetén, pártjuk viszonyát a többi ellenzéki erőhöz, a párt identitását érintő kérdéseket. Mégis valószínű, hogy hat rájuk a kutatásokban tükröződő közvélemény.
A Jobbikkal szembeni elutasítás utóbbi napokban megfigyelhető puhulását például magyarázhatja, hogy a Medián március elején készült felmérése szerint az MSZP–Párbeszéd-szavazók 60, az LMP-sek 50, a DK-sok 49 százaléka szeretne teljes ellenzéki koordinációt. A Jobbik-tábor relatív többsége még a külön indulás mellett van, de egyharmaduk támogatná a legszélesebb körű összefogást, ami talán szerepet játszott abban, hogy Vona Gábor hétfőn legalább Szél Bernadett-tel leült tárgyalni.

A kutatók alapvetően két megközelítésben vizsgálják az átszavazás jelenségét. Az országos felmérésekben többnyire arra kérdeznek rá, hogy adott párt szavazói közül bizonyos körülmények között mennyien választanák egy másik párt jelöltjét. Az egyéni választókerületi kutatások ettől eltérő módszerrel, különböző jelöltkombinációkban adnak becslést a várható kimenetelre.

 

Durva becslések

Reiner Roland, az Integrity Lab elemzője szerint mindkét módszer releváns: míg a választókerületi felmérések érzékenyek a helyi sajátosságokra, az országos kutatások a koordináció hasznát és kárát mutathatják a pártvezetőknek. Például kiderül belőlük, hogy az ellenzéki együttműködés a párt törzsszavazóinak mekkora hányadát tántorítaná el a szavazástól.

A választókerületi felmérések közül a legnagyobb visszhangot a Közös Ország Mozgalom (KOM) kutatássorozata kapta. Gulyás Mártonék közadakozásból 18 körzetre rendeltek közvélemény-kutatást (lapzártánkig 16 eredményt tettek közzé), leginkább a billegő körzetekre mentek rá, amelyekben az ellenzék ugyan nem egyértelmű esélyes, de jók a kilátásai a győzelemre. „Nem volt könnyű megtervezni a kutatást, mert ha minden jelöltkombinációt végigkérdezünk, az nagyon mechanikus, kihallgatásszerű szituációt teremtett volna. Ezért kártyákra írtuk fel a jelöltek nevét, a válaszadók kiválasztották a favoritjukat, majd a maradékból választottak egyet, és így tovább” – magyarázza Tóka Gábor kutatásvezető, a CEU professzora. Ez persze azt eredményezte, hogy az ellenzéki szavazók egy része egy idő után nem tudott választani, lemorzsolódott, így a felmérés alapján készült, úgynevezett direkt becslés felülméri a Fideszt. A kutatók készítettek egy indirekt becslést is, ebben a lemorzsolódó válasz­adók egyéb válaszai alapján, matematikai algoritmussal modellezték, hogyan viselkednének ellenzéki visszalépések esetén. Tóka Gábor szerint a reális kép valahol a két becslés között lehet.

Éppen a két eredmény különbségei miatt kapott sok kritikát a nyilvánosságban a KOM kutatása, számos sajtóbeszámoló csak a direkt becslést ábrázoló grafikont tartalmazta, amely simán nyerhető körzetekben is nagy Fidesz-előnyt mutatott. Baranya megye 1-es választókerületében például a direkt KOM-becslésben 45-55 arányban kap ki a független Mellár Tamás, az indirekt becslésben 49-51-gyel gyakorlatilag döntetlenre hozza a meccset a fideszes Csizi Péterrel. „Nyilván nem tökéletes a módszer, de nem tudok jobbat. Szerintem a mérések tanulsága az, hogy a kormányváltást akarók többségben vannak, és a koordináció valamennyi érintett körzetben esélyt ad az ellenzéki győzelemre. Ha az ellenzék széttagolt, jobbak a Fidesz kilátásai” – mondja Závecz Tibor, a kutatásban közreműködő Závecz Re­search ügyvezetője.

A Publicus némileg más módszertannal készíti egyéni választókerületi felméréseit: ők ha nem is az összes kombinációt, de legalább a legvalószínűbb forgatókönyveket végigkérdezik. Pulai András stratégiai igazgató szerint az eredményekben is van eltérés. Míg a KOM-mérésekben a Fidesz szavazataránya minden visszalépéssel nő (azaz bizonyos számú ellenzéki szavazó vagy otthon marad, vagy a Fideszre szavaz a visszalépések hatására), a Publicus csak a baloldal–Jobbik viszonylatban mutatott ki ilyen hatást, az MSZP–Párbeszéd, a DK és az LMP szavazatai koordináció esetén elég jól összeadódnak. A Jobbikkal való koordinációról egyéb­iránt a KOM-felmérések is vegyes képet mutatnak. Úgy tűnik, hogy Budapesten a jobbikos jelölt visszalépése nem segíti, bizonyos esetekben rontja is a baloldali jelölt esélyeit, vidéken azonban nehéz lesz megverni a Fideszt a Jobbik nélkül. A különbség oka az lehet, hogy a fővárosban a hagyományos jobboldali-szélsőjobboldali szavazóréteg adja a Jobbik táborát, vidéken azonban számos korábbi MSZP-szavazó is átpártolt hozzájuk.

 

A részvétel fontos

Abban minden elemző egyet­ért, hogy nagyjából 15 egyéni választókerületi győzelemre lenne szüksége az ellenzéknek a fideszes kétharmad biztos megakadályozásához, az abszolút többség megtöréséhez pedig 40-re. Hogy ezt milyen típusú együttműködéssel lehet elérni, az már vita tárgya. A Republikon Intézet arra jutott, hogy formális koordináció nélkül, pusztán az esélyesebb jelöltre való átszavazás útján is meggátolható az abszolút többség. Elemzésükben a baloldal és a Jobbik, illetve a Jobbik és az LMP között 30, a baloldal és az LMP között 50 százalékos átszavazási hajlandóságot feltételeztek. Ez alapján a baloldalnak 34, a Jobbiknak 7 körzetben lenne esélye nyerni, és lenne 10 két-, pontosabban a Fidesz jelöltjével együtt háromesélyes választókerület is. Pulai András is úgy látja, elegendő lenne az LMP-t bevonni a koordinációba, „a baloldal és a Jobbik közötti kölcsönös visszalépés a választókerületek nagy többségében kontraproduktív, legfeljebb olyan kitüntetett helyeken működhet, mint Siófok vagy Ózd”.

A háromesélyes kerületek azonban rögtön rávilágítanak a „visszalépés nélküli koordináció” gyenge pontjára. Mivel a szavazólapra nem lesz ráírva, ki az „esélyes jelölt”, ahol nem egyértelmű a helyzet, nehezen lehet bízni a választói bölcsességben. És ez nem csupán a baloldal–Jobbik relációban érdekes. A budapesti 1-es számú választókerületben (Belváros) végzett KOM-kutatás például azt mutatta, hogy egyedüli indulóként az MSZP–Párbeszéd, az LMP, az Együtt és a Momentum jelöltjének is nagyjából ugyanakkora esélye lenne legyőzni a kormánypárti Hollik Istvánt. Az országos átszavazási hajlandóságot mérő kutatások – amelyek alapján a Republikon is számol – ráadásul különösen bizonytalanok, a szakmából hallottunk olyan kritikát, hogy az LMP-szavazókról nem is nagyon lehet megbízható megállapításokat tenni, mert egy 1000 fős mintában ehhez túl kevesen vannak, így esetükben nagyon magas a hibahatár.

Závecz Tibor szerint ezek a nehézségek a pártpreferencia-kutatásokban egyelőre nem ütköznek ki, itt egyszerűen a pártok aktuális listás támogatottsági adatait közlik. Amikor viszont választási előrejelzést készítenek majd, meg kell fontolniuk az egyéni választókerületek jelentette bizonytalanságot is, illetve hogy mely pártnak mekkora tartalékai lehetnek. „Ez egy új helyzet, mert sok ellenzéki szavazó érzi, hogy úgy kell viselkednie, ahogy a szavazók általában nem szeretnek, azaz meg kell osztania az egyéni és listás szavazatát két párt között. Közvélemény-kutatóként ehhez nincs igazán fogódzónk, egy feltételezett jövőbeli helyzetre adott reakciót kell letapogatnunk, olyasmit, ami jelenleg nincs.” Megjegyzendő, hogy a következő hetek politikai történései is nagyban módosíthatnak az átszavazási képen. Nem csak a választói elvárás hat a politikusokra, a politikusok is hatnak a választói attitűdökre. Az a nem jelentéktelen számú szavazó, aki a baloldal és a Jobbik koordinációját szorgalmazza, jelenleg szembehelyezkedik pártja hivatalos álláspontjával. Nem kizárt, hogy ha tényleg létrejönne egy ilyen együttműködés, akkor a támogatóinak száma is emelkedne.

Az ellenzéki koordináció léte vagy nem léte továbbá óhatatlanul felveti a választási részvétel kérdését, ami Hann Endre, a Medián ügyvezetője szerint mindig is a közvélemény-kutatások által legnehezebben megfogható faktor volt. A formális ellenzéki visszalépések egyrészt csökkenthetik a részvételt, mert például a Jobbik-szavazók egy része inkább otthon marad, mint hogy a baloldalra voksoljon. Másrészről, ha a még bizonytalanok egyértelmű kihívót látnak a Fidesszel szemben, annak mozgósító ereje lehet. Závecz Tibor azt valószínűsíti, hogy a két hatás vagy kiegyenlítené egymást, vagy inkább felhajtóereje lenne a koordinációnak, a félmillió aktív és félmillió passzív bizonytalan választó közül sokakat megmozgathatna. Hódmezővásárhely után azonban a Fidesz is emelte a tétet: míg korábban az ellenzék „reménytelen helyzetét” hangsúlyozták, az elmúlt hetekben nemzeti sorsfordítóvá stilizálták április 8-át. Az irányváltás egyelőre nem is sikertelen, a Medián márciusi pártpreferencia-kutatásában a teljes népességben 2, a biztos szavazók körében 1 százalékpontot erősödött a kormánypárt.

Az általunk megkérdezett elemzők szerint 65 százalékos választási részvételig nehéz lesz megmondani, a kormány vagy az ellenzék mozgósítása sikerült jobban. 65 százalék felett minden plusz szavazóval nőnek az ellenzék esélyei – de hogy a Fidesz abszolút többsége miatt is izgulhasson Orbán Viktor, ahhoz a jelenlegi tudásunk szerint minimum 70 százalék körüli részvétel kellene.

Figyelmébe ajánljuk