Útra kelt a Tihany és a Tomaj
Összesen négy új hajója lesz a Bahartnak a Balatonon, közülük kettő már vízre került.
Összesen négy új hajója lesz a Bahartnak a Balatonon, közülük kettő már vízre került.
A kormány nem úgy gondolta, átírják a pénteken hatályba lépett környezetvédelmi rendeletet, ami bármit megengedett volna az akkugyáraknak.
Egy vészhelyzetre hivatkozó kormányrendelet tulajdonképpen büntethetetlenné tenné az akkumulátorgyárakat.
Lévai István Zoltán emellett a kerület érdekeiért akár együttműködést is el tudott volna képzelni Aleva Mártával.
A Roszatom vezérigazgatója megígérte, felgyorsul a Paks II. projekt, ennek örült nagyon Magyar Levente.
A miniszterelnök-helyettes szerint az államnak nincs tartozása a MET felé.
"A jelenlegi vezetés támogatja az akkugyárakat és több ezer kínai vendégmunkást hozna a városba" – ez ellen indul Mándi László.
A EU-s elvárásoknak megfelelő biztosítóberendezések telepítése okozhatott gondot.
Ebből 24 darab a gyakran meghibásodó, füstölős fajtából való.
Telefonon kérdezték Mayer Gábort a Momentum képviselői, alig hittek a fülüknek a válasz hallatán.
Friss felmérésük szerint a budapesti választók együttműködést várnak az ellenzéki pártoktól.
A József főhercegi palota újjáépítésének teljes költségét még a Várkapitányság sem tudja, de az sem világos, hogy mire fog szolgálni.